„A stílusnak, ezt minden iskolás gyerek tudja, fő kelléke az érthetőség, világosság. S mégis a hatóságok, de különösen a magyar hatóságok oly kuszált nyelven szólnak a közönséghez, mintha csak az volna a céljuk, hogy senki meg ne értse őket” – írta Szarvas Gábor nyelvész a fővárosi tanács 1877. január 11-i hirdetményéről.

fortepan_180594_16.jpg
A magyar helyesírás régen sem volt egyszerű. Fotó: Bojár Sándor / Fortepan

Semmi új nincs a nap alatt – mondhatjuk. Igaz, egy korábbi felmérés alapján jóval kevesebben tartották érthetetlennek a gáz- és villanyszámlákat, és ez valóban nagyszerű eredmény, azonban korántsem jelenti azt, hogy a gond egy csapásra megoldódott volna. A zavaros megfogalmazás köszöni, jól van, él és virul. Mintha fogalmazásgátlót szednének néhányan. A tabletta rossz hatással van az érthetőségre és a világosságra. Lássuk, kik szedik!

Mindenekelőtt a már említett hivatali és jogi szakemberek. Íme egy példa: „A jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette és más bűncselekmények miatt X. Y. és társa vádlottak ellen az N. N. Városi Bíróságon folyamatban lévő ügyben a P. Q. Zrt. magánfél által X. Y. vádlott vagyonának zár alá vételére irányuló indítványát a bíróság elutasította.” Ugye nem azért halmozódnak az ügyek, mert ezeket a mondatokat a jogi szakembereknek is időbe telik értelmezniük?

Oka lehet a hivataloskodó megfogalmazásnak az, ha a mikrofon előtt megszólaló egyén (interjúalany) kicsit megijed, és úgy véli, hogy a nagy nyilvánosság előtt nagyon „szépen”, hivatalosan kell fogalmaznia, és nem természetesen, magyarosan. Ebből a rossz szemléletből fakadhat az efféle mondat: „A gyerekek tápértékigényét 65 százalékban tudjuk kielégíteni.” Ez a hivatali zsargonnak egy kicsavarodott megnyilvánulása. Ha értelmezzük és helyretesszük az elmondottat, akkor a következőképpen hangzik: „A gyerekek étkeztetését nem tudjuk biztosítani, ugyanis az erre szükséges összegből még 35 százalék hiányzik.”

A fogalmazásgátló mellékhatása a pontatlanul használt állandósult szókapcsolatok megjelenése. Ezt a tételmondatot adhatnánk a következő hibabemutatásnak. Íme, a részlet: „De mi is a szerelem? Valamire való vágyakozás-e vagy valami más? Érezte, hogy tőrbe ejtették.” Sokan megállapíthatják, hogy valami hiba van a kréta körül, azaz a „tőrbe csal” és az „átejt” keveredett össze. Szóban könnyebben „megbocsátható”, írásban azonban célszerű újraolvasni a fogalmazványt.

Exécution_de_Marie_Antoinette_le_16_octobre_1793.jpg
Nyelvtörő vagy nyaktörő? Nem mindegy! Igaz, ha eltévesztjük, még nem veszik érte a fejünket. Forrás: Wikipedia

Egyszerű szótévesztés, azonban annál nagyobb a zavar a következő esetben. Íme, részlet egy olyan írásból, amely egy magyarul tanuló francia tanárról szól: „Tanulja a magyar szavakat, éberen lesi a nyaktörő hangokat.” Inkább a nyelvtörő szavakat, másként nemcsak nehéz, hanem guillotine-nal, azaz nyaktilóval felérő veszélyességű volna a magyar nyelv tanulása…

Következzék még egy fogalmazásgátló okozta vétség és kétség: „A nagy milliárdos ügyeket felfújjuk, majd hagyjuk szépen leereszteni a léggömböt, s amikor már összeaszott, elült a vihar, akkor előkaparjuk, és ráhúzzuk a kaptafára.” A képzavar mintapéldája: belekezd a mondat írója egy képes megfogalmazásba (léggömb), majd ezt folytatja egy oda nem illő másikkal (vihar), majd befejezi egy harmadikkal (kaptafára húz). Ez ám a beszéd! Akarom mondani írás!

Annak idején Peterdi Pál az egyik televíziós műsorban vezetett Tücsök és bogár címmel rovatot, amelyben különböző újságokból gyűjtött, rosszul fogalmazott mondatokat, pontatlanul használt kifejezéseket mutatott be. Most őt idézve nézzünk egy csokorra valót. „Itt lebegett a fejünk fölött a megszorítások Szophoklész-kardja, amikor mégis befutott a hatalmas summa.” Természetesen Szophoklész nem a kardjáról, hanem a drámáiról ismert. Damoklész kardja pedig valóban lebeg valaki feje felett a fenyegető veszély jelképeként. A szólás eredetét megtudhatjuk a Magyar szólások és közmondások szótárából. Eszerint II. Dionüszosz, Szürakuszai zsarnoka súlyos, meztelen kardot függesztett lószőrszálra kegyeltjének, Damoklésznak a feje fölé, amíg az uránál lakmározott, hogy emlékeztesse arra, hogy jólét, hatalom, pompa közepette is állandóan veszélyben élünk.

A következő mondatban, amely a Ghymes együttesről szól, egy szólás hibás használatával találkozhatunk, igaz, ennek a háttérismerete is a régebbi időkre nyúlik vissza. „Tavaly ilyenkor félreverték a vészharangot, alig egy év alatt újra lendületbe jöttek, az idén már a jövőre kacsintva ünnepelnek.” A vészharang félreverésére a legnagyobb fenyegetettségben sem volt sohasem szükség. A vészharang ugyanis régi várak vagy városok őrtornyában elhelyezett, jól megkülönböztethető kongású harang volt, amelyet ellenséges támadás, tűzvész, árvíz vagy más veszély közeledtekor húztak meg, szabályos ritmusban. Ott viszont, ahol hiányzott a külön e célra rendszeresített jelzőeszköz, más megoldást választottak: a meglévő s egyéb alkalmakkor is használatos harangot veszély esetén a megszokottól eltérő módon kondították meg, félreverték, hogy az érintettek kihallják belőle a figyelmeztetést. Tehát aki valódi vagy képzelt veszedelemre figyelmezteti a nyilvánosságot, az vagy meghúzza a vészharangot, vagy félreveri a harangot.

DMOHA20190324007.jpg
A Ghymes együttes koncertje. A vészharangot nem verték félre a színpadon sem. Fotó: Mohai Balázs / MTI

Az egyik futballedző nyilatkozatában valami nem stimmel. „A levezető tréninget követően a légiósok és a nem helyben élők útilapuként egyéni edzésprogramot kapnak.”  A tréner nyilván az „útilaput köt valakinek a talpára” szólásra gondolt. Igen ám, de annak viszont az a jelentése, hogy kiadja valakinek az útját, elbocsátja az állásából, meneszti. Nyilván ezt nem akarta az edző, hiszen akkor a tavaszi idényre nem maradt volna futballistája. Tehát tévesztett, és azt akarta mondani, hogy útravalóul otthonra edzésprogramot kaptak a játékosok.

Következzék egy olyan mondat, amelyet a leírója aligha gondolt végig. Egy megyei program beharangozójából egy részlet: „A programok egészen vasárnapig tartanak, s minden korosztálynak kínálnak látnivalót. A vigalmi negyedben vidámpark, mobil mászófal, lovaglás, íjászbemutató várja az érdeklődőket.” Nos, az esti vagy éjszakai pillangók, akik bájaikat árulják a kijelölt helyen, azaz a vigalmi negyedben, aligha vágynak mászófalra, a gyerekeknek pedig még túl korai lenne ez az „intézmény”.

És végezetül fogalmazásgátlót sem kell szednie annak, aki nem tud magyarul. Külföldről behozott áruk tört magyar fordításai erre az ékes bizonyítékok. Az eredeti helyesírással következik a mondat egy ágynemű-garnitúra csomagolásáról: „Nem böriritáló. Mosás után nem bolyhosodik. Szintarátó. Dupla varás.” A anyanyelvunkrol szolo cikk vége (sic!).