 |
| Almási Sándor, Földes Eszter, Takács Katalin |
Az Új Színház új Casanovája nem is olyan új. A művet ez a társulat rendelte meg, 2004 tavaszán mégis Kecskeméten mutatták be. Karsai György akkor így írt Ács János alkotása kapcsán: ??a főhős élettörténetét új megközelítésben elmesélni, a filozófus Casanovát szembeállítani a nőcsábász, léha életű Casanova-sztereotípiával igazán vonzó, jó ötlet. Már ?csak? darabot kellene erre a remekül kitalált ötletre építeni; milyen jól jönne itt egy értő dramaturg beavatkozása!? Értő dramaturg mostanra támadt kettő is, Vörös Róbert és Lőkös Ildikó, azonban lényegi beavatkozást az alapvetően bölcsész szemszögű, historizáló-filozofáló-moralizáló anyag, e jelentékeny szemináriumi munka nem tűrt meg (a szegedi egyetem, az egykori JATE BTK büszke lehet arra, hogy olyan művelt filológust nevelt a színházművészet számára, mint Ács János).
 |
| Vass György, Pálfi Kata |
Casanováról akkor lehetne lefosztani az utókor tudatában sematikusan, hamisan élő közhelyeket, ha puszta kalandor és nőfaló mivoltát az író, diplomata, kém, pap, feltaláló, szerencsejátékos, zenész, könyvtáros vonásaival, tetteivel is feldúsítanánk. Ehhez viszont Ács darabjában át kellene látni például XIV. Benedek pápa egyéniségét és szándékait, a 18. századi Európa uralkodóinak húzásait, Voltaire antiskolasztikus okfejtéseit, a kontinens akkori átjárható nyitottságát és politikai felosztottságát, fejlettségét és elmaradottságát; s még mi mindent! Korántsem meglepő módon az első résznél jóval érzékibb és érzékletesebb (kevesebb ismeretet mozgósító, magánéletibb) második mond el többet arról a Casanováról, aki új(szerű) a sablonos hódítóhoz képest, és új típusú személyiség volt 1725 és 1798 között hetvenhárom esztendőre kiterjedő élete folyamán. Egyszerre lubickolt és fulladozott a korabeli világ medencéjében. Bizonyos értelemben ? delelőjén ? ő maga volt egy gerezd Európa. Ellentmondásosságában is ? Ács tézise szerint ? a legtöbb, legjobb, amit a felvilágosodás kitermelhetett léleküzeméből. Ha nem a legjobb, hát az egyik legjobb.
A tételt, a Casanova nuovo princípiumot nincs okunk vitatni, mert a versben és prózában is veretesen megszólaló dialógusok a költői igazság szintjén elhitetik a női testekben, a szexuális mértéktelenségben is önmaga kérdéseire, viaskodásaira választ kereső, örökösen bizonyítani (és bizonyságot!) akaró férfi kivételességét. S majdnem maradéktalanul elhiteti Almási Sándor, aki ugyan inkább árnyszerű, mintsem delejes, viszont színpadi halála pillanatáig őrzi magában a világra rettent, nyolcéves koráig megszólalni sem tudó, szögletes kisfiút (Casanova tehát a későbbiekben mintegy kárpótolta magát és környezetét a beszéddel, élete alkonyán az írással). Gyarmathy Ágnes a commedia dell?arte minőségi kirakatából vett jelmezei a főalakot a fekete színnel forrasztják össze. A fekete pont meglehetős tarkaságban keringél, s a háttér: a szülőhely, Velence látképe is színesen ontja az impressziókat. Menczel Róbert elsőrangúan oldotta meg a színpad deszkájára ? a deszkatengerre ? ?aláömlő? városportrét, mely fotószerűen valóhű és kulisszásan elmosódott egyben. Szétcsúsztatható táblái színházi függönyre is emlékeztetnek. Hiszen Casanova üstökös-vesszőfutása mindvégig színjáték is, korántsem csupán női szereplőkkel.
 |
| Almási Sándor, Földes Eszter |
Ács rendezésének legemlékezetesebb kivágatát azonban nők határozzák meg. Három asszonyi generáció képviseletében az Anya-színésznő, a Hős-színésznő és a Naiva-színésznő veszi körül egy padon a fiút-férfit-hímet-halandót. A négy alak ültetésstatikája festményszerű, mindnyájan más irányba orientálódnak. (Az itáliai piktúrának, szobrászatnak sokat köszönhet a premier látványszférája.) Takács Katalin sokat megélt nők fölénnyé lett kiszolgáltatottságát, Pálfi Kata mindenre kész, küszködő családfenntartók gátlástalanságát, Földes Eszter e. h. az éppen most fellobbanó fiatal testek izzását hozza a jelenetbe, az önmagába fagyott, immár kortalan, a halál küszöbére érkezett Casanova mellé. Innen, az előadás vége felől ?visszaolvasva? teltebb mindaz az eszes szépség, mely az intellektuális választékosság és a takaratlan testiség, a dokumentáló eseménykövetés és az hipotetizáló fikció e produkcióját a néha elterpeszkedő unalmasság ellenére is uralja. Hirtling István (Apa-színész) kibújik néhány nem épp őrá öntött szerep alól, de remek, mint hangutánzó szavakkal kormányzó különc pápa, s Vass György (az izgága, ugrásra kész Szerelmes-színész), valamint Széll Attila (a bambább Naiv-színész) is veszi a lapot.
 |
| Pálfi Kata, Földes Eszter |
Egy széthullott ? vagy éppen összeálló? ? földrészen becsődölt (vagy épp sikeresen vívta meg a harcát?) Giacomo Girolamo Casanova, aki a Chevalier de Seingalt nevet vette fel. Dicse és bukása egyszerre olvad a szaggatott darab kissé egyenetlen színrevitelének szűrt fényt adó élő zenébe, Kamondy Ágnes kemény és finom muzsikájába, mely a messzi múltból érkezve és a távoli jövőbe tartva talán nem is ismeri az időt.
