Ariollal most találkozhat először a magyar olvasóközönség, a Franciaországban már klasszikussá vált sorozat első részét Pálvölgyi Léda és Gurmai Beáta fordította le. Ariol egy kék színű, szemüveges szamárkölyök, az állatok iskolájába jár, és példaképe Möszijő Lólovag, a tévésorozatsztár, akinek önálló mozifilmje is van. Ariolnak minden vágya, hogy ló lehessen, ami ugye lehetetlen küldetés. Az ábrándos csacsi tele van vágyakkal, például szerelmes Annabellbe, a vagány tehénlányba, ami pont olyan problémás, mint az, hogy lóvá alakuljon át. Még nem meri megvallani érzelmeit, szóval nem valami bátor, így aztán a világot sem akarja megmenteni, épp elég, ha többé-kevésbé elkerüli a kínos jeleneteket.
Iskolába járó képregényhős, akinek nincs a tanmenetében a világ megmentése, az, hogy lobogó köpenyben kelljen egyik felhőkarcolóról átrepülnie egy másikra. Ariol kalandjai afféle iskolai felnövéstörténetek, ahol olyan társak kísérik el a kiskamaszkor rögös útjain, mint Cocó, a malaclegény, aki műhányással pörgeti fel az unalmas testnevelésórát.
A szereplők nevei alapvetően beszélő nevek (Bambuló, Bitumen, Timorc, Gyapesz), többek között itt érhető tetten a fordítók, Gurmai Beáta és Pálvölgyi Léda kreativitása és játékos kedve.
Egy-egy konfliktus nagysága is az állatkölykök méretére van szabva. Ariol véletlenül meghallja, hogy Annabellt édesanyja otthon Gyapjaskának becézi, és bár a csacsi ígéretet tesz, hogy nem mondja ki a vicces nevet, de ahogy kell, kicsúszik a száján. Cserébe szeretne neki szintén mondani egy titkot, hogy fifti-fifti legyen a dolog. Valójában azt szeretné neki elárulni, hogy szereti őt, de csak annyi jön ki a száján, hogy a szülei néha Ririnek szólítják. Ariol néha enged a bűn édes csábításának, de itt sem kell semmi rosszra gondolni, nem akarja a meteoritok röppályáját megváltoztatni, hogy aztán azok New Yorkban csapódjanak be. Ariol Cocóval ellopja a mozi előteréből Möszijő Lólovag papírmasé reklámfiguráját.
Bár a történetek remekül meg vannak rajzolva, mégsem arról szól a képregény, hogy miképp robbantsák fel a formát, és röpüljön át mondjuk egy puskagolyó legalább tíz képregénykockán, és egy szóbuborék nagyobb legyen, mint a Kripton bolygó. Itt a történeteken van a hangsúly, és nem is csoda, hogy rajzfilmekre adaptálták Ariol kalandjait.
Az egyik legbájosabb epizódban Ariol arról faggatja szamár mamáját, hogy miért nézi mindenki ostobának a szamarakat. A történet alkalmas arra is, hogy szóba hozza az előítéletességet, és megoldást találjon arra, hogyan kerüljük el a tipizálásokat. Ariol történetesen egy kék szamár, tehát majdnem pont olyan, mint te meg én. Na jó, ez csak vicc, de amúgy tényleg sokban hasonlít hozzánk, pont ez a titka a történeteknek.
A tinédzser kora elején járó Ariol tele van ideákkal, ló szeretne lenni, azaz több, mint holmi szamár. Nagyon más ő, mint a legjobb barátja, Cocó. Ariol egy támogató, de külvárosi családban nő fel, míg a malaclegény még ennél is vadabb oldalon, de ettől függetlenül remekül megértik egymást. Emmanuel Guibert felnőtteknek ír megható történeteket, akik a gyerekekről gondolkodnak, és gyerekeknek, akik a felnőttekről gondolkodnak, és semmi mást nem akar, mint igaz és bölcs dolgokat, olyanokat, amikre a nagybetűs élet tanít bennünket. Hogy miért kék Ariol, azt egyelőre nem tudjuk, nem valószínű, hogy rokona lenne Franz Marc 1912-es expresszionista két szamarának vagy Bortnyik Sándor 1924-es zöld szamarának, ő egyszerűen csak egy csacsi, aki a láthatóság miatt kék, és kész.
Az Ariolban szinte semmi nem utal arra, hogy a történetek Franciaországban játszódnának, mégis a jelenetek humorából, könnyedségéből, életszeretetéből sugárzik a francia szellemiség. Na tessék, itt is egy tipizálás!
Hiába szokatlan ez a különös állatfarm, a baromfiudvar állataival teli iskola – ahol még egy légynek, az eminens tanuló Bizzbellnek is fontos szerep jut –, Ariol kalandjai, csetlő-botló felnövéstörténetei egyetemes igazságok. Az alkotóknak sikerült életet lehelni egy kék színű kölyökszamárba, már ez önmagában nagy dolog, miközben Ariol nem azzal lopja be magát a szívünkbe, hogy olyan nagy, csillogó szemeket rajzoltak neki, amire kórusban mondják a gyerekek, hogy olyan cuki.
A külvárosban élő Ariol egyszerűen szerethető figura, olyan, aki lassan felvállalja az érzelmeit, aki egyre inkább önmaga lesz. És ahogy egyre jobban kiismeri magát a nagyok világában, úgy lesz egyre ritkábban szüksége Möszijő Lólovag varázslasszójára és varázspatkójára.
A kötetet szeptember 29-én délelőtt 11 órakor mutatják be a Millenárison. Közreműködik a fordítók mellett Valcz Péter színművész és Nattán Balázs dalköltő.
