Ingmar Bergman

Július 14-én történt

„Igazán furcsa, hogy az ember csak végighallgatni unja többször ugyanazt a történetet, de elmesélni nem unja, sőt minél többször meséli el, annál jobban tetszik neki” – fogalmazta a 2003. július 14-én elhunyt Janikovszky Éva Kossuth- és József Attila-díjas író, a gyermek- és ifjúsági irodalom egyik legnépszerűbb magyar képviselője, az Akár hiszed, akár nem, a Velem mindig történik valami, a Mosolyogni tessék és a Kire ütött ez a gyerek? című kötetek szerzője.

A Carmina Burana filmet és táncjátékot is ihletett

Százharminc éve, 1895. július 10-én született Münchenben Carl Orff német zeneszerző, a Carmina Burana című oratórium szerzője. Az oratórium egyik ihletője volt Ingmar Bergman A hetedik pecsét című filmjének, a Doors billentyűse, Ray Manzarek Philip Glass közreműködésével lemezre játszotta, balettváltozata pedig csaknem negyedszázada szerepel a Szegedi Kortárs Balett repertoárján.

Az emberek egyre kevésbé állnak készen az önfeladásra

Jelenetek a házasságról címen új produkciót állít színpadra a Szegedi Kortárs Balett. Juronics Tamás rendező táncjátéka a házasság titkait kutatja. Őt kérdeztük.

Bergman és a mézes kávé magyarázza az apaszerep kettősségét

A Melange című rövidfilm egy édesapját elveszítő, saját apaszerepében pedig meghasonlott férfi történetét meséli el, és még arra is marad ideje, hogy a mozi misztériuma előtt tisztelegjen.

A színpadi siker nem garantálja az Oscar-díjat

A musical és az operett legalább annyira megosztó műfajok, akár a mulatós zene. Megosztja Hollywoodot is: a színházi sikerek nem tükröződnek az Oscar-díjakban.

A jó horror elvisz az álom és az ébrenlét közötti szűk tartományba

Debütált filmrendezőként M. Night Shyamalan középső lánya, Ishana: apja nyomdokain haladva egy horrorral. De vajon mitől olyan izgalmas ez a műfaj?

A filmes látványtervezőket díjazzák Szolnokon

Október 15. és 20. között az év legkülönlegesebb látványú filmjei versengenek egymással az Alexandre Trauner Art/Film Fesztivál programjában. A szervezők olyan alkotásokat tárnak a nagyközönség elé, amelyek először itt és később is csak elvétve lesznek láthatók a magyar mozik kínálatában.

Július 14-én történt

Kudlik Júlia újságíró, televíziós műsorvezető, bemondó, a Magyar Televízió örökös tagja 1945-ben ezen a napon születetett. 31 évig vezette a Delta című műsort, műsorvezetője volt az 1971-es, 1972-es és 1981-es Táncdalfesztiválnak, később a Kodály énekversenynek, illetve számos népdal- és népzenei vetélkedőnek. Alapító tagja volt az Iskolatelevíziónak, számos tévéfesztivál és díjátadó gála háziasszonyaként is láthattuk.

Juliette Binoche az Európai Filmakadémia új elnöke

A francia színésznő Agnieszka Hollandot követi az elnöki tisztségben.

Bergman „norvég angyala” olyan jól megtanulta a nyelvet, hogy sokan svédnek hitték

Ma 85 éves Liv Ullmann,, Ingmar Bergman kedvenc színésznője, aki életművéért tavaly tiszteletbeli Oscar-díjat kapott.

Márciusi bemutatók az Örkényben

Ebben a hónapban két premierrel készül az Örkény: március 24-én a Jelenetek a bábuk életéből című Ingmar Bergman-film színpadi adaptációja, március 25-én pedig a Szabó Magda regényéből készült Az ajtó – Szeredás Emerenc emlékkoncert című előadás debütál a Madách téri színházban.

Skandináv filmtörténeti ritkaságok Budapesten

A budapesti Art+Cinemában skandináv filmtörténeti kurzus indul. A havonta egyszer jelentkező sorozatban klasszikusokkal, markáns rendezőkkel és filmművészeti ritkaságokkal ismerkedhetünk meg.

Ingmar Bergman zenéje

Ingmar Bergman születésének 100 évfordulóján világszerte sok programot szerveztek, ám egyik sem helyezte középpontba az életmű komolyzenei vonatkozásait. Az Álarcok, Töréspontok, Teljesség című, háromrészes klasszikus zenei koncertsorozat a rendező filmjeinek zenei betéteit helyezi új perspektívába. Az első koncert 2018. december 9-én lesz a Három Holló kávéházban.

Aki nemet mondott Bergmannak

Engem hívtak Bergman mellé, mert senki más nem akart vele dolgozni. Akkor lett jobb a viszonyunk, amikor mertem neki nemet mondani – hangsúlyozta az MTI-nek adott interjúban Faragó Katinka filmproducer, gyártásvezető és rendezőasszisztens, Ingmar Bergman svéd rendező egykori munkatársa, aki a II. Budapesti Klasszikus Film Maraton meghívására látogatott el Magyarországra.

Nyitott porták fesztiválja

Hétrétország címmel tartják meg az Őrség legnagyobb kulturális rendezvényét: augusztus 10. és 20. között természetjáró programokkal, ismeretterjesztő előadásokkal, színházi produkciókkal, koncertekkel, valamint nyitott portákkal várják a látogatókat. Lesznek gyógynövénytúrák, és bepillanthatunk a művészek és a gazdálkodók munkájába is.