Hamvas Bélára emlékeznünk kell!

Hamvas Béla

Senki sem tévedhetetlen, nincs olyan ember a földön, akit ne ragadnának el a pátoszok, a nagy eszmék, aki ne rohanna bele egy döntésbe, hogy aztán foghassa a fejét, mégis miért nem gondolta át a lépéseit, mielőtt cselekedett. Hamvas Bélára nem feltétlenül igazak a fenti állítások, azonban egyetlen felkérésre mégis nemet mondhatott volna, arra, amely miatt végül B-listára került. De ne rohanjunk ennyire előre, először ismerjük meg, mégis miért olyan zseniális Hamvas Béla!

Eperjesen született evangélikus családban, édesapjának is voltak írói ambíciói, hírlapszerkesztőként is dolgozott, végül magyar-német szakos tanárként vállalt állást Pozsonyban. A fiatal Hamvas Béla tehát szellemileg rendkívül aktív és termékeny családba született, az irodalom már egészen kiskorában az élte része volt, ennek ellenére először mégis a zene felé fordult. Már tízévesen komponált és fantasztikusan zongorázott, szülei meg voltak győződve arról, hogy fiuk zenei pályára lép majd. Középiskolás korában végül mégis az írás mellett döntött, már akkor jelentek meg művei. Érettségi után azonban meghozta első, nem teljesen átgondolt döntését ? bár a felelősség inkább a közhangulatot illette ?, ugyanis barátaival együtt 1915-ben önként jelentkezett katonai szolgálatra. A kiképzést követően, 1916-ban az ukrán frontra került, ahonnan idegsokkal tért haza, pontosabban először hadikórházba szállították, majd ?17-től otthon lábadozott. Felépülése után szinte rögtön újra behívták, egy bombatalálat miatt azonban ismét ágynak esett. Ekkor ismerkedett meg ? és ismét egy lényeges ponthoz érkeztünk az életrajzát tekintve ? Kant, Kierkegaard és Nietzsche filozófiájával. Ebben az időszakban fogalmazta meg azokat a gondolatokat, melyek később egész életfilozófiáját áthatották: vagyis nemcsak az egész világ, a társadalom, az állam, a vallás, az irodalom van válságban és volt szinte mindig is, de mi magunk is, akik asszisztálunk ehhez a válsághoz, így a sötét kiindulópont is bennünk van. Változást pedig csak akkor lehet elérni, ha elsősorban mi magunk változunk. Ez a gondolatsor talán a legárulkodóbb arról, milyen ember is volt Hamvas Béla, mennyire tiszta életet élt.

Az első világháború után ? miután édesapja megtagadta a csehszlovák hűségesküt ? családjával Budapestre költözött és beiratkozott német-magyar szakra a Pázmány Péter Tudományegyetemre. Ekkor már jelentek meg munkái a pozsonyi Tavasz című folyóiratban és a Budapesti Hírlapban is, ahol három évig dolgozott újságíróként. Egészen a második világháború kitöréséig kényelmes könyvtárosi állása volt a Fővárosi Könyvtárban. Ebben az időszakban volt a legtermékenyebb, csaknem háromszáz publikációja jelent meg huszonöt folyóiratban, a legtöbb esszé, kritika és recenzió volt. Az újabb háború alatt háromszor hívták be katonai szolgálatra, de író vénája ekkor sem szorult háttérbe, rengeteget fordított, többek között Lao-ce, Hérakleitosz és Konfuciusz munkáit, és ekkor jelent meg első esszékötete is, A láthatatlan történet.

A háború után ő is szembe akart menni a fasizmussal és annak brutalitásával, így belépett a Magyar Kommunista Pártba, melynek három évig tagja maradt. Írói szempontból rendkívül termékeny volt ez az időszak is, rengeteg műve jelent meg, többek között az Anthologia Humana: Ötezer év bölcsessége című aforizmagyűjtemény is. Ennél a pontnál pedig elérkeztünk a már említett hibás döntéshez, ugyanis részt vett egy vitasorozatban, amely a Diarium folyóiratban zajlott A téma: Lukács György címen. A szerkesztő, Kenyeres Imre kérésére vállalta el a vitát, melyben bírálta Lukács György megrekedt marxista nézeteit. Lukács György válaszként politikailag károsnak ítélte Hamvas Béla tevékenységét, kiemelve a Forradalom művészetében című írását. Ezután Hamvas B-listára került, és kényszernyugdíjazták.

?Az ember asszimilációs képessége határtalan. Haeckel azt mondja, ha nem ég hamuvá, az ember a poklot is órák alatt megszokja.?

A kényszernyugdíjazást követően Hamvas Béla kénytelen volt kiváltani a munkásigazolványát, hiszen akkoriban nem lehetett senki munkanélküli. Kezdetben kertészként dolgozott, munkahelyeként sógora szentendrei kertjét jelölte meg, majd vállalt raktárosi állást és gondnok is volt. Az írással ekkor sem hagyott fel, a szentendrei időszakban jelent meg többek között a Mágia szutra és a Karnevál című kötete. Visszavonultságában sem hagyott fel a tanulással, fordítással. Szanszkritül és héberül tanult, de ami a legjobban mutatja a helyzete szürrealitását: főnökét ő készítette fel az érettségire. Írásos figyelmeztetések tömkelegét kapta, ugyanis munkaidőben szinte állandóan olvasott, a vállalati ünnepségeken azonban ő játszott zongorán a többiek szórakoztatására. Többször próbálta visszaszerezni könyvtárosi állását, kérvényeit azonban elutasították. Egykori kortársai és barátai is elfordultak tőle, nem akartak ők is tiltó listára kerülni, egyedül Füst Milán tartotta vele a kapcsolatot. Száműzetésében csupán egyetlen írása jelent meg ?63-ban a Látóhatár folyóiratban. A szerkesztő a publikálás után felkereste Hamvast, mondván: nem időszerű már a hallgatása, ezután kilenc művet is befejezett, de életében már egy sem jelent meg. Ezt követően, 1964-ben végleg nyugdíjazták, feleségével Szentendrére költöztek, ekkor már sokat betegeskedett, négy évvel később pedig agyvérzésben meghalt.

?Elbocsátlak téged is, mint mindenkit: felelős vagy minden emberért, aki veled él,

s el kell számolnod minden fillérrel, amit magadra költesz, minden örömmel, amit magadba zártál, és minden boldog pillanattal, amit magadnak tartottál meg.

Most eredj és élj, mert a világ a tied!?

Emlékezete

Hamvas Béla március 23-án lett volna 120 éves. Ebből az alkalomból rendezett emlékestet a Várkert Bazár Hamvas Béla 120 címmel június 15-én. A Juhász Anna vezette beszélgetésen részt vett Müller Péter író, dr. Thiel Katalin, Weiner Sennyey Tibor, a megemlékezésen jelen volt Dániel Sára is, Hamvas Béla unokahúga. Az eseményt Szőcs Géza nyitotta meg, aki elmesélte első találkozását az íróval. Pontosabban az első emlékét Hamvas Béláról: Kozocsa Sándorral folytatott levelezést egy Szindbád-történet (Krúdy Gyula) kapcsán, majd amikor 1971-ben Budapesten járt, felkereste Kozocsát, hogy elkérje Hamvas Béla címét, ugyanis nagy hatást tett rá az író A láthatatlan történet című munkája, és fiatal filológusként szeretett volna beszélni vele. Kozocsa meg is adta a kért címet, Szőcs Géza pedig felkereste az írót. Felesége nyitott neki ajtót, Szőcs Géza pedig elmondta: Hamvas Bélával szeretne beszélni. Miután Hamvasné kifaggatta, honnan jött és miért akar beszélni vele, közölte: Hamvas Béla már három éve halott.

A történet azért is megdöbbentő ? és erre maga Szőcs Géza is felhívta a figyelmet ?, mert senki, akit megszólított, és akitől kérte Hamvas Béla elérhetőségét, még Kozocsa Sándor sem tudta, hogy Hamvas Béla már három éve meghalt. ?Annyira nem volt benne a köztudatban, hogy nem is arról volt szó, elfelejtették, egész egyszerűen már nem is volt kire emlékezni? ? mondta Szőcs Géza. Ez a momentum pedig sokat elárul arról, milyen sok időnek kellett eltelnie, amíg újra felfedezték és elismerték Hamvast és alkotásait. A szót Thiel Katalin vette át, akinél jobban talán senki nem ismeri Hamvas Béla életrajzát, hiszen filozófiatanárként ő maga is foglalkozik Hamvas szövegeivel. ?Újra és újra, mind a mai napig csodálatom tárgya Hamvas Béla életműve? ? emelte ki Thiel Katalin. Majd elmondta: Hamvast érdemes tanítani, hiszen nem a módszere a lényeg, hanem az életműve, mely tökéletesen fedte életfilozófiáját, ennél jobb példa pedig alig akad, amellyel el lehet érni a mai fiatalokat. Az alkotói titokra, Hamvas titkára kérdezett rá ezt követően Juhász Anna. Thiel Katalin szerint a legnagyobb titok a tiszta élet volt és az az ironikus humor, mellyel Hamvas megköszönte a század borzalmait, a nehéz életét, amely nélkül nem tudta volna létrehozni életművét. Az az alázat, az a derű, ahogyan fogadta sorsát, a valódi titka. Nem veszítette el emberi mivoltát, ahogyan Nietzsche írta az Ecce Homóban, úgy gondolkodhatott ő is Thiel Katalin szerint. Vagyis: embernek születtünk, de emberré válni halálos kötelesség. Thiel Katalin úgy véli, azért is került B-listára az író, mert felnyitotta az emberek szemét, egyetemes problémát vetett fel, mégis mindenki magára ismert benne.

A szót ezután Müller Péter író vette át, aki elmondta: Tolnay Klári színésznőtől kapta meg a Scientia sacra legépelt változatát, általa ismerte meg Hamvas Béla írásait. Szent embernek nevezte Hamvast, akinek mégis romokból kellett összeszedni az életművét jóval az író halála után. Majd felolvasott egy raktáros fiútól származó levelet, aki így kezdte Hamvasról szóló visszaemlékezését: ?mintha egy csillag került volna közénk, aki meghozta fényét?. Az említett fiú Béla bácsiként ismerte Hamvast, nem tudta róla, hogy író, jóval halála után került kezébe egy könyve és szégyellte magát azért, hogy nem tudta, kivel dolgozott együtt éveken keresztül, de még így is óriási hatással volt rá Béla bácsi személyisége. Müller Péter a levél felolvasás után kiemelte: ezt egy egyszerű munkás fiatal írta, mégis megszégyenítően jól fogalmaz, akár egy profi író, amit szerinte Hamvas Bélának köszönhetett, aki ilyen hatással van az emberekre.

Végül Weiner Sennyey Tibor filológus szólt, aki megköszönte, hogy ilyen sok ember érdeklődött Hamvas Béla iránt ? több mint négyszázan voltak jelen az emlékesten ?, majd felhívta a figyelmet: nem szabad kibújni a felelősség alól, amelyet Hamvas életműve jelent. Szerinte Hamvas Bélát nem lehet megkerülni, hiszen magyar emberként nem ismerni az ő írásait mértéktelen pazarlás.

Fischer Viktória

Forrás: Wikipédia, citatum.hu