„Mert tuggya meg ország-világ, hogy én mindig jó szándékú gyerek voltam, csak mire a végire értem a szándékomnak, esett bele a fene.”
Törtelen látta meg a napvilágot 1903. február 12-én. Édesapja uradalmi béres volt, ezért ő maga is így dolgozott húszéves koráig. Öt elemit végzett csupán, utána pedig – híján a továbbtanulási lehetőségeknek – csikósnak állt, de volt katona, majd a Tanácsköztársaság bukása után gyári munkás, vasúti altiszt, péklegény a fővárosban.
„Konc bácsival megbeszéltük, hogy könyvet írunk a bakterházról. Ő előre ír egy előszót, én meg hátra. A ténsasszony nevit is kiírjuk, de csak kisbetűvel: őrá kár lenne a sok téntát pocsékolni.”
1925-ben az akkor alakult Magyarországi Szocialista Munkáspárt vezetőségi tagja lett, a munkásmozgalomban való részvétele során több ízben letartóztatták, 1927 júliusában pedig titkos nyomdát foglaltak le a lakásán. Így került egy helyre Hetényi Imre főkapitány-helyettessel, Horthy rendőrségének egyik fejével. Hetényi újságíróból lett rendőrtiszt volt, közismerten nagy irodalmi és történelmi műveltséggel. Rideget hiába vallatták, kínozták, nem volt hajlandó megszólalni, ezért Hetényihez vitték, aki először nem becsülte sokra, hiszen szinte írástudatlannak számított az öt elemivel, ám amikor mégis beszédbe elegyedett vele, meglepődött az ízes, kerek mondatokon. És amikor alaposan utánanézett előéletének, faggatta olvasmányairól, egyre inkább elámult, sőt a kihallgatás jegyzőkönyvébe is belediktálta, hogy „remek nyelve és stíluskészsége van, akár író is lehetne belőle”.
„Falu-városból, cselédhomályból, béresházakból, külvárosi szükségszállásokon, gyárműhelyeken, illegális búvóhelyeken és könyvtárakon át érkezett az irodalomba. Azért lett író, hogy elmondja, milyen világból jött és mennyire igaza van. Őstehetségként, jellegzetes népi mesélőként tartják számon. Rideg Sándor azonban több ennél, nemcsak ösztönös elbeszélő, hanem tudatos művész is” – írta róla B. Nagy László. Rideg Sándor a hazai szocialista próza jellegzetes és egyéni hangú képviselője, akit gyermek- és ifjúkorának élményanyaga a népi írókkal rokonít, további életútja és eszmevilága viszont a munkássághoz köti.
Legjobb műveiben évezredek szegényember-nemzedékeinek hangját szólaltatta meg, mindezt ösztönös jó ízléssel, összetéveszthetetlenül, feltehetőleg anélkül, hogy alaposan átgondolta volna, milyen is legyen az írói stílusa. Írásaiban tájszólások keverednek az argóval, a népmesék nyelve a munkáskülvárosokéval. Ízig-vérig történetmesélő, a város szélére szorult proletariátus osztályharcos mesemondója volt. Úgy tartották, hűséges volt katonaként is, ám a vezényszavakat is gyakran összekeverte a tréfálkozással.
„Hazafelé menet elgondolkoztam a világ során. Tudom én jól, az a baja a világnak, hogy nem a tehénpásztorok kormányozzák.”
Az Indul a bakterház Bendegúza így elmélkedik tovább a regényben: „Ha én valamikor miniszter leszek, mindent visszájára fordítok. A csősztől elveszem a bunkósbotot, a revolvert szintén a saját derekamra kötöm. A pofonokat végleg eltiltom. Aki vét a törvény ellen, azt fölpofoztatom a bakterral. Az ország vászontarisznyájára lakatot tétetek, nehogy kilopják belőle a pénzt. Konc bácsi minisztertanácsos lesz a tudománya miatt. Ha pedig ő lesz a tanácsos, jó lett volna megkérdeznem tőle, hogy mikor leszek miniszter, mert egyrészt az éppen nekem való hivatal, másrészt meg úgyse akarok sokáig itt maradni ennél a bakternál”.
A történet tehát szinte mesebeli: Rideg Sándor írói tehetségét egy őt kihallgató rendőrtiszt fedezte fel, ám kellett még pár év, hogy aktívan alkotni kezdjen. 1944-ig állandó rendőri felügyelet alatt állt, majd koncentrációs táborba hurcolták. 1945 és 1947 között a csepeli Szabadkikötő üzemi bizottságának elnöke, azután több évig a néphadsereg írói csoportjának tagja volt.
Novellái 1931-től jelentek meg a Népszava, a Korunk, a Magyarország és a Híd című lapokban, folyóiratokban. Első regényében, az Indul a bakterházban, amelyet 1939-ben a Népszava közölt folytatásokban, már megmutatkozott erőteljes írói egyénisége, amely aztán a későbbiekben még tovább formálódott.
„A bánatod sose legyen nagyobb, mint a nyugdíjas bakterok fizetése.”
Az Indul a bakterházról ő maga így fogalmazott: „Regényemben mindössze arról teszek bizonyságot, hogy egy szekérderéknyi vidámság jobban élteti az embert, mint száz vagon keserves sóhajtás és ugyanannyi szomorúság… Jelen munkámat annak idején azért írtam, hogy olvasóimat megajándékozzam a szertelen vidámság és nevetés örömével és ez alkalomként szolgált nekem arra is, hogy támadást intézzek a határtalan butaság világa ellen, amelyet tiszta szívből utáltam.”
„Ha én leszek a fő, nem lesz panasza a szegény embernek, mert még a Bundás kutyának is akkora pampuskát juttatok, mint a két öklöm. Törvénybe iktatom, hogy palacsintán köll élni a tehénpásztornak.”
Rideg Sándor mindezek mellett híresen becsületes is volt: csak azt mondta, amit valóban hitt. Csak azt tette, amit valóban helyesnek tartott. Tartotta a szavát, ha valamit megígért, az úgy is történt, és hiába ő volt a faluról jött szegénylegény, nem hallották, hogy trágár szavakat használt volna. Szeretetre méltó emberként ismerték, aki stílusával valami egyedit, maradandót teremtett. És ugyan az Indul a bakterház után született néhány sokkal kiforrottabb műve, az ebből készült, a regényt hűen követő, 1980-ban bemutatott, Mihályfy Sándor által rendezett filmnek is köszönhetően olyan örök érvényű szállóigéket kaptunk, amik bármelyik borús napot képesek feldobni egy kicsit. Nem is igazán van más hátra: vegyük elő a könyvet, nézzük meg filmet, nevessünk Bendegúzzal, a bakterral, Csámpás Rozival és a vén banyával együtt. Vagy rajtuk, ahogy jólesik.
Az idézetek a regényből származnak. Cikkünk forrásai itt és itt olvashatók.
Nyitókép: Rideg Sándor 1941-ben. Fotó: Fortepan / Dobóczi Zsolt
