Egy hotel alatt folytatódik Antiochia ősi városa

 
 
A szír határ mellett levő dél-törökországi város, Antakya helyén egykoron a pompás Antiochia állt, amely a római időben Alexandriával vetekedett. A település azonban nem csak ezért volt jelentős: Antiochia volt ugyanis a korai kereszténység egyik központja, állítólag itt élt Szent Péter apostol, s itt tartotta szentbeszédeit.
 
A város ma elsősorban Szent Péter barlangjáról ismert (sokak szerint ez a világ első keresztény temploma), de meg kell még említeni a római kori mozaikokat is, amiket a harmincas években tártak fel. Szakemberek szerint ez a világ egyik legnagyobb érintetlen mozaikpadlója, területe 2700 négyzetméter; jelenleg azonban a mozaikpadlót senki sem láthatja.
 
A fejlesztők komoly dilemma előtt álltak, mivel a projektet a szenzációs felfedezések után folytatni kellett, de mindezt úgy, hogy a betonnak nem volt szabad érintkeznie a régészeti értelemben jelentős értékkel bíró rétegekkel. Necmi Asfuro?lu vállalkozó egy neves török építészt kért fel arra, hogy hidat verjen a nagy ívű városfejlesztés és a kulturális örökségvédelem között.
 
A mozaikokat, a római kori épületeket és minden más épített örökséget gondosan befedtek, amíg a fejlesztés be nem fejeződik. Az Antakya Hilton Museum & Hotel várhatóan 2014-ben nyitja meg kapuit; kezdetben még 30 millió dollárral számoltak a munkálatok befejezésére, azóta ez a szám megháromszorozódott.