Egyéb

Ami a bensőjükben van, az őrület

„Tulajdonképpen két szürke embert látunk, de ami a bensőjükben van, az őrület” – mondta a Testről és lélekről című film karaktereiről Enyedi Ildikó. A rendezővel legújabb filmjének megszületéséről beszélgettünk, de szóba került a pályakezdés és Az én XX. századom is, valamint elhangzott a következő kívánság: „szeretném, ha minél többen megnéznék”.

Filmek, melyeket látni kell

A Brüsszeli Világkiállításon 1958-ban a különböző országokat képviselő filmkritikusok szavazatai alapján összeállították az addig készült legjelentősebb filmek listáját, mely a Brüsszeli tizenkettő nevet kapta. A Kultúra.hu az összes kiválasztott alkotást jó szívvel ajánlja, ez a lista ugyanis olyan filmeket sorakoztat fel, melyeket tényleg látni kell.

Költőé és műfordítóé a díj

Idén XXI. alkalommal adták át a Balassi Bálint-emlékkardot, melyet minden évben Bálint napján, azaz február 14-én osztanak ki. Az elismerést ezúttal Szikra János költő és Nelson Ascher brazil műfordító vehette át a Gellért Szálló Gobelin-termében.