Az egyik legrégibb felvidéki főnemesi család sarjaként a felvidéki Trencsén vármegyében, a Mednyánszky család ősi birtokközpontjában, Beckón (ma Beckov, Szlovákia) született.

MTI reprodukció/Schichmann Béla
A festészettel a családnál vendégeskedő Thomas Ender osztrák tájképfestő ismertette meg.

Szülei kérésére tanulmányait Svájc híres műszaki egyetemén, a zürichi Politechnikumban kezdte meg 1870-ben, de egyre jobban vonzotta a festészet. Két évvel később már a müncheni Képzőművészeti Akadémia növendéke volt, majd 1873 és 1877 között Párizsban képezte magát. Bár tanárai az akadémikus stílus hívei voltak, Mednyánszkyra Jean-François Millet, de főleg Jean-Baptiste Camille Corot festészete hatott, rövid ideig a Párizs közeli Barbizonban is élt. Tanulmányai befejezése után hazatért Beckóra, ezután felváltva dolgozott Magyarországon és Bécsben. 

Ködös, párás hangulatú tájképein a Felvidéket, a Kárpátok hegycsúcsait és az Alföldet örökítette meg.

1877-ben ő kezdeményezte a szolnoki Művésztelep létrehozását. 1889-től három évig ismét Párizsban élt, ekkori vásznain érezhető az impresszionizmus hatása (Ködös táj, úttal), míg későbbi műveinek hangvétele már a miszticizmushoz közelített. 1897-ben festményeiből a párizsi Georges Petit Galériában a sajtó által nagy elismeréssel fogadott gyűjteményes kiállítást rendeztek.

A századfordulón érdeklődése a figurális ábrázolás felé fordult.

Megrázó erejű portréin a társadalom számkivetettjeit örökítette meg (Csavargófej, Öreg és fiatal csavargó), emberábrázolása nemritkán rembrandti mélységű (Shylock). 1900-ban Galíciában, majd az Adriai-tenger vidékén dolgozott, ebben az időszakban festett képeit ismét sötét árnyalatok és sűrű fény-árnyék hangulatok jellemzik, a kor ellentmondásos világát érzékeltetik. Arcképein nincs táji háttér, tájképein csak elvétve akad emberalak.

Az első világháború alatt hadirajzolóként bejárta Galíciát, Szerbiát, Dél-Tirolt.

Háborús képein a megrázó emberi tragikum festője, a háború értelmetlenségét bemutatva kegyetlen, embertelen világot ábrázolt, expresszív stílusban (Szerbiában, Elesett orosz katona). Ekkor már – jóllehet életét gazdag földbirtokosként kezdte – egzisztenciális helyzete fokozatosan romlott, ami pénze volt, azt a szegények között osztotta szét. Csavargó, nyugtalan életmódját saját neméhez való vonzódása is motiválta (képein is csak elvétve jelennek meg nők, portréi kizárólag férfiakat ábrázolnak). Ebben az időben készült

naplójegyzetei humánus gondolkodásról vallanak, panteista világszemléletére a buddhizmus hatott.
Forrás: Wikipédia

Mednyánszky László 1919. április 17-én magányosan halt meg bécsi műtermében, utolsó útjára is csak két ember kísérte el. Hamvait 1966-ban szállították haza, és a budapesti Fiumei úti sírkertben helyezték örök nyugalomra. Sírján 1970-ben helyezték el Somogyi József Kossuth-díjas szobrászművész alkotását, amely egyaránt ábrázolhatja a festőművészt vagy az általa megfestett csavargók, vándorok egyikét.

Élete folyamán számos kitüntetésben, elismerésben részesült: három ízben társulati díjat, Hegyi táj című képéért pedig 1898-ban állami aranyérmet kapott. Legtöbb művét a Magyar Nemzeti Galéria őrzi, ahol 2003-ban addig nem látott méretű kiállítást rendeztek itthoni és felvidéki gyűjteményekben található festményeiből és grafikáiból, a tárlatnak 180 ezernél több látogatója volt. 2011-ben a Virág Judit Galériában állították ki 121 legszebb képét: az anyag nagy hazai és külföldi közintézményektől és jelentős magángyűjteményekből származott.

1990-ben Kurucz D. István festőművész megalapította a Mednyánszky Társaságot azzal a céllal, hogy a mindenkori kortárs művészet sokszínűsége között a Mednyánszky-hagyomány folytonosságát, tekintélyét és annak hatását elősegítsék, értékeit gazdagítsák. A társaság kezdeményezésére 2013-ban Hommage á Mednyánszky címmel 30 magyarországi művész Mednyánszky ihlette alkotásaiból nyílt tárlat a dunaszerdahelyi Kortárs Magyar Galériában.

Nyitókép: Mednyánszky László Csavargó fej című festménye a Magyar Nemzeti Galériában. Fotó: MTI/Bruzák Noémi