„Az a kérdés, hajlandó vagy-e lemenni az őseidért a kútba, vagy sem, és kibírod-e, amit felhozol” – írta önéletírásában Térey János, aki tavaly nyáron tragikus hirtelenséggel hagyott itt minket. A Boldogh-ház, Kétmalom utca. Egy cívis vallomásai az író debreceni gyermekkorának és ifjúságának majdnem két évtizedét beszéli el. A lezáratlanságában is sokrétű epizódokban kidolgozott vallomásfüzérből az íróvá válás története rajzolódik ki. Könyvbemutató.
Téreynek törzsasztala volt a New Yorkban, a borítón szereplő fotón is épp itt ül, ezért különös jelentőséggel bír, hogy ezt a memoárt most itt mutatják be, hangsúlyozta Juhász Anna, a kávéház művészeti vezetője. Sárközy Bence, a Jelenkor igazgatója elmondta: kevés szerzővel van/volt olyan közvetlen kapcsolata, mint Téreyvel. Azt tudta, hogy dolgozik egy önéletíráson, de nem sejtette, hogy a kézirat ilyen előrehaladott állapotban van. Még Szirák Péter irodalomtörténésznek sem volt erről tudomása, pedig őket még a barátságon túl a debreceni gyermekévek is összekapcsolták.
Térey ugyan publikált korábban is néhány fejezetet e kötetből Egy cívis vallomásai alcímmel, hirtelen bekövetkezett halála miatt azonban már nem maradt ideje befejezni a memoárt. Azt viszont senki sem sejtette, hogy a kézirat terjedelmes részével elkészült és a tervezett mű egész struktúráját kidolgozta. Sárközy Bence, a Jelenkor igazgatója úgy érzi: ez egy teljes mű, neki nem hiányzik belőle semmi. Szirák Péter hozzátette: Térey 2019. május 30-án mentette utoljára a kéziratot, majd másnap Debrecenbe utazott, hogy az ottani levéltárban utánanézzen néhány dolognak. Hétfőn pedig már megrendülve olvastunk a haláláról. Az irodalomtörténész szerint ez a kötet nemcsak önreflexió, hanem mély vizsgálata egy családnak, egy nemzetségnek és magának Debrecennek is.
A memoár több kortárs művel párhuzamba hozható. Téreyre nagy hatással volt mások mellett Nádas Péter is, a Világló részletekből észrevétlenül számos motívumot beépített a vallomásaiba. A két műben közös például, hogy mindkettő a saját gyermekkort dolgozza fel, mindkét szöveg fontos állítása, hogy már gyerekként csíráiban hordozzuk magunkban személyiségünk főbb vonásait. Térey memoárja transzgenerációsan próbálja megérteni az Ént: a visszaemlékezések azt a célt szolgálják, hogy értelmezze saját íróvá válását, azt, hogy az írás mint tevékenység miként vált számára létszükséggé. „Egész életem küzdelem azért, hogy ne maradjon félbe minden. Amit nem írok le, az elvész” – írja egy helyen. Ahogy Nádasnál, Téreynél is éppúgy felmerül a kérdés: mit kezdjünk a szellemi örökséggel?
Szirák szerint a Boldog-ház, Kétmalom utca Bereményi Géza Magyar Copperfield írásával is összekapcsolódik, hiszen mindkét memoár arra keresi a választ, hogy miként tud az ember felszabadulni a nevelés gyötrelmei alól. Térey számára az íróvá válás tulajdonképpen a szabaddá válást is jelentette, azt a folyamatot, amely során ki tudott lépni az apja árnyékából és el tudott rugaszkodni a szűk látószögű, kevés lehetőséget adó otthontól, Debrecentől. A könyvben azt a folyamatot követjük végig, ahogy Térey új identitást épít a romokon.
Az Egy cívis vallomásai az Egy polgár vallomásaihoz is kapcsolódik. Ahogy Márai teljeskörűen bemutatta kora polgári rétegét, Térey memoárjában is mélységében megismerjük a debreceni parasztpolgárságot és saját családjának cívisségét. Egy egész régió története belefolyik a családtörténetbe, és a fejezetekben előrehaladva azt is megértjük, hogy Téreynek miért kellett szakítania ezzel a világgal ahhoz, hogy íróvá válhasson.
Szirák elmondta: Téreyt már gyerekkora óta foglalkoztatta a város. E kötetben is hatalmas helytörténeti munka van: rengeteg kutatást végzett az írás során. Számára Debrecen egyszerre volt taszító és vonzó. „Látta a szűkösségét, de folyamatosan fedezte fel a nagyszerűségét”. Szirák szerint Térey volt, aki felfedezte a debreceni art decót. Míg Szabó Magda mitizálta, idealizálta Debrecent, addig Térey meglátta a város árnyoldalát is.
Az Egy cívis vallomásai tehát egyszerre város- és családtörténet, de megrajzolja Térey nemzedékének arcát is. A szerző környezetének tapintatos megértése mellett szigorú önelemzést is folytat. Szirák szerint e szöveg nagyszerűsége, hogy elbeszélője sosem eszményíti magát, nem akar mindent tudni, nem magyarázkodik és nem védekezik. Kiengesztelődések és megbocsátások vannak a történetek mögött. A könyv fontos motívuma például a szülői ház felszámolása, az otthon elveszítése. Térey ebben is meglátta a sorsot: megértette, hogy el kell szakadnia a múlttól ahhoz, hogy megértse a jelent.
Nem csupán a szemérmesség, az érzelmességtől erősen ódzkodó alkata, de a feltárandó-feltárulkozó múlt, a távoli ősök elképzelt-kutatott élete és az örökölt-átélt traumák is nehezítették a szerző számára ezt a soha el nem odázott munkát, amely most egy cívis vallomásaiként elénk tárul.
Lanczkor Gábor a Tiszatájba írt nekrológjában azt írta: Térey együtt élt a korral, mindig kortárs kérdések foglalkoztatták. Írásaiban éppúgy előkerült a turizmus, a diplomácia, a középosztály kérdései, mint a múlt. Mindent képes volt kordokumentumként látni és semmilyen műfaj nem volt számára alantas. Emiatt is fontos ez a kötet: a saját élete mellett a saját korunkba is belátást enged.
Térey János ma lenne 50 éves.
A Boldogh-ház, Kétmalom utca című önéletírás borítóján Isza Ferenc fotója látható, mely a New York Cafe-ban készült Térey Jánosról 1993-ban. A borítót Féder Márta tervezte.
Fotók: Németh Dániel/Jelenkor Kiadó
