Egyéb

A tehetséggondozás negyedik foka

„Arra tanítjuk a pályát most kezdő fiatalokat, hogy menjenek ki a világba, ismerkedjenek, pályázzanak, barterbe fordítsa egymást egy spanyol és egy magyar költő, ruházzanak be a saját tehetségükbe" – mondja Pál Dániel Levente, az Előretolt Helyőrség Íróakadémiájának oktatója. Az akadémia nemzetközi szerepléseinek megszervezésével megbízott költő-író-szerkesztő-műfordítóval, cirkuszi dramaturggal tehetséggondozásról és a magyar szépirodalom nemzetközi lehetőségeiről az origo beszélgetett.

Legyetek jók, ha tudtok!

A Pesti Magyar Színház január 11-én mutatja be a Legyetek jók, ha tudtok című zenés játékot, melyet az ismert olasz film alapján Vajda Katalin írt. Az 1500-as évek Rómájában játszódó darab Néri Szent Fülöp életét dolgozza fel, aki hitét jóság által éli meg, és ezt tanítja a koldus gyerekeknek is. Ez felingerli a sátánt, aki hatalmát látja veszélyben. Megindul a jó és a rossz küzdelme, melynek központjában egy utcagyerek áll.