Joseph Haydn és Wolfgang Amadeus Mozart mellett őt tartják a bécsi klasszika harmadik nagy alakjának. Ugyanakkor zenéje a romantika jegyeit is magán viseli. Beethoven jelentősége azon is lemérhető, mennyire meghatározta a későbbi zenetörténet számos alakjának pályáját.
Ludwig van Beethoven 1770-ben született a németországi Bonnban. Beethoven első zenetanára iszákos és indulatos édesapja volt, egy közepes tehetségű udvari muzsikus, aki gyakran verte fiát, és Mozartékhoz hasonlóan megpróbált belőle csodagyereket nevelni, sikertelenül. Mivel apja korán felismerte benne a nagy tehetséget s törekedett ezt minél előbb kenyérkeresetre használni, ezért gyakran változtatta zeneoktatóit.
1787 márciusában utazott először Bécsbe, hogy Mozarttól tanulhasson. Nem tudni, hogy sikerült-e találkoznia vele, mivel egy váratlan esemény miatt haza kellett utaznia: 17 éves korában elvesztette jóságos, derék édesanyját; hazatért, és évekig egyedül nevelte két öccsét. Emiatt később már nem nyílt alkalma találkozni vele, mivel Mozart 1791-ben meghalt.
Mint kész zongoraművész 1795 márciusában lépett fel első ízben a bécsi nyilvánosság előtt, B-dúr zongoraversenyének előadásával. Ezt a fellépést azután újabbak követték, és hamarosan kiadója és pártfogója is akadt. Hamar népszerű lett zongoravirtuózként, és ? jóval lassabban ugyan ? zeneszerzőként. Népszerűsége fokozódott Prágában, Drezdában és Berlinben, ahol Beethoven 1796-ban körutat tett. Berlinben erősen marasztalták, de ő Bécshez ragaszkodott, ahol lelke is ki volt elégítve; társadalmi állása és kenyere is biztosítva volt. Művészi körútjának folytatását lehetetlenné tette 1798-ban kezdődött fülbaja, mely lassanként teljes süketségbe ment át.
A bécsi kongresszus (1814) magas külföldi vendégei meghódoltak előtte, ez volt utolsó szereplése. Siketsége és altesti fájdalmai hipochondrikussá tették őt, aki különben is melankóliára hajlott, családi viszálykodások (bátyja özvegyével, akinek fia fölött gyámkodott) szintén bántották, de ez nem csökkentette alkotóerejét, hanem erős sajátos jelleget adott műveinek. 1819-re teljesen megsiketült. Süketsége zárkózottá tette, csak társalgási füzeteinek segítségével tudott érintkezni a külvilággal. Hihetetlen belső hallása volt, csak ez tette lehetővé, hogy ne hagyja abba a komponálást.
Zenéjében gyakran életének visszhangját vélik felfedezni, ami győzelemmel véget érő küzdelmekkel tarkított. Életének személyes problémái fölött a mesterműveinek megalkotásával aratott diadalt.
Forrás: wiki
