Egyéb

Fesztivállal köszönti a tavaszt Sopron

A világzenét játszó Söndörgő együttes fellépésével kezdődnek Sopronban március 11-én a Tavaszi Napok. A fesztivál programkínálatában a koncerteken túl többek között színházi produkciók, kiállítások is szerepelnek, és most először a WAMP designvásár is Sopronba költözik.

Kultúrával emlékeznek a reformációra

Az idén több mint kétszáz egyházi, kulturális és tudományos program várható a reformáció emlékéve keretében – jelentette be Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere az emlékévet megnyitó ünnepségen február 29-én Budapesten. A programsorozat rajzfilmekkel, koncertekkel, színdarabokkal, irodalmi és képzőművészeti alkotásokkal szeretné megszólítani a fiatalokat.

Nem hittem, hogy Hollywoodig eljutok

Magyarországról jutott ki a legnagyobb filmes stúdiókba, 27 éves korára pedig már olyan nagyszabású filmekben láthattuk munkáját, mint a Star Wars 7, Az éhezők viadala vagy a Bosszúállók. Ő Török Attila effektművész, aki jelenleg Londonban dolgozik a Karib-tenger kalózai következő részének vízszimulációin.

Szobrot állítottak a nagyasszonynak

A százéves Csárdáskirálynő című operettre való emlékezéssorozat egyik állomásaként Honthy Hannának, a primadonnák primadonnájának egész alakos bronzszobrát avatták fel a Budapesti Operettszínház nézőtéri társalgójának téli kertjében. „Biztos vagyok benne, hogy Honthy Hanna neve száz év múlva is fent fog maradni” – mondta Kerényi Miklós Gábor, a teátrum művészeti vezetője.