Nagy Dániel Viktor

Woody Allen-történet a színpadon

Színpadi életre kel a Férjek és feleségek című Woody Allen-történet. Az amerikai színész-rendező azonos című, 1992-ben bemutatott filmjéből készült színdarabot november 15-én állítják színpadra a Belvárosi Színházban. Az előadásban mások mellett Ötvös Andrást, Járó Zsuzsát, Nagy Dániel Viktort, Ullmann Mónikát láthatjuk. A színdarabot Szabó Máté rendezte, akit a darab hátteréről kérdeztünk.

Összművészeti fesztivál az Őrségben

A Lux et Umbra (Fény és árnyék) című lemezbemutató koncerttel augusztus 11-én kezdődik az Őrség legnagyobb kulturális rendezvénye, a Hétrétország „köztivál”. A tíz napon át tartó fesztiválon zenei, színházi programokkal, filmvetítéssel és nyitott portákkal várják a látogatókat.

Komédiától a könnyekig

„Mindig is azt a profilt szerettem volna erősíteni, hogy nem egy helyen egyfélét, hanem sok helyen sokfélét játszom” – mondta Nagy Dániel Viktor a Kultúra.hu-nak. A szabadúszó színészt eddigi pályájáról, valamint az Üvegfigurák című, négyszereplős előadásról kérdeztük, melyet december 16-án mutatnak be a Radnóti Miklós Színházban.