A többnyire a pályájuk derekán járó kiállítók elmúlt egy-két évben készült munkáiból kínálnak válogatást. A Műcsarnok tereiben megjelenik a festészet, a grafika, a szobrászat, a videó- és installációs művészet is. A szomszédos bemutatók mind a művészeknek, mind a nézőknek olyan befogadói élményt adhatnak, amely révén mind az eltérő értelmezések közötti átjárhatóság, mind az összehasonlítás akarva-akaratlanul létrejön.
Bánföldi Zoltán
Erwin Schrödinger Nobel-díjas osztrák fizikus elmélete valamelyest mindenkinek betekintést enged a kvantummechanika bonyolult világába. A dobozba zárt macska elevenségének kérdése kézzelfoghatóan jeleníti meg a szuperpozícióba helyezkedő részecskék tényleges állapotát.
Bánföldi Zoltán Schrödinger macskája című, 2020-ban készült sorozata egyszerre mutatja fel a 19. század végi és a mai Bécs jellegzetes vonásait. A művész egy néhány évvel ezelőtti ösztöndíj időszakában felkereste a száz-százhúsz évvel korábbi bécsi fotográfiákon talált helyszíneket, újrafotózta őket, majd a számítógépes munka során a síkokat összemosva két, szándékoltan elkülöníthetetlen réteget hozott létre.
A vászonra nyomtatott fotográfiákra olajfestékkel kevert méhviasszal festett, az enkausztika (viaszfestés) technikáját alkalmazva, majd fényes mozaikdarabokat applikált a vásznaira, végül úgynevezett színes eltolásokkal élénk gesztusokat vitt fel rájuk.
Bérczi Zsófia
Bérczi Zsófiát a kiszolgáltatott női szerepek, különösen a tetőtől talpig beburkolt nők társadalmi helyzete és annak megélése foglalkoztatta. Ettől vezérelve 2006–2007-ben Eötvös-ösztöndíjjal eljutott Egyiptomba. Utazása során egyrészt egy általa elképzelt sivatagban élő női közösséget bemutató vízió megrendezett képein dolgozott, másrészt képriportot készített önmagáról, és blogbejegyzéseket írt.
A kiállítás első felében önriportképek és naplórészletek fogadnak bennünket. Bérczi Zsófia olyan fotókon örökítette meg utazását, melyeken ő is mindig szerepel: úton-útfélen leállította kameráját, majd visszalépve az aktuális történésbe időzítő segítségével exponált. Élményeit és benyomásait őszinte részletességgel le is írta, ezekből a látogató részleteket olvashat és hallgathat az alkotó hangján.
A hátsó kiállítótérbe lépve, mint egy képzeletbeli női szerzetesrend tagjait, fekete ruhás asszonyokat láthatunk a elhagyott romok között, vagy a sivatagban.
A letisztult, gyakran geometrikus kompozíciókból képről képre bontakozik ki egy szellemi hitvallás.
A fotósorozat elemei szimbolikusan a külső szabadságában korlátozott női lélek belső szabadságához vezető út stációiként értelmezhetők. „Szándékom, hogy ajtókat nyissak a metafizikus sík, a kollektívbe olvadó egyéni út keresése felé” – vallja az alkotó.
Byhon Győző
Byhon Győző az elmúlt másfél évtized során nagy gonddal fejlesztette ki művészi technikáját. Mivel táj- és városábrázolásaihoz a teljes rálátást választotta nézőpontjául, a kompozíciótervezéshez – az alkotói fantázián túl – felhasználja korunk legmodernebb eszközeit, így a digitális kamerát, a komputer és az internet kínálta lehetőségeket, valamint a drónt is.
Aviatikusnak is nevezhető képei a légi fotózásra emlékeztetnek.
Fülöp Gábor
A Műcsarnokban ez a három nagy ablakos termében Fülöp Gábor bravúrosan megmunkált, titokzatos antropomorf alakjaival találkozhat a látogató. Ezek az életnagyságú, harmonikus arányú figurák olykor az ókor archaikus szobrászatát idézik, ám a felületükön megjelenő, növény- és állatvilágból származó motívumok, az emberi testtel való szimbiózisuk, egyszerre humoros és bizarr látványuk a manierizmushoz és a szürrealizmushoz kapcsolja őket.
lóra és fauna, a létezés rejtélyes titkainak kifürkészése, az értékek megtartása, a természet erejének tisztelete, az állandó körforgás biztosítása alaptétel Fülöp szobrászi gondolkodásában.
Gergely Réka
A kiállításban szereplő szobrok letisztult formájukkal és a felhasznált anyagok tökéletes harmóniájával egyfajta keleti nyugalmat árasztanak. Az acél és valamilyen természetes anyag, mint a fa, a szén vagy a hamu, némán tanúsítják az élet körforgását.
E munkák szellemisége a hagyományos szobrászati technikák alkalmazása és a japán esztétika elveinek érvényesítése ellenére hihetetlenül kortárs. A látszólag nehezen megmunkálható, férfiasan kemény anyagot, az acéllemezeket finom, a varráshoz hasonlítható hegesztési technikával illeszti egymáshoz a művész.
Pataki Tibor
A könyveknek is megvan a sorsuk. Ezt az ősi mondást bontják ki Pataki Tibor műfaji határokon átjáró művei.
Művészkönyv, asszamblázs, giclée-nyomat, virtuális és valós könyvobjekt vagy akár klasszikus festmény, úgy kerülnek egymás mellé, hogy zavarba jövünk: könyvek sorsát vagy inkább emberi sorsokat látunk?
A költői kérdés végül nem marad megválaszolatlanul. Mérnökien precíz technikával, ám lélekre hatóan szólalnak meg a művész lírai válaszai.
Rizmayer Péter | Ugyanaz a folyó
Gondolkodás, gondolat, patak, víz – egyetlen képben. Rizmayer Péter számára ezek a képek fontosak, ilyeneket lát meg, ilyeneket talál. Szakmája a képformálás: festőként végzett. De régóta videóműveket készít.
A festészet nézése „a képsíkkal párhuzamos”, elsétálunk a képek előtt. A videókat „merőlegesen nézzük”: meg kell állnunk a képernyő előtt, a képsíkra szegezni a tekintetünket. Ez az elidőzés Rizmayer – és sok más kortárs művész – képalkotásának lényegi eleme.
Soós Nóra | Absturz | Zuhanás
Soós Nóra húszévnyi munkásságának egyik meghatározó jellemzője, hogy különféle témafelvetéseit sorozatokban fogalmazza meg.
Alkotói pályája kezdetén főként közvetlen környezetéből merítette képegyütteseinek tárgyát (Én-teriőr), majd a későbbiekben figyelme fokozatosan kiterjedt az őt körülvevő világ felé. A művészettörténet, az irodalom, a filozófia, a közgazdaságtan, a biológia, a műszaki tudományok területéről egyaránt inspirálódott a legújabb, Absturz címet viselő képsorozatához.
A festményeken központi motívumként a zuhanás kimerevített pillanatai, illetve a levegőben létezés változatos formái jelennek meg: többek között szabadesésben lévő alakokat, szárnyaló papírrepülőket, pásztázó drónokat, repdeső pillangókat, lebegő léghajókat, alászálló ejtőernyősöket és sok más különös, repülő szerkezetet láthatunk.
Tenk László | Tenk László kortalan világa
Tenk László a festészetet az önismeret és a világ megismerése eszközének tekinti, ezért a látványt csak kivételes kegyelmi pillanatokban ragadja meg – akkor, amikor úgy érzi, hogy a saját tükörképe sem lehetne pontosabb lenyomata a létezésének.
Az érzékenységből fakadó csata némán is harsog – az alkotó küzd a megérteni és megértetni vágyással, és eközben festményein az élőlények és a tájak a látványon túlmutató teremtettség megnyilvánulásaivá válnak. A végeredmény valami meseszerű, egyszersmind tökéletes, földöntúli béke.
Életművében időről időre helyet kap az önarckép, ami viszonyítási pontnak is tekinthető, de bizonyos értelemben minden alkotását saját maga és az általa érzékeltek tükröződésének tekinti.
Az élőket egyformán érző lényekként jeleníti meg – fái antropomorffá, emberalakjai a fák rokonaivá válnak –, ezzel is megkérdőjelezve az ember mindenekfelettiségére alapozó gondolkodás helyességét.
A 2020. október 28-tól 2021. január 10-ig megtekinthető tárlat virtuális megnyitója itt követhető.
A nyitóképen Fülöp Gábor Nimfa című alkotása. Forrás és fotók: Műcsarnok
