Egyéb
Koncertek a templomban
Már tizenhatodik alkalommal rendezik meg idén júliusban Székesfehérváron a Harmonia Albensis templomi koncertsorozatot, amelynek középpontjában ezúttal a barokk zene lesz a város barokk emlékéve jegyében. A július 5. és 26. között zajló koncerteken többek között az In Medias Brass rézfúvós kvintett, Miklósa Erika és Ács János karmester is vendégszerepel.
Ők búcsúztak Kányádi Sándortól
Életének 90. évében elhunyt Kányádi Sándor Kossuth-díjas költő, író, műfordító, a nemzet művésze. „Minden szavával, egész lényével élte és hirdette a magyar verset, a nyelv zenéjének gyógyító erejét és a félelem nélküli életet” – így búcsúzott tőle Szabó T. Anna költő, Gryllus Dániel, a Kaláka együttes vezetője pedig úgy fogalmazott: versei mindennap velünk vannak.