New York Művész Páholy

Egy cívis vallomásai – megjelent Térey János memoárja

Térey Egy cívis vallomásai alcímet viselő memoárja a szerző saját élete mellett korunkba is belátást enged.

Éljen a Grund!

Száztíz éve született minden idők legsikeresebb ifjúsági regénye: A Pál utcai fiúk. Több generáció nevelkedett Molnár Ferenc történetén, melyből filmes feldolgozástól kezdve színpadi musicalig, szinte már minden készült. A tanulságot többszörösen igyekeztek a fejünkbe verni, de valahogy mégsem sikerült megragadni a lényeget, többek között azt sem, hogy ez nem ifjúsági regény.

Színház és divat Csehov nyomán

Zoób Kati divattervező és Szikora János rendező már több mint tíz éve dolgoznak együtt, és eddig összesen öt darabot készítettek el közösen, utoljára Csehov Három nővérét dolgozták fel. A New York Művész Páholyban március 20-án megrendezett beszélgetésen mind az öt darabból levetítettek jelenteket, végül pedig élőben is felvonult Csehov három nővére.

Szabadságharc és irodalom

Az 1956-os forradalom 60. évfordulója alkalmából a hősökre emlékeznek a New York Művész Páholyban október 24-én. A három éves kulturális rendezvénysorozat ismét egy nagyon különleges, egyszeri előadással készül vendégeinek: egy felolvasószínházzal emlékezik a forradalom hőseire, áldozataira, a szabadságharcosokra. A múltidézésben két kultikus színész segít a közönségnek.