Egyéb

A művészet orosz forradalma

Az európai modernizmus történetének egyik legkoncentráltabb fejezetét mutatja be a Magyar Nemzeti Galéria (MNG). A művészet forradalma című orosz avantgárd kiállítás anyagát a Jekatyerinburgi Szépművészeti Múzeumból válogatták, és január 29-től már látogatható – mondta el a tárlat január 28-ai megnyitóján Hoppál Péter kultúráért felelős államtitkár.

Az ismertség küszöbén

A Petőfi Rádió, a VOLT Produkció és a Sziget Szervezőiroda idén harmadik alkalommal indítja el a Nagy-Szín-Pad! című programot, amely célja, hogy már ismert, népszerű, rendszeresen koncertező, fesztiválokon szereplő és a Petőfi Rádió műsorában is gyakran jelenlévő zenekarokat, előadókat a jelenleginél jóval nagyobb ismertséghez segítsen.

Magyar zenekarok Hollandiában

Idén 30. alkalommal rendezték meg a Eurosonic-Norderslaag Fesztivált és Konferenciát Groningenben (Hollandia). Az NKA Cseh Tamás Program támogatása révén hazai zenekarok és zeneipari szakemberek képviselhették Magyarországot Európa legjelentősebb nemzetközi vásárán.

Miről mesélnek a múlt kávéházai?

Már a 17. század óta vannak kávéházak Európában. Itt gyűltek össze a férfiak politizálni, eszmét cserélni. Ebből adódik, hogy a régi termek díszeikkel nem csak a kor építészetének és enteriőrjének állítottak emléket, hanem irodalmi, történelmi pillanatoknak is. Mintha egy rendhagyó múzeumban járnánk – ilyen érzésünk támadhat, ha belépünk falaik közé.

Ünnepel a Pécsi Balett

Ősbemutatókkal, budapesti és kínai vendégszereplésekkel és könyvvel ünnepli fennállásának 55. évfordulóját a Pécsi Balett. Vincze Balázs, a tánctársulat igazgatója elmondta, hogy a jubileumra a társulat számos nagyszabású rendezvénnyel készül, többek között január 29-én tartják A kis herceg című mesebalett ősbemutatóját.