A Train tipikus amerikai rockcsapat, akik a 66-os út mítoszait és a jenki patrióta rock and rollt mondják fel, miközben a srácok a lemezük címével azonos Cabernet Sauvignont is piacra dobtak. Az árukapcsolás nem ismeretlen a rockban, Beyoncé ruhákat és parfümöt forgalmaz, a Magna Cum Laude pálinkát, a lényeg, hogy mindenki jól járjon, és akkor olyan boldogok leszünk, mint a California 37 lemez kedves figurái.
A produkció egyáltalán nem ciki, ez afféle rádióbarát country-pop, a Crash Test Dummies juthat például eszünkbe, és még vagy egy tucatnyi minőségi amerikai popzenekar, akik nálunk sosem voltak igazán népszerűek, és ez igaz lesz majd a Trainre is. A Grammy-díjas zenekar Save Me, San Francisco című 2009-es lemezével lett ismert Magyarországon: valamiért egy-egy rádióadó játszani kezdte a Hey, Soul Sister című számukat, amely korrekt kis dal, de azért inkább azt mondanánk rá, hogy semmi különös. Ugyanezt állítjuk az új, hatodik lemezükről is, melyen van egy bivaly nagy sláger, a Drive By, és a latinos hangszerelésű 50 Ways To Say Goodbye című tekerés. A többi szám is korrekt vállalás. A Train nálunk is népszerű lehetne egy-egy városnapon, valahol a Republic és a Bikini közötti műsorsávban.
Santana Shape Shifter című dalának intróját játszhatná éppenséggel a Vágtázó Csodaszarvas is, csak a Hammond-orgona hangja terel el minket el az ősi sámánok földjéről.
A lemezt a mester az amerikai földrészen élő őslakos indiánoknak ajánlotta, de valójában a világszellemet szólítgatja, és még az is lehet, hogy kielégítő válaszokat kap arra a kérdésre, hogy mi az élet értelme. Nyugodtan kijelenthetjük, hogy a Shape Shifter az elmúlt évek legjobb Santana-albuma, invenciózus, elképesztő energiákat felszabadító, ihletett örömzene. A dalok felépítése, a szerkesztés íve külön történet, elképesztő, ahogy összefésüli, élő organizmussá teszi Santana az egymás mellett álló, sokszor citátum-szerű témákat.
Több, mint 100 millió lemez, szorozva 10 Grammy-díjjal, máris kijön a végeredmény, a halhatatlanság. Kellemes szieszta-zene, filmzeneszerű hangfestésekkel, fájdalmasan szép, emelkedett melódiákkal.
Santanának jobban áll a saját univerzuma, esőisteneivel, mítoszaival, álmaival, mint a nettó popban tett kalandozásai.
Az pedig csak hab a tortán, hogy a lemez tartalmaz két magyar vonatkozású dalt is, az egyik a Mr. Szabo című szerzemény, a másik pedig a Macumba In Budapest. Előbbi az 1982-ben elhunyt legendás magyar jazzgitárosra, Szabó Gáborra utal, akit Santana a mesterének tekint. Az anyag kellemes kikapcsolódás, korrekt latin tájképfestészet, csak szeretni lehet.