Egyéb
A kortárs képzőművészet szemlélete
Térben – Síkban – Szemléletben címmel nyílt kiállítás a Balassi Intézetben április 12-én. A monumentális teret egy többszereplős tárlat tölti meg, lehetőséget adva arra, hogy sajátos viszony jöjjön létre művek és alkotók között. A kiállítás koncepciójáról, képző- és iparművészetről beszélgettünk a tárlat kurátorával, Simonffy Mártával, a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnökével.
A tizedik Ördögkatlan
Tizedik alkalommal rendezik meg idén az Ördögkatlan Fesztivált. A sokszínű művészeti rendezvényen augusztus 1-jétől 5-éig négy dél-baranyai településen, Nagyharsányban, Kisharsányban, Beremenden és Villánykövesden az újdonságok mellett visszatekintenek az elmúlt tíz évre is. Koncertekkel, színházi előadásokkal, valamint irodalmi programokkal várják az érdeklődőket – jelentették be május 31-én.
Ezt sehol máshol nem láthatod!
New York, London, Manchester és Torontó után hazánkban is bemutatják Alföldi Róbert rendezésében a Prima Donnát. A június 28-ai bemutatóra maga az amerikai popsztár és szerző: Rufus Wainwright is ellátogat. A darabot a közönség az Armel Opera Festiválnak köszönheti, amely már 10. éve hozza el a színházba és tévé elé ülőkhöz a kortárs operákat. Előadásaik semmi máshoz nem foghatóak.
Jövőre is vár a Víg
Rekordot döntött a Vígszínház, a tavalyi évadban ugyanis 400 ezer nézőt vonzottak be darabjaikkal. A nézőszámrobbanás oka a mindig merész és izgalmas műsorterv, amely a jövő évadban sem alakul másként. „Nagy kihívások, nagy kalandok, nagy vállalkozások várnak ránk” – nyitotta meg a 122. évadbemutató és az előző évadot értékelő sajtótájékoztatót a Vígszínház igazgatója, Eszenyi Enikő.