Erdély mindig is sajátos részét képezte a történelmi Magyarországnak és Európának is. Különlegessége nemcsak vadregényes, misztikus tájaiban és gazdag kulturális hagyatékában keresendő, de a szociológiai-vallási diverzitás okán is egyedülálló adottságokkal rendelkezett és rendelkezik ma is. Ez utóbbi tekintetében talán kevéssé közismert tény, hogy Erdély otthont adott egy olyan keresztény vallási irányzatnak, amely a szentháromságtagadó tanokból kiválva ószövetségi, zsidó hagyományokat, rítusokat és szokásokat vett át. Képviselőiket szombatosoknak hívták, amely elnevezés a leginkább szembetűnő, katolikus keresztény szokásrendtől eltérő vonásra utal: az irányzat követői nem a vasárnapot, hanem a szombatot tartották megszentelendő napnak. Szokásaik között ugyanakkor megtalálható volt például a kóser étkezés szabályainak tartása, tanaikban pedig – az unitárius vallásgyakorláshoz hasonlóan – Jézus emberként, nem pedig Isten fiaként tűnik fel.
Erről a vallásszociológiai kuriózumról írt könyvet Újlaki-Nagy Réka, aki az erdélyi szombatosok történetét, szokásait kutatta éveken keresztül. Kötete Christians or Jews? Early Transylvanian Sabbatarianism (1588–1621) címmel jelent meg angol nyelvű monográfiaként (Keresztények vagy zsidók? A korai erdélyi szombatosság 1588–1621). Ezen alkalomból szerveztek kerekasztal-beszélgetést a Budapesti Unitárius Egyházközség Pecz Samu Termébe, amelyen a szerzőn túl Koltai Kornélia hebraista, Balázs Mihály irodalomtörténész, Molnár Antal történész és Kiss Endre filozófus vett részt. A beszélgetést Ács Pál irodalomtörténész vezette.
Mint azt a beszélgetés elején megtudhattuk, a megjelenés kiemelt jelentőséggel bír: a kutatás mélysége nemzetközi léptékekben is mérhető, mivel az erdélyi szombatosokkal hasonló módon még nem foglalkoztak szakemberek. A téma tudományos vizsgálata ugyanakkor több szempontból is nehezített volt. Az áttérések következtében az 1900-as évek elejére a csoportnak már pusztán pár száz tagja maradt Erdélyben, a 20. században pedig jobbára megsemmisültek a szombatos felekezetek. A zsidóüldözések is utolérték a közösséget az évszázad derekán.
Bár Ráduly István katolikus plébánosnak élete kockáztatásával sikerült a legtöbb Bözödújfaluban lakó szombatos leszármazottat megmenekítenie a biztos haláltól, a meghurcoltatásokat és a megfélemlítést nem kerülhették el. Az irányzat számára viszont az utolsó csapás az volt, hogy a több vallást is összefogó Bözödújfalut – ahol a szombatosok megmaradt sarjai még viszonylag nagyobb közösségbe tömörülve éltek az üldözések után is – az 1980-as évek végén elárasztották (helyén azóta is mesterséges tó található), így elpusztítva sok fizikai és szellemi hagyatékot, nem beszélve arról, hogy ezzel szétszóródásra kényszerítették a hitközösségben élőket.
Újlaki-Nagy Réka kutatómunkája tehát nem volt könnyű. Javarészt a megmaradt írott forrásanyagból kellett dolgoznia két kutatóelőd, Kohn Sámuel és Dán Róbert nyomait követve, akiknek gyűjtései, leírásai egy-egy tudományos alapossággal megírt könyvet is teremtek. Azonban, mint megtudhattuk, a téma magyar vonatkozású tudományos kutatásában mindeddig a hozzájuk köthető két könyvön kívül nem jelent meg átfogó, részletes mű a szombatosok történetéről, életéről. Újlaki-Nagy monográfiájának különlegessége ugyanakkor itt még nem áll meg. A szerző szavaival élve abban is egyedülálló, „ahogyan a témát tárgyalja: közelebb lép a szövegekhez, módszerében egyedi.” Ezt a vonást emelte ki az est hebraista szakértője, Koltai Kornélia is, aki korábban Péchi Simonnal, a szombatosok „második korszakának” elindítójával, az irányzat terjesztésének és a rabbinikus alapokhoz való további közelítésének kulcsfigurájával foglalkozott kutatómunkája során.
„Réka számomra teljesen más szemléletet nyújt a szombatos források értelmezésében, mint amivel eddig találkoztam. Egyfajta posztmodern szemlélet látszik kibontakozni, mintha dekonstruálná az állításait és a kutatás tárgyát. Ő ténylegesen azt vizsgálja, mennyiben voltak kereszténynek és mennyiben voltak zsidónak tekinthetők a szombatosok, hogy lehet-e határokat húzni, vagy hogy egyáltalán fel lehet-e tenni ilyen kérdéseket. Ha viszont feltesszük őket, akkor milyen módon, milyen módszerrel és vizsgálati anyaggal lehet rájuk kielégítő választ találni? Tehát mindent kissé relativizál. Ez a vonás nagyon tetszik, mivel ezzel hangsúlyozza, hogy egy formálódó gyülekezet nem feltétlenül dolgozik dogmák mentén. Hanem van egy közös cél, egy hitbuzgóság, amelynek megfelelően a gyülekezet tagjai az alapokat lerakják, anélkül, hogy nagy teológiai önmeghatározásokba kezdenének” – fejtette ki gondolatait Koltai a könyvről.
A monográfia esetében kiemelendő az, hogy egy formálódó gyülekezetet vizsgál, amelynek organikus, belső folyamataira reflektál, ezzel együtt vizsgálati és leíró eszköztárát is ennek mentén választja meg. Továbbá erre a vonásra utal a címben jelzett időszak is: a 16. század utolsó harmadában kezdett el különálló hitelvi rendszerré alakulni a szombatosság, ezen folyamat által érte el erdélyi fénykorát az irányzat az 1620-as években. Ezzel kapcsolatban azonban a szerző felhívta a figyelmet arra, hogy a rendelkezésre álló források milyen korlátokat szabtak számára ennek az időszaknak a leírásában.
„Nagyon szerettem volna a szombatosság kezdeti korszakának történetét megírni, erre a könyvre viszont sajnos nem lehet úgy tekinteni, mint egy történeti összefoglalóra. Rá kellett jönnöm arra, hogy a források ezt nem teszik lehetővé. Vannak források – bár nem túl sok –, azonban az írások végén legtöbbször nem szerepelnek dátumok. Ebből következett, hogy csak az időszakot lehetett nagyjából azonosítani, összefüggő kronológiát viszont nem tudtam felrajzolni.”
Végül épp ezek a korlátok terelhették a könyv tartalmát sajátos irányba, hátrahagyva a száraz történetiséget, és inkább a szombatosok hétköznapjait, szokásait, gondolatvilágát állítva fókuszba. A kötet így feldolgoz sok fennmaradt imát, hitvita jellegű szöveget, korabeli bibliafordítást és vallási gyakorlatokra tett írásos utalást. Ebből adódik az, hogy minden fejezet más és más eszköztárral, megközelítéssel nyúl a forrásanyaghoz: míg az egyik részben teológiai szempontból közelít a hitközösséghez, az ószövetség szombatosok által adott olvasatait számba véve, addig egy másik fejezet például a rítusokat, mosdási szabályokat és a kóser ételek elkészítését taglalja. A címhez mérten lehetőséget ad arra, hogy megfigyeljük, milyen hasonlóságok és különbségek adódnak a zsidó, a katolikus és református keresztényi vallásgyakorlással, ezzel ráirányítva a figyelmet arra, hogy ez a hitelvi közösség milyen egyedi házasítását hozta létre a szélsőséges reformáció letisztultságának és az ószövetségi tanok követésének.
Az angol nyelvű kötet a Kereszténység és iszlám. Keresztesháború és együttélés válaszútján a 16–17. században című Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal projektjének keretében készült, és a Refo500 sorozatban jelent meg a németországi Vandenhoeck & Ruprecht kiadónál.
Nyitókép: a kerekasztal-beszélgetés résztvevői balról jobbra: Molnár Antal történész, Koltai Kornélia hebraista, Ács Pál irodalomtörténész, Balázs Mihály irodalomtörténész, Kiss Endre filozófus, Újlaki-Nagy Réka kutató, a könyv szerzője. Fotó: Szabó Mátyás
