Egyedülálló vállalkozás a Madáchban

Egyéb

A Madách Színház évek óta nagyobb blokkokban játssza a hatalmas díszlettel rendelkező olyan szuperprodukcióit, mint a Mamma Mia!, a Mary Poppins, Az Operaház Fantomja, a Spamalot vagy a József és a színes szélesvásznú álomkabát. Az újítás által a nézők számára lehetővé válik, hogy egész évadukat előre tervezhessék a Madách Színházzal, hiszen a Zenés Madách Naptárban már most kiválaszthatják, hogy mit és mikor szeretnének megnézni. Szirtes Tamás azt mondta, reméli, hogy a nézők velük mennek majd ebben az előre gondolkodásban, hiszen ezzel ők is jól járnak, valamint a színháznak is számtalan szempontból, művészileg és gazdaságilag is előnyt jelent majd.

Az igazgató úgy fogalmazott, ?túltermelési válságban vannak?, bőven el tudnának tartani akár még egy helyszínt is. Évad elejére megállapodást kötöttek a RAM Colosseummal, ami ha működik, kiterjesztik az egész évadra.

Az október 1-jei évadnyitón elárulták azt is, milyen új bemutatókat láthat majd a közönség az idén. Először egy gyerekmusicalt mutatnak be: Hencz György rendezi sokak kedvencét, a Vukot, Fekete István kisregénye alapján. December 5-én a mutatják be Dögkeselyűt a Madách Stúdió színpadán. A II. Madách Musical Pályázat első helyezettjét Harangi Mária rendezi.

A következő bemutató már 2015-ös: február 13-án lesz a Fekete Péter premierje, melyet Puskás Tamás rendez majd.

Ebben az évadban sem kell a közönségnek Szente Vajkot nélkülöznie: ezúttal P. G. Wodehouse Jeeves és Wooster című darabját rendezi meg, ami magyarul az Agyeldobás címet kapta.

A Madách Színház 2015-ben is képviselteti magát a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Visszatér az óriási sikernek örvendő Mamma Mia!, illetve egy új szuperprodukciónak is örülhet a közönség: a Madách Színház és Szirtes Tamás megkapta a jogot A nyomorultak non-replica színrevitelére, ami Szegeden fog debütálni, majd a következő évadban a Madách Színházban is bemutatják.