A kortárs irányzatok által felvetett problémákra érzékenyen reagáló kezdeményezés rövid történetéről az egyik szervezőt, Süli-Zakar Szabolcsot kérdeztem, aki egyúttal a Modem művészeti vezetője is.
Ismersz-e olyan korszerű, a művésztelep indulása előtti helyi kezdeményezéseket, amelyek előremutatóak voltak Debrecenben, és esetleg hatottak arra a fajta szellemiségre, amely kialakult azóta, vagy inkább egy hiányhelyzetre érkezett reakció volt a Modem megalapítása és a DNM elindulása?
A vizuális kultúrának elég furcsa hagyománya vagy épp hagyománytalansága van itt Debrecenben – ez egy más típusú város, mint akár Nagyvárad, Szeged, Pécs vagy Kassa. Persze nem szabad elfelejteni a Debreceni Református Kollégium Nagykönyvtárának fontos gyűjteményét, illetve voltak jelentősnek nevezhető alkotókörök, például a két világháború között az Ajtósi Dürer Céh, de először igazából csak a '60-as, '70-es években valósultak meg olyan programok, amelyek fellendülést hoztak. Az '56-os forradalom után az értelmiségnek volt egy kirajzása a vidéki egyetemvárosok irányába, ennek következtében olyan típusú tárlatok valósulhattak meg Debrecenben, amelyeknek nem igazán alakult ki hagyománya addig – volt Schaár Erzsébet-, Vilt Tibor-, Kondor Béla-, Szalay Lajos- és Kassák Lajos-tárlat, illetve megvalósult a Műhely ’67. Kifejezetten izgalmas, országos hatású táraltok valósultak meg tehát a Kossuth Lajos Tudományegyetem és a Debreceni Orvostudományi Egyetem galériáiban. A Modem ügyvezetője, Vizi Katalin programjának egyik fontos célkitűzése a régió vizuális kultúrájának felkutatása, ahogyan azt a nemrég lezárult művészettörténeti kutatói pályázat és konferencia is jelzi. Nagyon izgalmas, korábban még nem feldolgozott teljesítmények várnak elemzésre.
Mi motiválhatta a DNM elindítását 2006-ban? Kik vettek részt az előkészítési folyamatokban, és hogyan lettél művészeti vezető?
A legeslegelején csak hallottam arról, hogy a helyi művészeti egyesületek kezdeményezésére kialakult egy városi akarat ennek megvalósítására. Az volt az alapfelvetés Burai István, Fátyol Zoltán és Tamus István részéről, hogy ha a környék összes kisebb városában létezett már időszaki művésztelep ilyen-olyan formában, hogyan lehetséges az, hogy Debrecenben nincsen? A DNM a Modem Modern és Kortárs Művészeti Központtal szinte egyszerre indult el 2006-ban, de az elején külön utakon. A motiváció az Európa Kulturális Fővárosa cím elnyerése volt. A város pályázata sikertelen lett, mégis eredményes vállalkozásokat hozott magával. A DNM kezdeményezői célul tűzték ki, hogy az legyen nemzetközi, de segítse a Debrecenben vagy környéken élő, illetve az innen elszármazó művészek kapcsolati tőkéjének erősítését, pozicionálását is – ilyen felvetésekkel keresték meg Baglyas Erikát és engem. Előtte Szegeden, Pécsett meg Budapesten tanultam egy ideig, de ekkoriban már újra visszatértem Debrecenbe.
Az első művésztelep előtt célul tűztük ki, hogy ez legyen egy olyan közeg, amely nem merevedik klasszikus kolóniává, inkább próbáljunk mindig új emberek részvételével párbeszédet folytatni, egy adott téma alapján. Az első alkalom lényegében egy háromhetes művészeti rezidenciaprogram volt. Debrecen testvérvárosaiból is érkeztek alkotók, például Litvániából, az Egyesült Államokból, Hollandiából, de az országon belülről is sok izgalmas művész csatlakozott a munkához – cserébe teljes ellátást, ösztöndíjat kaptak. Igyekeztünk nyitni a város felé – kirakatkiállítást, performanszokat szerveztünk, konferenciát tartottunk az adott témában. Minden évben meghívunk egy elméleti szakembert is, először Sturcz János volt a művészettörténész, aki a workshopos előadás mellett a zárókiállítás megnyitását is vállalta. A munkákból minimum egy-két művet az alkotók azóta is mindig itt hagynak Debrecenben. Amióta a DNM az intézmény szervezésében valósul meg, ezek már a Modem-gyűjteményt gyarapítják.
A kollekciónak nagyságrendileg mekkora részét teszik ki jelenleg a DNM-es művészek által készített darabok?
Ha összességében nézzük, jelenleg a körülbelül kétszázötven-háromszáz darabos gyűjtemény felét, de lehet, hogy nagyobb részét ez az anyag adja, bár könnyen lehet, hogy ez a jövőben változni fog. Azt fontos hangsúlyozni, hogy a Modem-gyűjtemény nem azonos az Antal–Lusztig-gyűjteménnyel, amelyből kezdettől folyamatosan vannak anyagok bemutatva az intézményben. Most épp arról folyik a tárgyalás, hogy Antal Péter az 1945 utáni műveit letétbe helyezi-e a Modemben, ami nekünk pozicionálás erősödést jelentene, és az alkotásokat folyamatosan mozgásban tudnánk tartani.
A DNM-nek a Modemhez kerülése egyébként nem volt zökkenőmentes, lényegében néhány év után el is halt a kezdeményezés, és csak 2016-ban kezdtétek újra a munkát. Hogyan történt az újratervezés, hozott-e radikális változást?
Megpróbáltuk azokat a mintákat megtartani, amelyek már adottak voltak, hogy legyen debreceni kötődésű alkotó, érkezzenek ide országos ismertségű művészek és külföldiek is. Az már kezdetben is cél volt, hogy lehetőséget teremtsünk különböző diszciplínák találkozására. Az első három eseményen ez elsődlegesen a képzőművészet körén belül történt, az újraindulást követően viszont jellemzővé vált a társdiszciplínák alkotóinak bevonása is. A művészeti vezetők személye is állandósult az ismételt beindulást követően, az első évben Csontó Lajos képzőművésszel és Uhl Gabriella művészettörténésszel pozicionáltuk újra a művésztelepet, az utóbbi három évben pedig Horányi Attila művészettörténésszel dolgozunk együtt.
Hogyan látod a DNM helyét a tágabb régió kezdeményezései – például a Hajdúsági Nemzetközi Művésztelep vagy a Vámospércsi Művésztelep és Grafikai Műhely – között?
Nem lebecsülve a tradicionális művésztelepeket, azt gondolom, hogy ezek a típusú kezdeményezések nem alkalmazkodtak kellőképpen a kor kihívásaihoz. Az újraindítás lehetőségét Gergely Gabriella, a b24 Galéria akkori vezetője vetette fel, és az alkotómunkának is helyet adott. A művésztelep újraszervezésekor világossá vált, hogy nem feltétlen szerencsés, ha rögtön a néhány hetes munkafolyamat végén valósul meg a zárókiállítás. Nem biztos, hogy az együtt alkotás mindenki esetén egyformán működik, a kommunikáció, egymás megismerése, megértése talán még fontosabb, ezért egy erősen elméletcentrikus művésztelepet hoztunk létre. Olyan kreatív embereket is meghívtunk, akiket nem feltétlen szokás képzőművésznek tekinteni – építészeket, tipográfusokat, tervezőgrafikusokat. Az együtt töltött idő impulzusaiból inspirálódva így mindenkinek van még ideje otthonos közegben befejezni a műveket, mert csak pár hónappal a művésztelep zárása után valósul meg a zárókiállítás a Modemben.
Nem mindenki kezd el itt manuálisan létrehozni tárgyakat, de ettől még ők is ugyanúgy aktív résztvevői a workshopnak. Nagyon fontos párbeszédeket folytatunk, művészeti kutatások indulnak el itt, amely szerintem a kortárs szemléletű alkotás legfontosabb részét jelenti. Ezt az előadásokon a művészek szélesebb körben prezentálják, a művésztelep esszenciáját pedig a katalógusok jelentik, amelyek kicsit eltérnek a szokásostól, ugyanis tanulmányokat, a művészekkel készített interjúkat is közlünk bennük, a DNM szellemiségét reprezentálva. A Modem legfontosabb missziója egyébként is az, hogy a város szövetébe történő beavatkozásunk fejlessze a közeget, párbeszédre teremtsen alkalmat. Erre az utóbbi években kifejezetten törekszünk, idén talán még nagyobb hangsúllyal – Don Tamás vezető kurátor és Török Krisztián Gábor kurátor kollégáimnak a rendhagyó oktatási és társadalom jóllétével foglalkozó projektjei is mutatják.
Hogyan tud még szerepet vállalni a DNM a kulturális szocializáció támogatásában?
Többek között a debreceni középiskolában végzett, egyetemre került művészek bevonásával. Olyan fiatalok meghívására törekszünk, akiknek megvan a helyi beágyazottsága. A művésztelepi tárlatokra is gyakran érkeznek csoportok a helyi művészeti középiskolákból, a Medgyessy Ferenc Gimnázium, Művészeti Szakgimnázium és Technikumból és a Kós Károly Művészeti Szakgimnázium, Technikum és Kollégiumból. Amikor a frissen végzett művészek tartanak tárlatvezetést, az például segíthet áttörni a falakat, így talán a középiskolások is könnyebben meglátják, hogy a kortárs művészet egy jelenben eleven, izgalmas dolog.
Vannak olyan művészek, akiknek érzésed szerint fontos lendületet adott a pályáján a művésztelepi részvétel?
Azt gondolom, hogy vannak, persze eleve agilis és jó képzőművészeket választunk ki a fiatalabbak közül – mint amilyenek az elmúlt években Fátyol Viola, Imreh Sándor, Váczi Lilla, Birkás Mona, Molnár Judit Lilla, Gallai Judit Ágnes, Balázs Nikolett voltak –, ugyanakkor remélhetőleg a DNM brandje és a Modembeli bemutatkozás lehetősége is hozzá tudott járulni pályájuk alakulásához.
Több művésztelepi alkalom is a dizájn problémájával foglalkozott, amely általában szorosan összefonódik a márkaépítés, a brandig kérdésével. Ha magát a DNM-et kellene brandelni, vajon milyen szlogen volna megfelelő ehhez, hogyan lehetne összefoglalni egy mondatban a program lényegi sajátságait?
A DNM mozaikszóként jól működik, de a nemzetközi reprezentáció esetén szerettük volna elkerülni a „művésztelep” szó avíttságát, és azóta egy továbblépés is történt. Az „Artist of Residence in Debrecen” helyett – nem feltétlenül helyes angolsággal – elkezdtük a „Debrecen Artist in Residence” nevet használni, amely azért is szimpatikus, mert a DAIR mozaikszó angolból fordítva a „kedves” jelentést hordozza. A rezidenciaprogram-szerűség egy olyan elképzelés, amely kiindulópontunk lehet a jövőbeni fejlesztésekre nézve, fontos célunk ugyanis a nemzetköziesítés.
A művésztelep első éveiben ez mintha nagyobb szerepet kapott volna, legalábbis abban a tekintetben, hogy a külföldi művészek aránya jelentősebb volt.
Financiális kérdésekkel is összefügg, hogy így alakult, a 2016-os újrakezdést követően már rövidebb workshopok valósultak meg, és valahogy külföldről is inkább a magyar vonatkozásokkal bíró művészek jelenléte vált gyakorivá. Nem is nagy nemzetközi tárlatok létrehozásában gondolkodunk, hanem inkább olyanokban, amelyek Közép-Európára koncentrálnak. A tágabb régió alkotói irányába szeretnénk nyitni, olyan művészeket akarunk meghívni, akikkel a közös tradíciónak köszönhetően könnyebb lehet azonos nevezőre jutni, emellett izgalmasak a regionális sajátosságok.
Az adott tematika is meghatározza, hogy milyen művészeket, előadókat hívtok meg egy-egy alkalomra. Tavaly az idő témáját választottátok, hogyan értékelitek a munkát?
Lajossal és Attilával azt gondoljuk, a 2022-es előadássorozat volt az eddigi legkomplexebb. A művészet, az alkotás idejével foglalkoztak a meghívott szakemberek, Andrási Gábor például a '70-es, '80-as, '90-es évek alkotásain keresztül mutatta be ezt a problémát, Faa Balázs pedig a saját konceptuális és programalapú munkájának ismertetésével vezetett be rendkívül izgalmasan az idő ábrázolásának lehetetlenségébe.
Úgy éreztem, hogy az elmúlt évekből ez volt a legkevésbé kockázatvállaló zárókiállítás. Vajon a téma megfoghatatlan volta is hozzájárulhatott ahhoz, hogy néhányan nehezen mozdultak ki a komfortzónájukból?
Érkeztek ilyen észrevételek, amelyekkel én személy szerint egyrészt egyetértek, másfelől viszont nem, hiszen eleve sok olyan alkotót hívtunk meg, akiknek az életműve valamennyire kapcsolódik az időábrázolás kérdéseihez. Ezek az ismert művészek azt hozták végül, ami tőlük elvárható. Az újszerűség inkább a fiatalok művészetében jelent meg, külön kiemelném Birkás Monát, aki egy streamelt, AR-alapú videót mutatott be a Baltazár Dezső térről, és egy NFT-t, tehát digitális műtárgyat hagyott a Modem-gyűjteményben.
Milyen terveitek vannak a következő évre, hogyan folytatódik a munka? A téma körvonalazódik már?
Azt gondolom, hogy a DNM a Modem fontos brandje, egy olyan művészeti rezidenciaprogram, ahol szélesre tárt kapuk fogadják az érdeklődőket és az alkotókat, amely egyszerre lehet izgalmas a meghívottak és az érdeklődők számára, ugyanis legalább annyira szól ez a kezdeményezés a kulturális, multidiszciplináris nyári egyetemről, mint amennyire a több művészeti területet, műfajt bemutató zárókiállításról.
Áfra János
