Egyéb
Törékeny, gyarló, szánalmas és igaz
Pénz, barátság, becsület, helytállás – komoly témafelvetések, szokatlan környezetben, ragyogó színészi és színreviteli megoldással. Sebestyén Aba rendezőként debütált a Thália Színház színpadán David Mamet Amerikai bölény című darabjával. A rendezőt többek között a darab mondanivalójáról, aktualitásáról, valamint a címben rejlő jelképről kérdeztük.
A magyarok Vicuskája
Bár már gyerekként is a színészi pályára készült, és elsőre felvették a Színművészeti Főiskolára, országosan ismertté a mozi tette. Játszott a Kárpáthy Zoltánban, és egy nemzet zárta szívébe az Egri csillagokban nyújtott alakításáért. Igen, ő volt Vicuska, aki a királynő óhajával is szembeszegülve követte szerelmét, és vált erős asszonnyá, anyává. Venczel Vera pedig híres színésznővé. A művésznő éppen 70 éve, 1946. március 10-én született.
Több a kulturális közfoglalkoztatott
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma 2016. március 1-jétől negyedik alkalommal indította el a Kulturális Közfoglalkoztatási Programot, amelyhez a Belügyminisztérium Közfoglalkoztatási Támogatási Programja biztosítja az anyagi feltételeket. A negyedik ütem összesen 12,1 milliárd forintból, hat kulturális háttérintézmény együttműködésével és 8333 résztvevővel valósul meg.