„Egy pergamenlapokból álló középkori kódex szép kihívás lenne”

Mivel foglalkozol jelenleg?

Az Országos Rabbiképző – Zsidó Egyetem könyvtárának azon kéziratállományát restauráljuk, amely még az intézmény alapításakor, az 1800-as évek végén került be a gyűjteménybe. Most éppen annak a rabbinak, Saul Levi Morteirának az 1700-as évekből származó kéziratán dolgozom, aki annak idején kiátkozta Spinozát a zsidó hitközségből.

Azt gondolnám, hogy egy ilyen
régi könyvhöz csak csipesszel, gumikesztyűben, maszkot viselve lehet
hozzányúlni.

Ez nem feltétlenül van így.
Ha tiszta a kezünk, és nem különösebben érzékeny típusú vagy felületű a papír,
akkor nyugodtan meg lehet fogni. Ezek a papírok sokkal jobb minőségű
alapanyagokból készültek, mint mondjuk a 19. század második felében
facellulózból, erősen savasodó papírból alkotott könyvek. Kesztyűben általában
csak olyan könyveken dolgozunk, amelyek kiállításokra mennek vagy
penészfertőzöttek, hiszen a kesztyű jelentősen rontja a taktilis, azaz a
tapintásos érzékelést. A maszk is csak akkor szükséges, ha penészes vagy más
módon szennyezett a könyv.

Hogyan lett belőled
papírrestaurátor?

Már a gimnáziumban eldöntöttem, hogy restaurátor szeretnék lenni. Nem volt idegen ez a szakma, mivel apám is az; igaz, ő üveggel és kerámiával dolgozik. Eredetileg festményrestaurátor szerettem volna lenni, de miután első alkalommal nem vettek fel a képzőművészetire, elkezdtem könyvkötészetet tanulni. Később ez vezetett el a papírrestauráláshoz.

15-20 évvel ezelőtt csak az vehetett részt tárgyrestaurátori szakirányon – ide tartozik a papírrestaurálás is – az egyetemi képzésben, aki előtte már elvégezett egy kétéves alaptanfolyamot vagy részt vett az Országos Széchenyi Könyvtár könyvrestaurátor-képzésén. Én egy darabig tapasztalati úton tanultam a szakmát, majd miután kiköltöztem Angliába, érdeklődni kezdtem a felsőfokú képzési lehetőségek iránt. Oxfordban és Londonban könyvkötőként dolgoztam, majd Spanyolországba költöztem, már restaurátorként. Négy éve jöttem haza; eleinte workshopokat tartottam és egyéni megrendeléseket szolgáltam ki, két éve pedig projektalapon a Rabbiképzőben is dolgozom. 

Mi kell ahhoz, hogy valaki jó
legyen ezen a területen?

Nagy türelemre van szükség,
és persze jó kézügyességre is. Jó adag megfigyelőkészség, a részletek iránti
érzékenység is kell, és nem árt a történelem iránti érdeklődés sem. A munka
folyamatos tanulással is jár, mivel rendszeresen jelennek meg új anyagok,
technikák, kutatások és fejlesztések, amelyeket érdemes alkalmazni és követni.
Én például Angliában, a Northumbria Egyetemen abszolváltam egy kétéves,
nagyrészt online mesterképzésen, megelőző műtárgyvédelem szakon, ami ismeretanyagában
és alkalmazhatóságában szorosan kapcsolódik az általános tárgyrestaurátori
ismeretekhez. A Stanfordon online, a Valenciai Egyetemen, Barcelonában és
Lisszabonban pedig több gyakorlati továbbképzésen vettem részt.

Nagyon különleges, kicsit sem
hétköznapi szakmád van. Hány papírrestaurátor van ma Magyarországon?

Szerintem olyan
negyven-ötven. Egy időben túlképzés volt, de azóta tisztult a kép, mert sok
pályaelhagyó van, és egyre többen ki is öregednek a szakmából. Az OSZK-s képzés
már megszűnt, a Képzőművészeti Egyetemre is egyre kevesebben jelentkeznek
restaurátor szakra, ezért ez a szakterület kezd erősen hiányszakmává válni. De
ez a szűk réteg elég aktív: a pandémia előtti időkben egy-két havonta rendszeresen
rendeztek szakmai találkozókat, szimpóziumokat.

Mi az, amit a legjobban és a
legkevésbé szeretsz a munkádban?

Ahogy idősebb leszek, úgy
fogy a türelmem is. De nem is a munkához szükséges mentális kitartásom vagy
koncentrációm csökken, hanem a sok ülést bírom egyre kevésbé: mind nagyobb a
mozgásigényem. Az évek alatt összegyűjtött tapasztalatoknak viszont megvan az
az előnye, hogy már gyorsabban tudok egy-egy feladattal végezni, és jobban ki
tudom kalkulálni azt, hogy az egyes fázisokra mennyi időre van szükségem. A
legnagyobb pozitívum az, hogy egyre többen keresnek meg különböző munkákkal,
pedig nem is hirdetem magam, a honlapom egyelőre csak fejlesztési fázisban van.

Milyen restaurálási feladat
jelentené neked a szakma csúcsát?

Egy pergamenlapokból álló középkori kódex szép és nagy kihívás lenne. Pergamen okleveleket, fatáblás reneszánszkori Bibliát már restauráltam, de pergamenkódexet még nem. Ez elsősorban az anyaga meg az írott és festett felületek rögzítése miatt lenne érdekes. A papírrestaurátorok grafikai műtárgyak helyreállításával is foglalkoznak, ebből a szempontból egy tárgy szépsége is izgalmas lehet.

Amikor Spanyolországban éltem, lehetőségem volt Goya-grafikákat, A háború borzalmai sorozatot restaurálni. Kevesen tudják, hogy Goya ennek csak a nyomólemezeit készítette el, mert a képek annyira erős politikai üzenetet hordoztak, hogy nem nyomtathatta ki őket. Az általa megmunkált nyomólemezekről halála után nyomtatott grafikák később könyv formában jelentek meg. Az volt a feladatom, hogy a könyvet megbontsam és kiállításra kész formába hozzam, azaz eltüntessem a fűzés nyomait, a lyukakat, valamint megtisztítsam a lapokat. Hasonló feladatnak itthon is örülnék.

Gyakran tartasz workshopokat
is. Ezek milyen jellegűek?

Idén elsősorban művészeti
képzésben részt vevőket oktattam, de korábban sok egynapos workshopot is
tartottam már amatőr érdeklődőknek. Ezek általában könyvkötészeti témájúak;
bárki részt vehet rajtuk, nincs szükség előképzettségre. Sokan azért jönnek,
hogy végre valamilyen manuális tevékenységet végezzenek a sok számítógépes
feladat után. Széles a résztvevők köre: az iskolás korúak mellett fiatal felnőttek
és nyugdíjasok is érdeklődnek a téma iránt. Sokak számára közösségi élmény is a
részvétel, hiszen ezeken az alkalmakon hasonló érdeklődésű emberekkel
találkozhatnak. A járvány miatt a workshopok kissé visszaszorultak, de remélem,
hamarosan újra beindulnak.

Ami már biztos: a Művészetek
Völgyében több napon keresztül tartasz majd foglalkozásokat. Mire számíthatnak
a résztvevők?

A programot úgy állítottam össze, hogy a könyvkötészet és az irodalom közvetlenül kapcsolódjon, a szöveg és az íráshordozó viszonyát is boncolgatjuk majd. Számos olyan szöveg, irodalmi utalás létezik a világ- és a magyar irodalomban Martialistól József Attiláig, Hajnóczy Pétertől Serge Gainsbourgig, ami utal erre a viszonyra. Radnótinak például jó barátja is volt a könyvkötője, Frankl Sándor, Ottlik Géza pedig szarkasztikus novellában örökítette meg Iglbauert, a kevéssé élelmes szakembert.

Az irodalmi szövegek játékos feldolgozása mellett lesz némi szakmai ismeretátadás is, például különböző minőségű, fajtájú papírokat mutatok be. A tapintásos érzékelés fejlesztése is része a foglalkozásoknak, és természetesen tárgykészítés: hajtogatás, fűzés, füzet, könyv megalkotása is a program része lesz. Július 26-a és 31-e között délután két órától minden érdeklődőt várok a Petőfi udvarban!

Fotók: Hartyányi Norbert/Kultúra.hu