Zenészként kezdte a karrierét, majd idővel a hangszerkészítés mellett kötött ki. Hogy nézett ki a váltás?
Olyan értelemben szerencsés vagyok, hogy elég hamar kapcsolatba kerültem a zenével, édesapám és mindkét nagyapám prímás volt, tipikus zenészcsaládban nevelkedtem. Tízéves korom után költözött a család Budapestre, amikor az öcsém felvételt nyert a Rajkó Zenekarba. Szolnokon kezdtem hegedűtanulmányaimat Horváth Béla bácsitól, aki kitűnő prímás volt. Korán bekerültem a leghíresebb cigányzenekarokba. Eljutottam a világ számos pontjára, ahol értékes tapasztalatokat szereztem és több világhírű hegedűkészítő műhely titkaiba beleláthattam.
A hegedű működése már gyermekként annyira lenyűgözött, hogy muzsikálás után konyhakéssel bontottam fel a hangszert, hogy megtudjam, miért nem szól olyan jól.
Bújtam a külföldi szakirodalmat, a világ hangszerkészítő-műhelyeiben jártam, ahol rengeteg segítséget kaptam a folytatáshoz.
Miért döntött úgy, hogy végleg a hangszerkészítést választja?
A rendszerváltást megelőzően a zenélés mellett készítettem és javítottam hangszereket, lakkoztam, kereskedtem velük. Éreztem, hogy az igényes szórakoztató zene egyre rosszabb helyzetbe kerül. Közben elvégeztem a Zeneakadémián a hangszerkészítő szakot, majd 2000-ben megnyílt az első műhelyem a nagykörúton.
2000-ben nyerte az első hegedűkészítő-versenyt, aztán 5 alkalommal állt a dobogón a rangos olaszországi nemzetközi megmérettetéseken. Az utóbbi években nem egyszer vett részt ilyenen a zsűri tagjaként. Mi alapján történik a mérlegelés?
Ezeken a versenyeken általában jelszó alapján azonosítják be a hangszereket. Egy hónapja zsűriztem Firenzében. A verseny több kategóriából áll: modern, tiszta munka, öregbített hangszerek és autentikus másolatok. A hangszer megítélése tíz szempont alapján történik. Például fontos a faanyag kiválasztása, a munka stílusa, a lakkozás technikája, szépsége és karakterisztikája. Kópia esetén meghatározó, hogy a darab mennyire közelíti meg vizuálisan az eredetit, és nem utolsó sorban a hang, az akusztika is fontos szempont.
A hangszergyártás terén tapasztalható tömegtermelés nem hozza nehéz helyzetbe az olyan mestereket, mint Ön?
Kínából érkezett kereskedőktől hallom, hogy az Ázsiában gyártott szériahangszerek a gyerekeiket zenei pályára szánó szülők részéről elutasításra találnak. Én ilyen gyári hangszerekkel nem foglalkozom. Etikailag nem engedhetem meg magamnak, hogy olcsó, rossz minőségű hegedűkkel kereskedjem.
Az olasz hegedűkészítő mesterek világhírűek. Hasonló népszerűségnek örvendenek a magyar hegedűkészítők is?
A magyar hegedűkészítő iskola a 19. század első felétől a második világháborúig aranykorát élte. Tökéletes hangzású, világszínvonalú alkotásokat produkáltak. A legnagyobb magyar zseni Nemessányi Sámuel, aki a nagy olaszokkal egy szinten alkotott. Aukciókon az ő és tanítványainak munkái csillagászati árakon kelnek el.
Ha Londonban felbukkan egy remek hangszer cédula nélkül, összegyűlnek a kereskedők, és nem egyszer rávágják, hogy az biztosan magyar.
Erre a hírnévre lehetne és kellene is építeni, ha lenne összetartó szakmai szövetség.
Van érdeklődés az Önök hangszereire?
A magyar zenészeknek általában nincs annyi pénzük, hogy mesterhegedűt vásárolhassanak. Különféle pályázatokon milliókat költenek hangszerekre, megkerülve a magyar hangszerkészítőket, pedig lehet, hogy a tőlünk, magyar mesterektől származó hangszert veszik meg dupla áron külföldön.
Mikor tudja, hogy kész van egy munka?
Egy hangszer gyakorlatilag soha nincs kész. A mai napig rengeteget tanulok, folyamatosan képzem magam. A szakmai önképzés és a tájékozódás a nagyvilágban elengedhetetlen a kimagasló eredmények eléréséhez. Ötszáz éves kézműves szakma az enyém, tulajdonképpen állandó fejlődésben, átalakulásban van, tartanom kell a lépést, hogy ne maradjak le.
A vevőköréből kikre a legbüszkébb?
Jó szakmai barátságban vagyok a Jászai-díjas Mága Zoltánnal, akinek több hangszere is van tőlem, illetve a Brüsszelben élő hegedűművésszel, Roby Lakatossal. Egyik vásárlóm a New York-i Filharmonikusok koncertmestere, de például Vadim Repinnek is készítettem hegedűt. A nagyvilág mind az öt földrészén játszanak a hangszereimen, amelyek remélhetőleg messze túl fognak élni engem.
A következő időszak hogyan alakul?
Jelenleg a Wiener Konzervatóriumban tanítok a hangszerkészítő karon. Mesterkurzusokra járnak hozzám több országból. Szerencsés vagyok, mivel a hobbim a hivatásom. Ars poeticám: az emberi kultúrkincs fontos része a hangszer. Egy Stradivari hegedű kulturális szimbólumot, történelmi értéket képvisel, szinte világörökség részének tekinthető. Kár, hogy a köztudatban ez nem él igazán.
Fotók: Kultúra.hu/Csákvári Zsigmond .
