Egy szó mint száz – Brezsnyev-csók, orrpuszi és könyökpacsi

Ha egy hölgy az étteremben a fejét megrázva a válla fölé vagy hátrafelé dobja a haját, és eközben ránk pillant, ne szaladjunk gyorsan a virágboltba egy rózsáért! Ne kérdezzük meg a tőle, hogy a mellette lévő hely szabad-e, mert lehet, a gesztus értelmezése félrevezetett. Ugyanis az illető nő, lehet, csak természetesen tette ezt, és nem kívánt felénk kihívó nonverbális jelzést küldeni. Természetesen a testbeszéd az esetek nagy százalékában informatív, de legyünk óvatosak, mert félre is vezethet!

A testbeszéd tanulmányozása terén Charles Darwin 1872-ben megjelent Érzelemkifejezés az embernél és az állatoknál című könyve tekinthető a legnagyobb hatású műnek. Ennek nyomán az arckifejezéssel (mimikával), a testbeszéddel (gesztussal) foglalkozó művek sora jelent meg. Ezek a jelzések tudat alatt is rávilágítanak az adott személy aktuális érzelmeire. Például az, aki fél, összefonja a karját a melle előtt, a karba tett kéz egyfajta bástyát hoz létre, védőkorlátként működik. Idegesség, bizonytalanság, nyugtalanság, negatív érzések vagy védekező magatartás esetén, egyet nem értés kifejezésekor felvett testhelyzet.

A test jelzéseiről és ezeknek jelentőségeiről a legtöbb embernek fogalma sincsen, ámbár egy beszélgetés folyamán az üzenetek jó része a testbeszéd segítségével jut el a másik félhez. Mindennek megértéséhez egyszerre kell hallgatnunk arra, hogy mit mond a beszélgetőtárs, és közben figyelni a körülményeket, mivel csak így lehetséges megállapítani a tényeket. Így például ha a pincér zárás előtt a tenyerét összedörzsölve megkérdezi, hogy óhajtunk-e valamit, akkor nagy valószínűséggel nem verbális módon közli, hogy borravalót vár. Ha ugyanő ezt kinn a hideg buszmegállóban teszi, nyilván fázik. Tehát a jelzéseket mindig a szituációban kell értelmezni.

1950-ben Albert Mehrabian megalkotta a 7%–38%–55% szabályt, ami azt jelenti, hogy az üzenet 55%-át a testbeszéd, 38%-át a hangsúly és hanglejtés, és csupán csak 7%-át a kimondott szavak hordozzák. Ha a gesztus és a szóbeli megnyilatkozás között ellentmondás van, akkor a partner mindig a gesztus közlését fogadja el hitelesnek. S talán hihetetlen, de igaz: több különböző arckifejezésünk van egy-egy érzelemre, mint ahány szavunk.

Kereskedelmi megbeszélések és üzleti tárgyalások elemzése bizonyítja, hogy a tárgyalóasztalnál keltett benyomás 60–80%-át a testbeszéd határozza meg. Öt nagyobb területet lehet elkülöníteni a testbeszéden belül, mint vizsgálható területek az emberi testen. Ezek a testtartás, a mimika, a gesztusok, a távolság és a hanglejtés, illetve a tónus. A testtartás magába foglalja mind a pillanatnyi testtartást, mind pedig azokat a mozdulatokat, amelyek befolyásolják, például a súlypont áthelyezését vagy éppen az előre-hátra billegést. A mimika hatókörébe tartozik mindaz, ami az emberi arcon megfigyelhető, például a kacsintás, a mosoly. A gesztusokhoz soroljuk a karok mozdulatait, továbbá olyan cselekedeteket, amelyek a téma szempontjából jelentőséggel bírnak, például egy ajtó kinyitása. A távolság körébe a többi embertől tartott távolság értendő. Egy baráthoz példának okáért közelebb állunk meg, mint egy idegenhez. Négy ilyen zónát különítünk el: intim zóna, személyi zóna, szociális zóna és nyilvánossági zóna. Érdekes, hogy a közel-keleti népeknél kisebb a kommunikációs távolság, és talán emiatt erőteljesebb a partner illatának-szagának a „beszéde”. Azt sem gondoltuk volna, hogy ha a hallgatóság figyel az előadóra, együtt gondolkodik vele, az hőleadással jár, és a hűvös terem felmelegszik, ellenkező esetben viszont kihűl. És természetesen a kézcsóknak több fajtája van, és mind mást-mást jelenthet: tiszteletet vagy szexuális felhívást például. Mindezek mellett léteznek úgynevezett univerzális gesztusok is, ilyen a megvont váll, amikor tanácstalanok vagyunk.

A járvány jócskán átalakította a nonverbális kommunikációnkat, főként a maszkviselés volt erre óriási hatással. Úgy is fogalmazhatunk, hogy ennek megvoltak az előnyei és a hátrányai. Amikor az orrunk és szánk el volt takarva, hangosabban kellett beszélnünk, hiszen a hangzósság csökkent, arról nem is beszélve, hogy nem segített az értelmezés során a szájmozgás, az ajakműködés. Különösen gond volt ez a siketek és nagyothallók esetében, de az ének- és idegennyelv-tanítás során is meglehetősen elzáró „falat” jelentett. Nem láthattuk a társunk mimikáját, például ha mosolygott, csak a szemén látszott – no nem jobban, mint eddig, csupán arról van szó, hogy nagyobb szerepe volt, erőteljesebb hangsúlyú lett. Ez a szemmosoly. Ezenkívül nehezebben találtuk ki a találkozásokkor, hogy valaki ismerős-e vagy sem. Kell-e köszönnünk neki, avagy sem? Viszont igaz, hogy a maszk eltakarta azt is, ha a főnök minden mondatára elhúztuk a szánkat, netán grimaszoltunk. A hölgyek eltekinthettek időnként a sminkeléstől, a férfiak a borotválkozástól a maszk jótékony takarásában. Ebben az időben elmaradt az orrpuszi, ami egyébként Ománban nem ritka a férfiak között sem. A köszönéskor mellőztük a puszit és a kézfogást, helyette az ökölpacsi és a könyökpacsi volt ajánlatos, teljesen átalakítva az udvariassági szokásokat: a férfiak és nők között is.

Wacha Imre a rádiósok és a tévések beszédtanára volt, több mint tíz kötete szól e témakörről. A Nem csak szóból ért az ember címűben olvashatunk arról, hogy bizony annak idején a Brezsnyev-csók elmaradása valami rosszat jelenthetett a szocialista tábor valamely tagjának. Híres, mi több, történelmi az a kép, amely Leonyid Brezsnyev szovjet pártfőtitkár és Erich Honecker keletnémet vezető elvtársi csókját örökíti meg.

Fotó: Only France via AFP / Jean Isenmann