A Hétrétország nevű összművészeti fesztiválon neves előadók és együttesek lépnek színpadra. A fesztivál vendége lesz Lukács Miklós, Balogh Kálmán, Bognár Szilvia, a Bohemian Betyars, Kollár-Klemencz László, a Müller Péter Sziámi AndFriends, Lajkó Félix és a Dresch Mihály Vonós Quartet ? mondta el az MTI-nek Sülyi Péter, a Hétrétország alapítója. Második napon, augusztus 12-én Hrutka Róbert és Nagy Dániel Viktor közös szerzeményeket ad elő az őriszentpéteri Pajtaszínházban. A Bohemian Betyars augusztus 13-án zenél ? a Kultúra.hu interjúja a zenekarral az Amikor a népzene és a punk összeér cím alatt olvasható ?, a következő napon pedig Kollár-Klemencz László a Rengeteg című zenei anyagát szólaltatja meg barátaival az őriszentpéteri Malom udvaron. (A Kollár-Klemencz Lászlóval készült korábbi interjúnkat ITT lehet olvasni.)


bb_press3_600x363.png
Fotó: Bohemian Betyars

Tóth Viktor szaxofonművész Könnyen érthető jazz címmel augusztus 15-én ad koncertet. Este neves népzenei, jazz, illetve klasszikus zenei előadók lépnek fel: az Esszencia nevű formációt Balogh Kálmán, Bognár András, Csík János, Kováts Gergő, Kunos Tamás Lakatos Róbert és Bognár Szilvia énekes alkotja. A Müller Péter Sziámi AndFriends augusztus 16-án a Nevess magadra című nagylemez számaival érkezik az Őrségbe. A Malom udvaron augusztus 17-én Lajkó Félix és a gitáros Sidoo Attila játszik.

Az őriszentpéteri Pajtaszínházban színházi produkciók váltják egymást: augusztus 18-án délután a SimorÁg TánCirkusz előadását láthatja a közönség, este pedig Esterházy Péter ? Csokonai Lili néven írt ? Tizenhét hattyúk című regényének színpadi adaptációját játsszák. A felvidéki Csavar Színház és a Ziránó Színház előadása mellett augusztus 19-én bemutatják Ingmar Bergman Jelenetek egy házasságból című filmjének adaptációját is. A produkciót a Soproni Petőfi Színház és több, határon túli magyar színházi csoport koprodukciójában állították színpadra.

A fesztivál zárónapján, augusztus 20-án Borbély László Junior Prima-díjas zongoraművész Schubert-műveket játszik a Pajtaszínházban. A programsorozatot a Dresch Mihály Vonós Quartet koncertje zárja augusztus 20-án délután.

A zenei és színházi programok mellett mintegy 20 település 50 helyszínén várják nyitott portákkal a látogatókat. A ?köztivál? vendégei beléphetnek a kézműves műhelyekbe, a művészek műtermeibe, megismerkedhetnek az állattartók, a gazdálkodók napi munkájával és az őrségi ételkülönlegességeket is megkóstolhatják. A fesztivál idején kiállítások nyílnak, filmvetítéseket tartanak, sport- és természetjáró programokat szerveznek. A tíznapos programsorozathoz csillagnézés, őrségi tánctábor, filmes alkotótábor és kézműves kirakodóvásár is kapcsolódik.

Forrás: MTI

Fotók: Hétrétország Facebook-oldala