Egyéb

Flea a magyar kultúra része

„Különleges érzés volt sétálni a tízéves lányommal Budapesten, őszintén megérint az ittlét, hogy én is része vagyok a magyar kultúrának” – mondta el Flea, a Red Hot Chili Peppers basszusgitárosa. A Los Angeles-i zenekar húsz év után lépett fel Budapesten szeptember 1-jén, és 2-án duplázik. A zenész kiemelte: „amikor felmegyek a színpadra, az a célom, hogy a ritmus átjárjon és ezzel meg tudjam érinteni az embereket”.

Láthatjuk az Operaház fantomját?

A Zene Világnapja október 1-je, amikor a zeneművészet népszerűsítésére országszerte szerveznek programokat, koncerteket, hangversenyeket. A sorból a Magyar Állami Operaház sem hiányozhat. Az opera otthona nyílt napra invitálja az érdeklődőket, és bepillantást enged a kulisszák mögé. Vajon láthatjuk a titkokat és az Operaház fantomjával is találkozhatunk?

Ruszt és a Bánk bán Kecskeméten

Lezárult Kecskeméten a Katona József emlékére kiírt országos drámaíró pályázat. A győztes Juhász István lett Malakiás napja című pályamunkájával, de különdíjat kapott Réczei Tamás Katona József, avagy légy a pókok között fickándozik, valamint Pozsgainé Kovács Klára Fényfelhők című drámája. A győztes művet a közönség is megismerheti az új évadban.

Tízedik évad Balázs Péterrel

Az Anconai szerelmesekkel indul az évad szeptember végén a Szolnoki Szigligeti Színházban. Az évadnyitó társulati ülésen nemcsak az idei nyolc premierről, de az elmúlt kilenc évadról is szó esett. Amióta Balázs Péter irányítja a szolnoki társulatot, 81 bemutatót és csaknem 3000 előadást tartottak a Tisza-parti teátrumban.