A szivar alakú, vasbordájú hajót a Dorseti Felfedező Társulat tagja, John Blashford-Snell ezredes Panamától nem messze San Telmo szigeténél, nagyjából három méter mélyen találta meg. A tengeralattjáró különlegességét az eddig megtalált víz alatti használatra szánt járművekkel szemben az jelenti, hogy abban a benne tartózkodók számára a hajó víz alatti elhagyására alkalmas zsilipet alakítottak ki. A brit származású víz alatti felfedező úgy gondolja, hogy ez adhatott ihletet Jules Verne számára a Némó kapitány című regény híres tengeralattjárója, a Nautilus megalkotásakor.
A háromszor tíz méteres, Explorernek nevezett hajót Julius Kroehl feltaláló építette 1864-ben, és bár hadszíntérre készült, sosem vett részt tengeri ütközetben. Panamában három éven keresztül gyöngykereskedelemre használták, ám miután legénysége keszonbetegségben meghalt, nem futott ki többet, és egy kikötőben rozsdásodott, majd nyoma veszett.
Az ezredes szerint külön szerencsét jelentett, hogy a tengeralattjáró megtalálásakor egy szakértő is volt velük, ugyanis ők jóval fiatalabbnak gondolták a hajót. Emiatt akkor döbbentek meg igazán, mikor megtudták, hogy a hajó 140 éves.
Verne klasszikus regénye 1870-ben jelent meg, és az író valószínűleg hallhatott a hajó három éves tevékenységéről, miközben adatot gyűjtött a regényéhez. Blashford-Snell magyarázata szerint: "először azt láttam meg, hogy a zsiliprendszere olyan, mint a Nautilusé. A könyv szerint a Nauntilus először 1866-ban tűnt fel, éppen két évvel az Explorer megépítése után, így elkerülhetetlen vele a párhuzam."
