társadalomtudomány

Mi azt tanítjuk, hogy az adás közjó, nem önpromó

A Pécsi Tudományegyetem a House of Giving tudásmegosztó szervezettel együttműködve Magyarországon elsőként vezette be a filantrópia tantárgy oktatását. A kurzusról az egyik kezdeményezővel, Vizler Viktóriával beszélgettünk.

Megdöbbentő számban érik meg Japánban az emberek a százéves életkort

Újabb rekordot döntve 99 ezer fölé emelkedett a századik életévüket betöltött emberek száma Japánban – derült ki a kormány által pénteken kiadott adatokból.

Trunk Tamás: Ha most nem kezdünk el az alfákról és az alfákkal beszélni, akkor mikor?

Az élsportoló alpesi síző, generációs és márkatanácsadóként dolgozó 21 éves Trunk Tamás nemrég fejezte be a harmadik könyvét, amely az alfa generációról szól.

Magyarország legismertebb társadalomtudós kutatópárosáé az idei Moholy-Nagy-díj

Tanítható–e a tolerancia? Ez a kiindulópontja Kapitány Ágnes és Kapitány Gábor társadalomkutatói munkásságának, hiszen a kultúrantropológia nemcsak egy tudomány, hanem eszköz is, amellyel a világ jobbá tehető. A két tudós, akiket a Magyar Televízió Rejtjelek című sorozatából a kilencvenes években egy ország ismert meg, november 28-án a MOME Campusán veheti át a Moholy-Nagy-díjat.

„Miskolcon mindig össze tudunk kacsintani” – Szabó-Tóth Kinga szociológus a lehetőségek városáról

Szabó-Tóth Kinga a Miskolci Egyetem Alkalmazott Társadalomtudományok Intézetének igazgatója, de őt magát is valóságos intézményként emlegetik a városban. Ami nem is olyan nagy túlzás, hiszen ötleteit, szervezőkészségét, kompetenciáját már sok éve kamatoztatja Miskolc érdekében.

Egy eltűnt vallási közösség nyomában – kerekasztal-beszélgetés az erdélyi szombatosok történetéről

Az erdélyi vallási kultúra egy érdekes, mára eltűnt szegletét kutatta éveken át Újlaki-Nagy Réka, aki a szombatosok hitközösségéről fennmaradt forrásokat vizsgálta. Kutatási eredményeit nemrég angol nyelven is kiadta, ennek alkalmából szerveztek a témában kerekasztal-beszélgetést.