Egyéb

Apokalipszis vagy fenntarthatóság?

Tizenöt ország 35 művészének alkotása mellett egy hetven magyar alkotó által megszőtt nagy kárpitfal is látható a Magyar Kárpitművészek Egyesületének harmadik nemzetközi kortárs kiállításán, amely Kárpit3 Apokalipszis vagy globális fenntarthatóság címmel április 12-étől látható a Pesti Vigadó VI. emeleti kiállítótermében Budapesten.

Kincsek a város alatt

Az elmúlt tíz évben Budapest területén elvégzett ásatások eredményeit tekinti át csaknem kétezer leleten, valamint maketteken, rekonstrukciókon, filmeken keresztül a Budapesti Történeti Múzeum Vármúzeumának (BTM) Kincsek a város alatt című kiállítása, mely április 13-ától látogatható. A tárlat szeptember 17-éig tekinthető meg.

Maraton a költészetért

Elindult és jelenleg is zajlik a hetedik Versmaraton a Magyar Rádió Márványtermében. Minden évben, április 11-én, a költészet napján rendeznek maratont költőink, ám nem csak az ünneplés a cél: közelebb szeretnék hozni a fiatalokhoz a kortárs költészetet, teret adva a kezdő verselőknek is. Az idei évben 12 órán át 65 költő verseit hallhatják az érdeklődők.

Megmenteni az idő kincsét

Platón ókori görög filozófus fogalmazta meg: minden keletkezőnek pusztulás a sorsa. A restaurátorok ezt különösen átérezhetik, hiszen naponta szembesülnek a műemlékek sérülékenységével. Az ő feladatuk, hogy megőrizzék a következő nemzedékek számára az emberiség kincseit. Felelősségteljes munka az övék, ezért is fontos a szakemberek közötti párbeszéd, melyre április 11-én egy konferencia adott lehetőséget.