Egy letűnt kor krónikása

A Gyulán született író az érettségit követően a szegedi, majd a pesti egyetemen hallgatott jogot, és elvégezte az ELTE magyar-népművelés szakát is, diplomamunkáját Márai emigrációs pályájáról írta. 1977 és 1982 között a Gondolat Könyvkiadó dokumentátora volt. 1982-től írásaiból él.

Első írása, a Tebenned hittem című elbeszélés 1977-ben a Mozgó Világ hasábjain jelent meg. Első regénye az 1985-ben napvilágot látott Sátántangó, amelyben az egyetemes pusztulás víziójához rendelte hozzá a kíméletlen pontossággal megrajzolt realitást. A kritika által nagy elismeréssel fogadott könyvet követte első novelláskötete, a Kegyelmi viszonyok 1986-ban.

A nyolcvanas évek közepétől Tarr Béla filmrendező alkotótársaként forgatókönyvírással is foglalkozott, első közös munkájuk a reménytelenséget és elmagányosodást megjelenítő Kárhozat volt. Tarr készítette el a Sátántangóból a mindmáig leghosszabb, hét és fél órás magyar filmet is. Együttműködésüknek köszönhető az író Az ellenállás melankóliája című regénye alapján készült Werckmeister harmóniák, majd A londoni férfi (Georges Simenon regénye nyomán) és A torinói ló, amely 2011-ben elnyerte a Berlini Filmfesztiválon a zsűri nagydíját, és Oscar-díjra is jelölték.

Krasznahorkai a kilencvenes évek elejétől szinte állandóan „útközben” van, magyarországi és németországi tartózkodásai közben hosszabb-rövidebb időt töltött Európában (Svájc, Anglia, Görögország, Dánia, Olaszország), az Egyesült Államokban, valamint Japánban és Kínában is. Írásművészete is jórészt az utazásai közben szerzett élményeiből, tapasztalataiból táplálkozik, műveiben a tér, a távolságok, az elzártság nagy szerepet játszanak. Egy interjúban így vall magáról: „egy olyan korszak fel nem kent krónikása vagyok, amelyből a magaskultúra már véglegesen eltűnt. (…) Már nem arról van szó, hogy vesztésre áll vagy veszélyben van ez a magaskultúra, hanem hogy átértünk egy új korszakba, amikor az emberi kultúrának a piac által megfertőzhetetlen, s annak törvényeihez alkalmazkodni képtelen, más szóval eladhatatlan s így haszontalanná vált területe lekerült a térképről, és a helyében nem maradt más, csak az, amit régebben úgy neveztünk, tömegkultúra, ma pedig úgy, hogy kultúra.”

Az ellenállás melankóliája című 1989-es regénye óta szinte minden évben új könyvvel jelentkezik, ezek között elbeszéléskötet (Az urgai fogoly; Megjött Ézsaiás; Seiobo járt odalent; Az utolsó farkas) és regény (Háború és háború; Északról hegy, Délről tó, Nyugatról utak, Keletről folyó; Rombolás és bánat az Ég alatt; Báró Wenckheim hazatér; Herscht 07769) egyaránt megtalálható. Művészeti írásaiból Este hat; néhány szabad megnyitás címmel 2001-ben publikált kötetet. 2010-ben jelent meg az ÁllatVanBent című könyve, amelynek megírására Max Neumann képzőművész egyik képe, egy négy fal közé bezárt állat kitörési kísérlete ihlette. 2012-es könyve, a Nem kérdez, nem válaszol az elmúlt húsz évben magyar és külföldi lapoknak adott interjúiból nyújt válogatást, és műhelytitkokról, keletkezéstörténeti érdekességekről is olvashatunk benne. 2019-ben jelent meg Mindig Homérosznak című, összművészeti alkotásként definiált műve, a szöveghez Max Neumann festett képeket és Miklós Szilveszter szerzett zenét. Legutóbbi munkája a január 3-án megjelent Zsömle odavan című szatirikus hangvételű regénye.

Krasznahorkai művészetét kritikusai vizionárius vagy mágikus realizmusnak nevezik. Minden munkáját kompozíciós kiegyensúlyozottság, arányérzék, erősen intellektuális jelleg, az elbeszélő személytelensége, mintegy történeten kívülisége jellemzi, prózája többek között Kafka, Faulkner, Márquez és Bernhard szövegvilágával és szemléletformáival rokon. Egy amerikai bírálója azt írta: „őt olvasni kicsit olyan, mint elnézni egy városi téren az ott körben álló embereket, akik látszólag a kezeiket melengetik, és aztán, közelebb érve rájönni, hogy nincs is tűz, és a semmi körül gyűltek össze”.

Írói munkásságáért számos rangos hazai és külföldi elismerést kapott, többek között 1987-ben József Attila-, 1993-ban Krúdy Gyula-, 1998-ban Márai Sándor-díjat. 2004-ben Kossuth-díjat vehetett át „a kortárs magyar prózairodalom megújulásában és korszerűvé válásában játszott rendkívül fontos alkotói szerepéért, regényeiért és elbeszéléseiért, amelyeket a külföldi – elsősorban a német – szakirodalom is számontart és nagyra becsül”.

2002-ben a Magyar Köztársaság Babérkoszorúja díjjal, 2003-ban a Soros Alapítvány alkotói díjával tüntették ki. 2009-ben megkapta a Szépirodalmi Figyelő-díjat, valamint a Szépírók Társaságának díját is, 2010-ben elnyerte a Brücke Berlin német irodalmi díjat, 2012-ben Prima Primissima díjat kapott. 2013-ban és 2014-ben elnyerte a Rochesteri Egyetem (New York állam) Three Percent irodalmi magazinja által alapított Best Translated Book Award díjat a Sátántangó című regényének George Szirtes, illetve a Seiobo járt odalenn című elbeszéléskötetének Ottilie Mulzet által készített angol nyelvű fordításáért. 2014-ben megkapta a szlovén írószövetség Vilenica-díját, valamint az America Award irodalmi életműdíját. 2015-ben Nemzetközi Man Booker-díjjal ismerték el. 2019-ben a Báró Wenckheim hazatér című regényének angol nyelvű kiadása nyerte el az amerikai Nemzeti Könyvdíjat az idegen nyelvről angolra fordított művek kategóriájában. 2021-ben neki ítélték oda az Osztrák Állami Díj az Európai Irodalomért elismerést. 2022-ben Libri irodalmi díjjal tüntették ki, és elnyerte a szerb Milovan Vidaković-díjat is posztmodern, disztópikus és melankolikus témájú életművéért. 2023-ban Joëlle Dufeuilly fordítóval együtt elnyerte az év legjobb franciára fordított művéért járó Laure Bataillon-díjat.

Krasznahorkai László 2004-ben lett a Digitális Irodalmi Akadémia, 2010-ben pedig a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja.

Nyitóképen Krasznahorkai László 2017-ben. Fotó: MTI / Marjai János