Egyéb
Hamvas Bélára emlékeznünk kell!
Adott egy író, filozófus, esztéta, aki tíz évesen már zeneműveket komponált, majd az irodalom felé fordult. Egy ember, aki annyira szerette a hazáját, hogy önként vállalta a szolgálatot az első világháborúban, majd a második alatt, 1944-ben elengedte a rá bízott zsidó munkaszolgálatosokat. Egy kiváló író, gondolkodó, aki életét mégis gondnokként fejezte be.
Koncertkörkép
Ha idén ki kell hagynod a nagyobb fesztiválokat és így lecsúszol a külföldi sztárvendégekről se csüggedj, ugyanis a Kultúra.hu összeállította, milyen fellépőkre számíthatsz 2017-ben. Olyan nagy nevek közül szemezgethetsz, mint a Foo Fighters a Guns ’N Roses, a Green Day vagy a Gorillaz.
Megkezdődött a KASZT
Negyven milliárd forinttal több forrás jut 2018-ban a kultúrára – jelentette ki dr. Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár a jövő évi költségvetés június 15-ei végszavazását követően a harmadik Komlói Amatőr Színházi Találkozó (KASZT) megnyitóján. Az idei KASZT-on tizenhárom versenydarab látható, amelyet 87 produkcióból válogattak ki.
Min dolgoznak a magyar filmesek?
Milyen filmeken dolgoznak jelenleg a magyarországi rendezők? Kik azok, akik épp a napokban kezdtek el forgatni? Kik tűnnek fel a Sunset, a Rossz versek, a Paraziták a Paradicsomban, a Virágvölgy és a X. főbb szerepeiben? És mikor kerülnek ezek az alkotások a mozikba? Cikkünkben e kérdésekre is választ adunk!