A Balassi Intézet nemcsak őrzi a magyar kultúrát, de terjeszti és népszerűsíti is azt a nagyvilágban. Nem meglepő tehát, hogy a Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége csoportos kiállításának is a Balassi Intézet monumentális tere ad otthont egészen július 7-ig. A tárlat bárki számára ingyenesen látogatható, július 7-e után pedig megindul világkörüli útjára, ugyanis ? mint minden Balassi Intézetben megrendezett tárlat ? a kiállított képek és tárgyak bemutatkoznak a külföldi magyar intézetekben is.

 

Térben ? Síkban ? Szemléletben

Aki valaha járt már a Balassi Intézetben, az tudja, hogy milyen hatalmas az épület belmagassága. Ez a monumentalitás nemcsak lehetőséget ad az igazán nagyszabású alkotások bemutatására, de egyben hangsúlyossá is teszi azokat. E kiállítás esetében szinte beleégnek az ember emlékezetébe a nyitó képek, ugyanis két hatalmas festmény lóg a bejárattal szemben, mellettük pedig a cím: Térben ? Síkban ? Szemléletben. Az első kép messziről keresztnek tűnik, amely mellett ott éktelenkedik egy vörös csillag, és amelyre látszólag valaki ráfirkált, sőt mi több: rá is taposott. Kis gondolkodás után megnéztem a kép címét, amely ez volt: ugróiskola? És láss csodát! Az ember elolvassa a címet, hátralép, majd ismét megszemléli az alkotást, és már tiszta tudattal ráébred arra, hogy valóban egy ugróiskola van a vásznon, nem pedig egy kereszt. A látogatónak rendkívül expresszív ez a fogadtatás és a többi alkotás is, hiszen minden műnek sajátos, egyéni üzenete van. Méretben, műfajban, szemléletben is sokszínű és rendkívül attraktív a kiállítás. De mi volt a művek elrendezésének elve?


16_300x327.png
Fotó: Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetsége oldala

?A koncepció lényeges része volt a gondolkodásmódok sokféleségének megjelenítése. Különböző stílusok, kifejezési formák jelennek meg, azok, amelyek a kortárs magyar művészetben megtalálhatók, valamint az a változatos eszköztár, amelyet az alkotók használnak századunkban. A kortárs képzőművészetben jelen van a líraiság, a konstruktívitás, a neorealizmus, amely mára nagyon meghatározó stílussá vált? ? mondta el Simonffy Márta, a kiállítás kurátora. Hangsúlyozta: olyan kiállítást igyekeztek létrehozni, amely szembesíti a közönséget korunk sokszínűségével.

A Magyar Képzőművészek és Iparművészek Szövetségének elnöke szerint a Balassi Intézet kulturális tevékenysége kiemelkedő, hiszen valóságos misszió az, amit folytat, ahogyan azt a szövetség is teszi. A két intézmény hosszú ideje működik együtt és már több kiállításuknak adott helyet egyebek mellett a párizsi és a szófiai magyar intézet, sőt: most nyílik egy tárlat Brüsszelben a magyar kortárs ötvösművészetről. A Balassi Intézet, valamint a kihelyezett magyar intézeteinek jóvoltából tehát külföldön is megismerhetik a kortárs magyar művészeket és művészetet. ?Fontos mérföldkő a számunkra, hogy Vietnamban, Kínában most mutatkozik be a magyar kortárs porcelánmanufaktúra, hiszen Ázsia a porcelán hazája. Ennek a kulturális missziónak köszönhetően nemcsak minket ismer meg a nagyvilág, de mi is megismerhetjük más országok kortárs művészetét? ? tette hozzá Simonffy Márta.

A Térben ? Síkban ? Szemléletben című tárlaton van olyan alkotó, akinek több képét is kiállították, mert olyan sorozatról van szó, amelyet nem lehetett megbontani, hiszen a művek együtt ?szólnak?, egymáshoz kapcsolódnak. ?A művész csak így tudja megmutatni az alkotások közötti összefüggéseket, így válik dominánssá a koncepció. Maga a tér is nagyon izgalmas, a hatalmas felületeket rendkívül jól lehetett használni, kicsit olyan, mint réges-régen a Nemzeti Szalon volt? ? mondta a kurátor. Majd felhívta a figyelmet a művek sorrendjének kialakítására, mely igen fontos momentum, ugyanis abból derül ki az, ahogyan a művész gondolkodik. ?A szobrászatról sem szabad elfeledkezni, hiszen izgalmas és érdekes alkotások születnek ezen a területen is mind anyagukat, mind témájukat tekintve? ? emelte ki a kurátor a kiállított képek mellett a plasztikák fontosságát is.

Kiállító művészek:

Bikácsi Daniela, Bojti András, Dréher János, Gáll Ádám, Illényi Tamara, Jovián György, Józsa Bálint, Kecskés András, Kelemen Zénó, Krajcsovics Éva, Lányi Adrienn, László Dániel, M. Novák András, Mayer Berta, Orvos András, Őry Annamária, Serényi H. Zsigmond, Szabó Virág, Szegedi Csaba, Tilless Béla, Varga Patricia Minerva, Végh András

Kultúra.hu