Egyéb

Bonnie & Clyde a színpadon!

A nagy sikerre való tekintettel augusztus 28-án és 29-én ismét látható lesz a Bonnie & Clyde című musical a Városmajori Szabadtéri Színpadon. Ezt követően a produkciót Debrecenben is bemutatják – jelentette be Harangi Mária rendező, aki elmondta: a történetet erővel, hitelességgel tölti meg, hogy eredeti szereplőivel szinte azonos korú fiatalok játsszák.

Fókuszban a katonai ejtőernyőzés

„Honvéd ejtőernyős vadász, az ország első katonája” – 100 éves a magyar katonai ejtőernyőzés címmel nyílt vándorkiállítás augusztus 14-én a RepTár Szolnoki Repülőmúzeumban a 170 éves a Magyar Honvédség programsorozat részeként. A vándorkiállítás ősszel Szolnok után Szegeden, Kecskeméten, Győrben és Pápán is megtekinthető lesz.

Srácok ez jó: hajrá!

Sokan vannak, sokfélék, a hátterük mégis közös. A keresztkérdés nevű zenekar nem éppen rövid múltja ellenére igazán egyedi és friss zenét kínál mindenkinek. Kübler Dániellel beszélgettünk a nehézségekről, az újraindulásról, a terveikről és a Hangfoglaló Programban való részvételükről.

Fókuszban a kibékülés gondolata

A kibékülés gondolatát járják körbe az augusztus 24. és 26. között tartandó Arcus Temporum művészeti fesztiválon, a Pannonhalmi Főapátságban. A spirituális és a kulturális programokon arra keresik a választ az ezeréves hagyományokkal bíró apátságban, hogy hol húzódnak ma az egyéni és a közösségi életünkben a szakadékok és az árkok, és hol kellene elfogadni a kinyújtott kezet.

Látogatócsúcs a Szigeten

Bár a pontos számra még várni kell, biztosan látogatócsúcsot hozott az idei Sziget Fesztivál. Kádár Tamás főszervező az MTI-nek augusztus 14-én kora este elmondta, hogy idén több mint félmillióan szórakoztak a fesztiválon. Az eddigi látogatócsúcs a 2016-os 496 ezer volt, tavaly pedig mintegy 450 ezren jöttek el a 26. Szigetre.

Szerkesztői ösztöndíjat hirdettek!

A Magyar Alkotóművészeti Közhasznú Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság (MANK) augusztus 14-én Budapesten meghirdette az Oláh János szerkesztői ösztöndíjat. Az eseményen Fekete Péter kultúráért felelős államtitkár elmondta: ez az ösztöndíj nagy segítség lesz a fiatal szerkesztő-tehetségek számára, akiknek munkája nélkülözhetetlen az irodalmi életben.