Egy háború szimbólumai

Krízishelyzetben erősen megnő a szimbólumok szerepe. Minden háború abszurd, illogikus, ezért fogalmi nyelvvel kevésbé lehet leírni. Az ember viszont logikus mintázatokat, összefüggéseket szeret maga körül látni, ezért nyúl a jelképekhez. A szimbólumok világa átlátható, rendezett, még akkor is, ha ez a rendszer nem racionális alapokon nyugszik.

A szimbólum egy háborúban a hadviselés része: sokkal erősebb, mélyebb pszichés benyomást tesz ránk, mint maguk a puszta tények. Emlékezzünk a térre kiállított üres babakocsik megrázó erejére: jelképiségénél, vizualitásánál fogva sokkal erősebb üzenet, mint pusztán kimondani egy tényadatot, nevezetesen a meghalt csecsemők számát.

Időrendben talán az első nagy erejű szimbólum az orosz elnök elegáns, fehér, elképesztően hosszú asztala, ahol megbeszélést folytatott vezető politikusokkal. Kétszemélyes tárgyalási szituációban a nagyjából négy méteres távolság óriásinak tűnik. Hogy mit mond ez a vendéglátóról, annak szándékairól, a tárgyalópartnerekkel teremtett viszonyról? Utólag különböző interpretációk születtek arról, hogy ezek a külsőségek hogyan jelezték előre a későbbi eseményeket. A kérdés itt valószínűleg nem az, hogy kifürkészhetjük-e a jeladó titkos szándékait (hiszen egy dörzsölt politikus a szimbólumokat félrevezető szándékkal is alkalmazhatja), hanem hogy mit óhajtott ezzel üzenni a világ közvéleményének. A viselkedéskutatók is elismerik, hogy egy politikus jól meg tudja tanulni azt is, hogy metakommunikatív jelzésekkel félrevezesse, összezavarja a „kódfejtőket”.

Szimbólummá úgy is válhat valami, hogy fogalma sincs az embernek, mit jelent. De mivel ez zavart okoz a rendszerben, azonnal megjelennek a lehetséges jelentéstulajdonítások. A jelelmélet innentől klasszikus példaként fogja emlegetni a talányos „Z” jelet az orosz tankokon, ami valószínűleg egy praktikus megkülönböztető jelzés volt, és valamely műveleti szektorra utalhatott. Attól a pillanattól, hogy valaki először feltette a kérdést, mit jelent a „Z”, elindított egy szimbolizációs lavinát. Sokan az ukrán elnök nevének kezdőbetűjét látták bele, valaki fenyegető feliratként jelenítette meg egy orosz emigráns ajtaján, máskor vállalt véleményt jelzett egy orosz tornász dresszén. Aztán rövid idő alatt tiltott jelkép lett (paradox módon ettől a szimbólum hatóereje is megnőtt). Aki tudta az eredeti jelentést, korántsem állt érdekében, hogy a megfejtést elárulja, hiszen „ingyen” kapott egy egyszerű, jól reprodukálható, grafikus szimbólumot, ami az ő oldalával való azonosulás jelképe lett.

A szómágia ugyanígy szimbolikus kapcsolódáson alapul: a kimondással, a szó erejével teremt valóságot. Az orosz elnök különleges katonai hadműveletnek nevezte a 2022 februárjában indult eseményeket. A különleges katonai hadművelet valamiféle hadászati szakkifejezésnek tűnik, fortélyosan elkerülve az egyértelműen, tisztán megnevezett háborút. A két hadviselő fél vezetőjének öltözete pontosan megfelel annak, ahogy a konfliktust nevezik. Az orosz elnök a tőle megszokott hivatali öltözékében állt az elmúlt egy évben a nyilvánosság elé (azt sugallva: „nem történt itt semmi különös”), az ukrán elnök pedig az első naptól fogva katonai színekben mutatkozott, jelezve, hogy háborúról van szó.

S ha nyelvi mágiáról esett szó, természetesen nem maradhat ki a számmágia sem. Tudvalevő, hogy a legjobb titkosszolgálatok sem tudták előre jelezni a háború kezdetét. A közösségi oldalak „modern misztikusai” azonban utólag megadják a választ arra, miért éppen azon a napon indult támadás:

"Az első világháború kezdete: 1914.07.28. 19+14+7+28 = 68

A második világháború kezdete: 1939.09.01. 19+39+9+1 = 68

Oroszország megtámadja Ukrajnát: 2022.02.24. 20+22+2+24 = 68”

Olybá tűnik tehát, mintha a háború kezdőpontjának kiválasztását transzcendens megfontolások vezették volna, mintha az ó- vagy a középkorban járnánk, amikor a megfelelő csillagállástól tették függővé a fontos lépéseket. Akár így volt, akár véletlen az egybeesés, a lényeg a jelentéstulajdonítás: a megosztások magas száma egyértelműen jelzi, hogy az embereknek komoly igényük van valamilyen magyarázatra – legyen az bármennyire irracionális. És főként, mivel matematikai egyértelműségről van szó, a „megkérdőjelezhetetlen” illúzióját kelti.

A képi gondolkodás tág körébe tartoznak a mítoszok is. Valamennyien emlékezhetünk a „Kijev szelleme” néven aposztrofált magányos pilótára, aki (hivatalosan nem megerősített hírek szerint) egymaga bánt el hat orosz vadászgéppel egyetlen nap alatt. Szimbolikus szempontból ugyancsak kevésbé számít e történet a valóságtartalma: a héroszteremtés szorongatott helyzetben érthető lelki igény.

A gazdasági szankcióknak is számos szimbolikus vonatkozása van, most azonban maradjunk a kulturális szankcióknál. Ezek nagyrészt metonimikus szimbólumok, amelyek alapelve az, hogy ami az oroszsággal érintkezik, az mind kirekesztendő. Ilyen az orosz macskák kizárása egy macskaszépségversenyből, vagy az orosz tölgyé az Év Európai Fája versenyről; a vodka kiöntése a földre egy bevásárlóközpontban, vagy orosz sportolók, művészek kitiltása a nemzetközi porondokról. Még abszurdabb esetekben a kultúra orosz klasszikusainak (például Csajkovszkijnak vagy Dosztojevszkijnek) szalonképtelenné nyilvánítása. Az ilyen gesztusoknak a háborús eseményekre semmilyen hatása nincs, csupán a háborút távolról szemlélők keltik magukban az „én is tettem valamit”-érzést ezekkel a teljesen illogikus szimbolizációs törekvésekkel.

Az „én is tettem valamit” szelídebb, tehát nem protest formája a szolidaritási ukrán (másoknál orosz) zászló szerepeltetése az internetes profil-oldalakon. Néplélektani szempontból különösen érdekes e gesztus meglehetős átmenetisége: sokaknál mára egy másik (háborútól független) mozgalom jelképének adta át a helyét.

2022 decemberében már mind a köztévé, mind a kereskedelmi tévék esti híradóiban nem haladta meg a három percet a háború eseményeiről való beszámoló. A halottak számáról az érdeklődés a gáz- és kőolajellátás problémáira összpontosult. Az utolsó nagy szimbolikus esemény Az év embere eredmény kihirdetése volt a Time magazinnál (a nyertes Zelenszkij és „az ukrán nép lelke” – ez utóbbi szintén megérne egy külön szemiotikai eszmefuttatást).

Érdekes tehát, hogy a fentebb felsorolt szimbólumok nagy része a háború első hónapjaiban keletkezett. A magyarázat talán az, hogy az első sokkhatás alatt a racionális gondolkodás helyett az ember szinte önkéntelenül metafizikai erővonalak mentén pozicionálja az eseményeket, éppen, mert nem tudja őket kézben tartani. Ahogy telik az idő, egyre kevesebb és kevesebb irracionális elemet sző a háború köré. Ahogy kissé magához tér, igyekszik logikus mederbe terelni a gondolkodását, ezzel együtt érzéketlenebbé is válik („megszokja”, amit nem lehet), szimbolikus cselekvésre való hajlama csökken.

Az újabb szimbolizációs hullám akkor érkezik el, ha befejeződik a háború. Jelképpé válik majd, hogy ki kivel találkozik, mit mond és mit tesz. Mi mással is fejezhetném be, mint a szimbolikusan sokszorosan telített mondattal: DONA NOBIS PACEM.

Terdikné Takács Szilvia

Nyitókép: Egy helyi lakos az orosz katonai járműveken használt, az ukrajnai orosz csapatok támogatására karácsonyi és újévi díszekkel kiállított Z, V és O betűjelek mellett áll Moszkvában

Natalia Kolesznyikova / AFP