Egyházi tiltakozás kíséri a Jézusról szóló színdarabot

 

(MTI) Katolikus szervezetek, a milánói egyházmegye és a Vatikán tiltakozása is hiábavaló volt, mert a milánói színház nem mondta le a Sul concetto del volto nel Figlio di Dio, azaz Az arc fogalma Isten fiában című előadás premierjét.   

 
"Reméljük, az előadás tiszteletben tartja a milánói hívők érzékenységét" ? fogalmazott Federico Lombardi szentszéki szóvivő. Andree Ruth Shammah színházigazgató hangsúlyozta, hogy az előadás nem sérti a vallást. "Soha senkit nem állt szándékunkban megbántani, készen állunk a félreértések tisztázására" ? nyilatkozta. Leszögezte azt is, hogy a hírek ellenére a darabban nem dobálják fekáliával Jézus arcát.
 
Az ötvenéves Romeo Castellucci által írt és rendezett darab díszlete a 15. századi itáliai művész, Antonello da Messina festette Jézus-arcot ábrázolja. Ezt a színpadon gyerekszereplők dobálják ? jelképes bombákkal. A darabot először 2010-ben a RomaEuropa Festival elnevezésű római színházfesztiválon mutatták be, akkor tiltakozás nélkül. Katolikus csoportok tüntetése kísérte viszont a tavalyi franciaországi bemutatót és napok óta tüntetnek a Franco Parenti színház előtt is.
 
"Félreértés történt, színművem mélyen keresztény, a negyedik parancsolat ihlette" ?hangoztatta Castellucci. A rendező a színház honlapján magyarázta el darabja üzenetét, a színházigazgató ugyanitt nyílt levélben szólította fel párbeszédre Milánó egyházi és civil életének vezetőit. Százötven olasz értelmiségi Castellucci mellett foglalt állást "az alkotói szabadság védelmében".