Galambos Ádám elsőként August Lumiere-t idézte, aki szerint a fényképezés tetten ért természet. Korniss Péter nem ért egyet: a tettenérés szó szerinte félreviszi a gondolkodást. Ő úgy gondolja, hogy inkább a megörökítés a jó kifejezés. Hiszen az önkényes választás, a fényképész nem tesz mást, mint hogy kiragad a valóságból egy szeletet, és arról dönt, hogy melyik és mekkora legyen az a rész.

Korniss számára a másik kulcsszó a mesélés. Mint mondja: nem biztos, hogy egy fotóból történet születik, az viszont nem véletlen, hogy az a pillanat mikor és miről születik meg. “Abban, hogy mit és miként fényképezek, benne foglaltatik a tudásom, a véleményem, a neveltetésem..” A fotók a valóságot közvetítik, de a kép átszűrődik a fotós személyiségén.

005-csucsforgalomban

Az első Kossuth-díjas fotós egy széki fényképe kapcsán elmesélte, hogy ötvenéves munkásságát végigkísérte a kételkedés. Az emberek sokszor gondolták azt, hogy képeinek szereplői Korniss kedvéért öltöztek népviseletbe. Pedig a fotós mindig a valóságot mutatja be: képei szereplői hús-vér emberek, élethelyzetük és öltözködésük is valóságos.

A beszélgetés folyamán Korniss még egy fontos fogalmat említett: a bizalmat. Számára fontos, hogy közel kerüljön alanyaihoz, hogy elfogadják. Elmesélte: Erdélyben nagyon otthon érezte magát, amikor fotózni kezdte az ott élőket, érezte, hogy egy nyelvet beszélnek.

A Moldva vidékén élő közösség esetében azonban már nem volt így, hiszen az ő archaikus magyar nyelvüket nehezen értette, de végül sikerült hozzájuk is közel kerülnie. Létfontosságú, hogy az alkotás során ne csak ő érezze jól magát, de az alanya is, amikor megnyílik a kamera előtt.

Menyegzo_Korniss
Menyegző (1970)

Korniss számára az elérendő cél, hogy az adott pillanat felemelkedjen, és hogy az elkészült kép megérintse a nézőjét. A fotós mindig többet akar mutatni, mint ami a fotózás pillanatában történt, szeretné, hogy a fotón látott tartalom általános érvényűre emelkedjen, hogy a befogadóban egy-egy képe szabad asszociációkat indítson el.

Amikor egy egész napon át kísérte azt a székely pásztort, aki a háborúban elvesztette a fél lábát, egy egész napon át fotózta. Végül egyetlen képet publikált róla, amelyen alig látszik valami belőle: hátulról látjuk, amint a hólepte mezőn távolodik. Ám a kompozíció megmozgatja a néző képzeletét.

Hadirokkant
 
Hadirokkant (1976)

Korniss A vendégmunkás sorozatához kapcsolódóan elmondta: azt látta, hogy ezeknek az ingázó embereknek mindig volt hátországuk, ahol kivirultak, ami tartotta bennük a lelket. A közösség éltető ereje hatott rájuk. Azonban a munkásszállón már megfigyelhető volt az elkülönülés, ott már mindenki magára főzött, a saját dolgaival foglalkozott, kevésbé alkottak közösséget az emberek.

korniss-peter-skarbit-andras-vendegmunkas-1982
Skarbit András vendégmunkás (1982)

Szó esett arról is, hogy az általa fotózott zárt közösségeket hogyan változtatta meg a globalizáció. Véleménye szerint ugyan a hagyományok egy része elveszett, látni kell azt is, hogy az erdélyi falvakban korábban igen keserves volt az élet, a változás sok jót is hozott. Az ottaniak élete kényelmesebb lett, miközben a közösség összetartása gyengült. Ám ez nemcsak a zárt közösségek életére, hanem a sajátunkra is jellemző.

Nyitókép: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond