Varga Benedek, a Magyar Nemzeti Múzeum főigazgatója augusztus 11-én, a leletegyüttes sajtóbemutatóján elmondta: a hun kori tárgyakról egy túrázó, Ehmann Gábor értesítette a múzeumot. Ehmann Gábor elárulta: egy észak-dunántúli túraútvonal mellett, falevelek között pillantott meg egy nemesfém veretet, majd a lelőhely bolygatása nélkül felvette a kapcsolatot a Magyar Nemzeti Múzeum szakembereivel. Szenthe Gergely ásatásvezető régész hozzátette: június elején zajlott le a terepi kutatás jelentős része, majd műszeres kutatást is végeztek talajradarral és magnetométerrel.
Ezután került sor az ásatásra, mely során kiderült, hogy egy északi tájolású platón patkó alakban földelték el a tárgyakat, nyolc-tíz csoportban. A ?patkó? nyugati szárát egy nyereg és szügy- vagy farhám, keleti oldalát egy zabla és fejhám veretei alkotják, középen egy férfiviselethez tartozó együttes darabjait és egy nyílcsúcsot tártak fel. Szenthe Gergely elmondása szerint embercsontok a leletek környezetében nem kerültek elő. Ez arra utal, hogy a tárgyak egy áldozati rítus során kerülhettek a földbe, Attila uralkodása idején ? fűzte hozzá. Ezt az áldozati rítust a sztyeppei népek hagyományához kötik: bizonyos idővel a halál után tárgyakat ástak el a sír szűkebb vagy tágabb környezetében ? közölte az ásatásvezető.
Ebben az együttesben kimondottan a rítus számára készült tárgyak kerültek elő, használatra utaló nyomok ezért nincsenek, de a tudatos roncsolás nyomai jól megfigyelhetők ? számolt be Szenthe Gergely, aki hangsúlyozta: hasonló leletegyüttest eddig még soha nem tártak fel. A leletek restaurálása, tisztítása folyamatban van, a hun kori tárgyakat csak ezt követően mutatja be a Magyar Nemzeti Múzeum.
Forrás: MTI
Fotó: MTI/Szigetváry Zsolt