Alekszandr Szergejevics Puskin 1799. június 6-án Moszkvában látta meg a napvilágot. Először a Carszkoje Szeló-i líceum növendékeként mutatta meg tehetségét, majd a Zöld lámpa nevű irodalmi társaság tagjaként lépett kapcsolatba a dekabristákkal. Jó hírű gimnáziumot végzett, majd egyetemre is felvették, de lázító költeményei miatt a cár 1820-ban száműzte. Ez idő alatt bejárta a félszigetet és a Kaukázust, úti élményei műveiben is visszaköszönnek.

ase1

Tíz évvel később bolgyínói birtokára költözött, ahol rendkívül termékeny alkotói esztendőket töltött. Még ugyanebben az évben feleségül vette Moszkva kiemelkedő szépségét, a 18 esztendős Natalja Nyikolajevna Goncsarovát, akivel Péterváron telepedtek le. Négy gyermekük született, két fiú és két leány. Becsvágyó felesége igényeit nehezen tudta kielégíteni, pedig még udvari állást is vállalt, de csak a kamarás-apród címet kapta meg. Gogollal 1831-ben ismerkedett meg, akivel haláláig jó kapcsolatot tartott fenn.

Életét mindössze 37 évesen egy francia kalandorral vívott párbajban veszítette. Puskin nevéhez fűződik az orosz irodalmi nyelv megteremtése, emellett romantikus költészete, szatirikus dalai, epigrammái, politikai versei, prózái, meséi és drámai művei tették híressé.

Forrás: wikipedia

Fotó: oroszvilag.hu