A műtárgy leírása
Római kori egyiptomi múmiamaszkokat mutat be a Szépművészeti Múzeum legújabb kamara-kiállításán. Az "Évszak műtárgya" tárlat-sorozat keretén belül most három, a Kr. u. 1. és 2. századból származó múmia-maszkot láthat a közönség. A május 29-ig látható kiállítás szervezői olyan műtárgyakat választottak, amelyek jól illeszkednek a Fáraók után - a kopt művészet kincsei Egyiptomból című, március 18-án nyíló kiállítás anyagához.
Az ókori egyiptomiak a halált nem tekintették az élet végének. Az örök élet mindenkinek osztályrésze volt, aki gondoskodott a szükséges anyagi és vallásos-mágikus feltételekről. A halál után következő életet folyamatos spirituális és testi létezésként fogták fel: így tehát a test egészének megőrzése a túlvilági lét feltétele volt. Az Óbirodalom korától fogva a társadalmi elit erről a test mumifikálásával gondoskodott. A test esetleges sérülései elleni védekezést jelentett az ember alakú koporsó vagy múmiaburkolat, a fej megőrzése pedig különösen fontos volt. A Középbirodalom korától plasztikus múmimaszkok készültek, melyek óvták az arcot és szükség esetén pótolták a múmia fejét. A koporsó és a múmiamaszk a halottat idealizált alakban, az örökös ifjúság birtokosaként ábrázolta.
Egyiptom római megszállását követően (Kr. e. 30) azonban lényeges változások mutatkoztak a halotti vallásban és a temetkezési formákban: az egyiptomi stílusú múmiakoporsókra és múmiaburkolatokra az idealizált fejrész helyére egyéni arcvonásokat ábrázoló, fára festett múmiaportrék vagy új típusú plasztikus maszkok kerültek.
Ezekből a plasztikus múmiamaszkokból látható a 2005 tavaszi kiállításon három jó állapotban fennmaradt példány. Mindegyik erőteljesen festett stukkóból készült. A korai maszkok fejrésze üreges volt s az arc a múmia arcára illeszkedett. A 2. század közepétől a fej hátoldalát is megmintázták, s így az a koporsófedél vagy a múmiaburkolat fölé emelkedett. Jól illusztrálja ezt a kiállításon bemutatott egyik női maszk.
A római vagy romanizált egyiptomi elithez tartozó elhunyt társadalmi állását és kulturális önazonosságát pontosan érthető módon jelezte a kortárs számára a maszkhoz hozzáadott, kézzel mintázott és színezett frizurák, ékszerek, öltözék-elemek, a férfimaszkok szakáll- és bajuszviseletek megjelenése. Ezek az elemek szorosan követték a római divat változásait, míg az arcvonások a készítésükkel egykorú római császár- és császárnő-portrékat utánozták. Éppen ezért viszonylag pontosan keltezhetők. A stukkómaszkokkal ellátott múmiákat közép-egyiptomi sírépítményekben találtak, így feltételezhető, hogy készítési helyük is ezen a vidéken volt.
