Egyéb

102 éves magyar filmet hoznak haza

Egy 1915-ben bemutatott magyar némafilm került elő az amszterdami EYE Filmmuseumban. A munkászubbony című alkotás az egyik legrégebbi fennmaradt magyar játékfilm, egyben a korszak színész sztárjának, Hegedűs Gyulának egyetlen fennmaradt filmje. A kópia a Magyar Nemzeti Filmarchívum és az EYE Filmmuseum egyeztetéseinek eredményeként most visszakerül hazánkba.

A szépirodalmi szerzőről

„A szépirodalmi szerző egy mindenevő, átlagos méretű, szárnyas állat” – mondta Zsille Gábor, József Attila-díjas költő, műfordító, szerkesztő a Szolnoki Művésztelepen, ahol a Magyar Napló januári számát mutatták be, amelyben a Szolnoki Művésztelep művészeinek képzőművészeti alkotásai jelentek meg. Beszédét teljes egészében közöljük.