Nagyon sok színésszel, zenésszel dolgozol együtt. Mit láttál meg Daniban, amiért úgy gondoltad, érdemes egy közös együttest alapítani?
Hrutka Róbert: Dani maximalista, és önmagáért muzsikál, nem azért, mert valami hasznot remél ettől. Ez a hozzáállás nekem nagyon szimpatikus. Nem akartunk lemezt, egyszerűen elkezdtünk együtt játszani, és néhány koncert után kiderült, hogy ezt mindannyian nagyon szívesen csináljuk. Emlékszem a pillanatra, amikor megéreztem, hogy ezt nemcsak mi, hanem a közönség is szereti. Szerintem sajátos arculatot képvisel az együttes, és már most be lehet azonosítani.
Milyen ez az arculat?
N. D. V.: Nagyon sokszínűek a dalok. Akadnak karcos és lírai szövegek is.
H. R.: Valamiféle pozitív életérzést szeretnénk közvetíteni. Nehéz megfogalmazni, mert arra törekszünk, hogy tágítsuk a kereteket, nem akarunk sem popzenét, sem hagyományos értelemben vett rockzenét játszani, inkább ezek sajátos elegyét. Igyekeztünk minden manírt lehántani az előadásmódról és a szövegekről egyaránt. Ahogyan Bereményi Géza mondta: egy tőmondat az egész, nem érdemes túlmagyarázni.
Hogy születnek a dalok?
N. D. V.: Erre nincs bevett recept. Előfordul, hogy a szöveg van kész előbb, de olyan is van, hogy Robi küld nekem egy zenei ötletet, és ahhoz írok dalszöveget.
H. R.: Szerintem fontos, hogy a szövegek személyesek legyenek, ezért is ösztönöztem Danit arra, hogy írjon ő az együttesnek, én a lemezen mindössze egy dalszöveget jegyzek.
N. D. V.: De ez a személyesség nem azt jelenti, hogy a saját élményeimet írom le, inkább azt, hogy igyekszem azt az érzést, élményt minél erősebben felébreszteni a hallgatóságban. Hetekig dolgozom egy-egy szövegen, pörög a fejemben, csiszolgatom a sorokat, mert azt szeretném, hogy a dal elérjen az emberek lelkéig. Én hatni szeretnék, kimozdítani az embereket a megszokottból, közösséget teremteni.
H. R.: Én másként írok dalt: ha megszületik a fejemben egy dallam, az lényegében készen van. Persze ez rutin kérdése is, hiszen mindennap írok zenéket, így már könnyebben formálom hangokká az érzéseimet. A szöveggel viszont Danihoz hasonlóan én is bíbelődöm. Miután leírom, elteszem egy időre, aztán átnézem, javítgatom. Mi nagyon hasonlóan gondolkodunk Danival, és szerintem ettől vagyunk igazán jó csapat.
Dani azt mesélte egy interjúban, hogy már mielőtt színésznek készült volna, zenész akart lenni. Mit jelent neked a zene?
N. D. V.: Vicces, hogy most ezt kérdezed, mert éppen tegnap próbáltam megfogalmazni. Esténként imádkozom, és köszönetet mondtam azért, hogy ez a dolog ilyen szépen alakul, de nem találtam a megfelelő szavakat, amikor arról akartam beszélni, hogy ez nekem miért fontos. Azt érzem, hogy akkor vagyok boldog, és akkor teljesítem a feladatomat itt a földön, ha adni tudok az embereknek valamit. Ez lehet egy színházi előadás, vagy akár egy koncert, olyasmi, ami gyógyít, amitől többek lesznek, és azt érzik, nincsenek egyedül.
A zene számomra koncentráltabb dolog, mint a színház, hiszen itt két-három percbe sűrítünk egy történetet, míg ott óráink vannak arra, hogy elmeséljük. A monodrámámnál éltem még át hasonlót. Én alapvetően türelmetlen ember vagyok, vagy voltam; már évekkel ezelőtt a színházban és a zenében is előrébb akartam tartani, és ettől néha egészen depressziós voltam. Alázatot kellett tanulnom, és türelmet, hogy beérjen az én időm.
Öten játszotok az együttesben. Hogyan állt össze a csapat?
H. R.: Én nagyon sok zenésszel dolgozom együtt, és pontosan tudom, hogy nemcsak a tehetség, hanem az emberi minőség is fontos. Már csak azért is, mert egy turné alatt egyfolytában össze vagyunk zárva. Az alázat elengedhetetlen. Én is éreztem fiatalkoromban, hogy nem jutok előbbre, noha izgalmas dolgokat csinálok, és amint ezt elengedtem, írtam a zenéimet, szinte maguktól beindultak a dolgok.
N. D. V.: Kezdetben produkciókban dolgoztunk együtt. Majd jött egy fontos lehetőség, és a CAFe Budapest Kortárs Művészeti Fesztiválon saját dalainkkal állhattunk a közönség elé: akkor már négyen voltunk, akusztikus formációban zenéltünk. Tavaly ezzel a felállással turnéztunk, ám úgy éreztük, hiányzik valami, jó lenne még egy hangszer, ami még jobban meghatározza az arculatunkat. Volt szó tangóharmonikáról, trombitáról, végül a hegedű lett a jó választás, Szabó Árpáddal azonnal egymásra találtunk.
H. R.: Olyan csapat állt össze, amelynek minden tagja szívvel-lélekkel muzsikál.
Mivel készültök a koncertre?
N. D. V.: Lesz egy vendégmuzsikusunk: Galambos Zoltán, aki billentyűs hangszereken játszik majd, ez sokat dob a hangzáson, és ahogyan korábban, most is készülök különböző történetekkel, hiszen alapvetően színész vagyok, így az átkötő szövegek helyett ezeket mondom el, ami külön fűszerezi a produkciót.
H. R.: Egészen döbbenetes, ahogyan Dani mondja fejből a történeteket, és közben gond nélkül hangol. Már az első néhány koncertünk után kiderült, hogy jó ötlet ilyen módon összekapcsolni a színházat a zenével.
A teljes interjú a Budapesti Tavaszi Fesztivál hivatalos blogján, a btf.blog.hu oldalon jelent meg.
