„Egymást nézzük: én meg Debrecen” – Keczán Mariann Szabó Magda debreceniségéről

Ha Debrecenre gondolunk, óhatatlanul eszünkbe jut Szabó Magda neve is. Ön mikor és miért kezdett el komolyabban foglalkozni a műveivel?

Születésének centenáriuma kapcsán muzeológusként kezdtem módszeresebben közelíteni az életműhöz. 2017 kora tavaszán szinte egyidejűleg talált meg a téma és az a feladat, hogy debreceniségét modern szemléletű kiállításon mutassam be. Adott volt a hely, a múzeumi munkacsapat, a javarészt helyi vonatkozású relikviákat tartalmazó és letéti anyagként őrzött írói hagyaték, valamint az a gazdag szellemi örökség, amelynek feldolgozására kevesebb mint fél esztendő állt a rendelkezésemre.

Miért vállaltam el mégis? Egyfelől a munkahelyi feladatot nem tartottam illendőnek visszautasítani, másfelől valamiféle folytonosságot érzékeltem a korábbi kutatásaim és a múzeumi munkám között. Két téma: az antikvitás továbbélése és a tájirodalom már magyar-latin szakos egyetemistaként is érdekelt, és ez később, a Márai Sándor publicisztikájáról szóló disszertációm írásakor, aztán a csaknem másfél évtizedes múzeumi tevékenységem során is meghatározó maradt. Kiállításokat rendeztem, városi sétákat vezettem, és közben a lehetőségekhez képest igyekeztem tájékozódni Debrecen kulturális és történelmi tradícióiról.

Szeretett szülővárosa hogyan jelenik meg az írónő könyveiben?

Meglehetősen árnyalt, sok szempontból „körbevilágított” Debrecen-kép bontakozik ki az olvasó számára. Viszonylag korán, már a verseiben feltűnnek azok a gyermekkori emlékek, amelyeket később önéletrajzi elbeszéléseiben és regényeiben összefüggéseket felvillantva mutat be. A kincseshegyi temetőjárás és csontgyűjtés, a téli játékként emlegetett korcsolyázás, az ereszalji csillogó kavicsok feletti révedezés, valamint a hajdúsági tájnyelvre való reflektálás a debreceni kötődés alaprétegéhez tartoznak nála. A személyes emlékképekre rakódó ismereteket a lírikus képzelete elegyíti és varázsolja elevenné.

Néhány költeménye alapján megállapíthatjuk, hogy a város képzete a megszemélyesítés, a metaforikus nyelvhasználat és a szimbolikus képi részletek jelentőségének sejtetése révén a mitizálás irányába fejlődik nála. „Álmok sűrű mézében lélegzik a város, / dermedt gúzsban, akár sárga gubóban a báb. / Tartja a csöndet a nagytemplom két csillaga vállán, / égnéző teteje süllyed a súlya alatt.” A Válasz egy régi bölcsődalra című vers idézett városábrázolásában feltűnhet a mozdulatlan elevenség és az a hit megtartó erejébe vetett, bizodalmat közvetítő képi világ, amely a Szüret című elbeszélő költeményben bomlik jelentéses, a debreceni karakterológiai jegyek kritikus vonásaira is rámutató részleteire. A háborús trauma közepette a szülőváros kötélen vezetett, vágásra szánt áldozati állatként tűnik fel, amely „kerek” és „konok” fejét rázva nem hiszi el, hogy baj érheti. A mű születésnapi jelenetében jelzett önreflektív passzus („egymást nézzük: én meg Debrecen”) szeretetteljes azonosítással („Csak én virrasztom tán szülőanyámat”) és reményteli gesztussal egészül ki („Megérintem ujjam hegyével sorban / a házakat: álljatok, kedvesek, / csak tartsatok ki! Sorsotok kibontja majd a jövő”).

A város mérték, viszonyítási pont – tudjuk meg az 1960-as évek úti jegyzeteiből (Zeusz küszöbén, Hullámok kergetése). A világgal való szembesülés során felnevelő iskoláiban szerzett tudása és Debrecen történelmi múltjára vonatkozó ismeretei kerülnek mérlegre.

A ragaszkodás a következő két évtizedben identitást és városmítoszt teremtő rögeszmévé válik. Önéletrajzi regényei (Ókút, Régimódi történet), drámái (Kiálts, város!, Macskák szerdája) és esszéi (Debrecen három arca, A holtig haza: Debrecen) egymás után jelennek meg nyomtatásban, elkészíti debreceni ihletésű regényeinek színpadra adaptálható drámaváltozatait, sőt instrukciókkal segíti a rendezési folyamatot, s mindezek mellett rövid időre közéleti és egyházi szerepet vállal szülővárosában.

Ha a könyveit újraolvassuk, akkor arra a belátásra juthatunk, hogy büszke öntudattal megvallott, rendkívüli műveltségen, hely- és emberismereten alapuló debreceniségének nem a kritikátlan elfogultság, hanem a tradicionális értékek mindenkori érvényét átgondolni képes, kiegyensúlyozó szemlélet a legfontosabb jellemzője. Mint Juhász Béla, az Alföld című folyóirat egykori szerkesztője ajánlja, a város vonatkozásában rögzíthető „azonosuló eszményítés” „sötét elemek árnyalta” tónusát is érdemes számba venni. Csak ezzel együtt érdemes megfontolni Szabó Magda aforisztikus üzeneteit: például azt, hogy „a múlt megközelítése, ismerete nélkül nem érthető meg a jelen, s főleg nem segíthető, nem alakítható a jövendő”, hiszen az életidő delelőjén átlendült embernek amúgy sem kell már azt magyarázni, mert magától is tudja, „hogy a mi mértékegységünk, összehasonlítási alapunk, rögeszménk és menedékünk a város, ahol születtünk”.

Debrecent gyakran használta inspirációforrásként a műveiben megjelenített fiktív helyszínekhez is. Mely könyveknél sejtheti az olvasó, hogy a cívisváros volt a minta?

Az írónő személyes vallomásai, többek között Az őz, a Freskó, a Disznótor, az Abigél, a Danaida vonatkozásában ugyanúgy oda, azaz a szülőváros emlékezetéhez utalják az olvasót, ahogyan az Egy regény keletkezéstörténete: Creusais és az Egy modell alakváltozásának szerzője. A fiktív helyszínek közül a Freskó Tarbája, az Abigél Árkodja és a Pilátus névhelyettesítő formulával aposztrofált „hazája” egyaránt Debrecent sejtetik.

Debrecenben emlékház, szobor, játszótér, színházi előadás, de még sütemény is őrzi Szabó Magda emlékét. Mi lehet máig tartó népszerűségének titka?

Szabó Magda magyar-latin szakos tanárként végzett a Tisza István Tudományegyetemen. Tanult szakmáját iskolái végeztével és a kényszerű hallgatás éveiben is gyakorolta, és a műveivel kapcsolatban többször hivatkozott nevelő-oktató munkában tevékenykedő felmenőire, valamint pedagógiai hitvallására, ami alapvetően meghatározta az írói felelősségről való gondolkodását, munkamódszerét. Népszerűsége meglátásom szerint azon alapul, hogy kifogástalan stílusban és több korosztály nézőpontjait érvényesítve tudott általános emberi problémákat megvilágítani és gyógyírt kínálni. Filmes és színházi adaptációk révén közismertté vált regényeivel örök érvényű erkölcsi igazságokra mutatott rá, empatikus készséget fejlesztett és ízlést formált. Hetvenévesen így vélekedett siker és ethosz összefüggéseiről: „Késéssel, lelki-emberi veszteségekkel – de megértem, hogy lassan a műveim igazsága is utat tört itthon és külföldön. Ez fontos nekem, mert hiszem, hogy az életművemmel nem önös kis célokat kell szolgálnom, hanem nagyobb igazságot, a humánum, az emberi méltóság és türelmesség, a nemzeti fölemelkedés igazságát.”

Ahogy korábban említette, a Szabó Magda-emlékház létrehozásában oroszlánrésze volt. Milyen koncepció alapján építették a tárlatot?

Szabó Magda debreceni kötődésének élményvilágát, szellemi örökségének rétegeit kívántuk bemutatni. Az egykori iskolája által felkínált épület adottságaihoz alkalmazkodva egy önéletrajzi regényei és vallomásai alapján elképzelt hajlék háromosztatú enteriőrjét rendeztük be a letéti anyag relikviáiból. Ez egy-egy átjáróval a város virtuális közterére nyílik. Az emlékházi folyosót a belvárostól a Nagyerdőig vezető utcává alakítottuk, az egyik falra a jog, a hit és a tudás biztonságát nyújtó épületek sziluettjeit helyeztük el egy-egy kiemelt tárggyal, a másik falon pedig a neveltetéshez kapcsolódó relikviákat, a gimnáziumi és az egyetemi évek hivatkozott tanárainak tablóját állítottuk ki. Az utcából az „Emlékezet kertjébe” lépve embernagyságú szoborkönyvet lapozgathat, zsoltárokat hallgathat a látogató, és megszemlélheti-megszagolhatja a pozitív emlékképeket előhívó növényeket. Az emlékház többfunkciós tere, a Színház a Régimódi történet díszlet-Debrecenét idézi fotófallal és virtuális „ókúttal”. A fal interaktív felülete 54 debreceni helyszín Szabó Magda-idézetekkel kapcsolt fotóját rejti. A látogatók visszajelzései, a szakmai és a városi elismerés alapján a „boldogságszigetként” elgondolt emlékház beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Tíz éve Szabó Magda-sétákat vezet a városban. Jellemzően kik vesznek részt ezeken?

Főleg nyugdíjas- és diákcsoportok: az előbbiek kikapcsolódás céljából, az utóbbiak a tananyaghoz illeszkedő vagy speciális, egy témakörre fókuszáló igénnyel keresik ezt az emlékházi programot.

Szabó Magda Debrecene című könyvével még többeket invitál irodalmi sétára: a kötetben 83 valós és képzeletbeli, Szabó Magdához kötődő helyszínt említ meg szövegszemelvényekkel és fotókkal kiegészítve. Melyek a legfontosabb helyszínek? Ha a könyv alapján valaki kedvet kap egy valódi sétára, hogyan tervezze meg?

A legfontosabb helyszínek a belvárosban és a Nagyerdőn sűrűsödnek. Szabó számára református identitása szempontjából is meghatározó volt a Nagytemplom – annak panorámajárdájáról madártávlatból is megszemlélhető mindaz, amit látni érdemes, például a Verestemplom, ahol dóczista diákként konfirmált. Ha van időnk, akkor egykori iskolájától kanyarodjunk a Szent Anna utcára, ahol emléktábla mutatja az Ókút hajdani házának helyét. Ha nincs, akkor a Kossuth utcán át sétáljunk a belvárosba! Családi emlékek miatt érdemes megállni a Rickl-ház kapujánál, amelynek oroszlános kopogtatóját gyermekként Szabó Magda is érintette. Innen újabb kitérőt tehetünk Jablonczay Piroska óvodájához. Ha nem ezt választjuk, akkor vegyük az irányt a Kossuth térre! Annak köztéri szobránál vagy a Gályarabok oszlopa előtt megpihenhetünk, és megcsodálhatjuk a Debreceni Református Kollégium homlokzatát vagy Csokonai távolabbi szobrát. Ha a Nagyerdőt választjuk, akkor a Debreceni Egyetem főépületében szemlélődjünk és Szenczi Molnár Albert szobra előtt időzzünk kicsit! Utunkat a klinika felé folytassuk, és a köztemetőben keressük fel a családi síremléket! Sétánkat a Nagyerdei parkban, a Békás-tónál vagy a Sziget-kék játszótéren zárhatjuk. Városi séta tervezésekor érdemes szövegrészleteket válogatnunk a választott helyszínekhez.

2021 óta MMA-ösztöndíjasként is Szabó Magda debreceniségével foglalkozik. Milyen eredményei vannak az eddigi kutatásainak? Tervezi, hogy kötetben is megjelenteti őket?

A pályázat eddig eltelt időszakában Szabó Magda debreceniségének szellemi hátterét, valamint a fogalomnak az alkotói életmű szempontjából érvényes tartalmát vizsgáltam. Kutatásaim elsősorban a két világháború közötti Debrecen kulturális életére, Szabó Magda helyi vonatkozású kapcsolatrendszerének és tájékozottságának feltárására irányultak. Bebizonyosodott, hogy a korszak szellemi életéről, tanárainak tevékenységéről sokkal árnyaltabb kép rekonstruálható annál, mint amit ő a városesszéiben és megszólalásai alkalmával fontosnak tartott megemlíteni. Az is világossá vált, hogy a város múltjához kapcsolódó történeti munkákat nemcsak hogy ismerte, hanem bizonyos részleteiket alkotó módon fel is használta. Egy kora újkori latin nyelvű szövegből sikerült azonosítanom az eddig homályos labdametafora forrását, jelenleg pedig klasszikus műveltségének forrásait és hatókörét kutatom. A pályázat végére kötetbe szerkesztve szeretném közreadni az eredményeimet.

A nyitóképen Szabó Magda szobra Debrecenben. Fotó: Lehotka László / MTVA