Az immáron tizenhetedik alkalommal megrendezett fesztivál fő célkitűzése, hogy elhozza és bemutassa a magyar közönségnek a világ filmművészetének legfrissebb, legkülönlegesebb és legszínvonalasabb alkotásait. Sok nagyjáték-, kisjáték-, dokumentum- és animációsfilmet a miskolci CineFesten láthatunk először.

Kisjátékfilmek

Az idei 17. CineFest Miskolci Nemzetközi Filmfesztivál kisjátékfilmes versenyprogramja talán minden eddiginél erősebbre sikerült. A benevezett filmek közül az előzsűri 23 ország 38 alkotását válogatta be a versenyprogramba. Megnézhetjük például a 2021-es Oscar-jelölt Börtönleveleket a dán Elvira Lind rendezésében, valamint az egyiptomi Sameh Alaa 2020-as, Arany Pálma-díjas Félek, hogy elfeledem az arcod című filmjét. Előbbiben a postázóba kerülő börtönőr egyre mélyebbre hatol az egyik elítélt magánéletének labirintusában, utóbbiban pedig megismerjük Adamot, akit 82 napja választottak el szerelmétől, és mindent megtesz érte, hogy újra együtt lehessenek.

2020-ban Torontóban kapott kisjátékfilmes fődíjat a francia Naila Guïguet Dustin című alkotása, melyben egy elhagyott raktárépületben dübörög a techno. A tömegben ott van a címszereplő, Dustin, egy fiatal transznemű és haverjai, Felix, Raya és Juan. Ahogy múlik az éjszaka, a kollektív hisztéria édes melankóliába vált, és az eufóriából gyengédség utáni vágy lesz. Samuel Petthey és Silvain Monney (Svájc) rendezte a Nyugdíjasokat, mely az Annecy-i Nemzetközi Animációs Filmfesztivál díjazottja volt, és szerencsére mi is láthatjuk majd a fesztiválon.

Dustin
Nyugdíjasok

Dokumentumfilmek

Az idei CineFest CineDocs szekciója idén is felejthetetlen dokumentumfilmekkel készül a műfaj kedvelőinek. A szekció egyik legjobban várt filmje idén a Sabaya, a Sundance Filmfesztivál szenzációja. A megrázó alkotásért Hogir Hirori a dokumentumfilm-szekció rendezői díját kapta. A svéd film az Iszlám Állam áldozatainak egy tragikus csoportjáról szól: főszereplői egy kurd kisebbség tagjai, akiket az ISIS tömegesen rabolt el szexrabszolgának. A Sabaya bemutatja azt az önkéntes csoportot, amely halált megvető bátorsággal kutatja fel a családjaiktól évek óta elszakított fiatal lányokat. Művészien dokumentálja az éjszakai mentőakciókat, a szöktetéseket és a nagy találkozásokat. A Sabaya kétségtelenül fontos, megható és szívbe markoló alkotás, mely a szeptemberi CineFesten látható először Magyarországon, majd a Vertigo Média forgalmazásában várhatóan novemberben kerül országszerte a mozikba.

Vanessa Lapa izraeli rendező visszatérő vendége a CineFestnek: A megfelelő ember című filmjével pár éve már találkozhatott a közönség Miskolcon. A mostani programban szereplő Speer Hollywoodba megy című dokumetumfilmjének címadója, Albert Speer maga a rejtély. Ő volt a legmagasabb rangú náci vezető, akit nem ítéltek halálra Nürnbergben annak ellenére, hogy Hitler egyik legfőbb bizalmasa és főépítésze volt. A birodalom minisztereként 12 millió kényszermunkát végző fogoly felett rendelkezett, mégis a mai napig él a maga teremtette mítosz, miszerint ő volt a „jó náci”. A filmből megtudhatjuk, hogyan próbálta Speer kifehéríteni a saját múltját.

Az A-ha: A film című alkotás a világszerte ismert, legendás norvég A-ha zenekar történetét járja körbe. Az együttes 1985-ben Take on Me című számával robbant be a köztudatba, szinte egyetlen éjszaka alatt lettek világhírűek. A zenekar tagjai vajon hogyan tudták feldolgozni a hirtelen jött hírnevet, az őrült rajongást? Thomas Robsahm és Aslaug Holm filmje eddig soha nem látott interjúk és kulisszák mögötti jelenetek segítségével enged bepillantást a zenekar életébe.

A szakadár az Oscar-díjas Bryan Fogel amerikai rendező lélegzetelállító alkotása, thriller és dokumentumfilm kombinációja. A történet arról a világraszóló botrányról szól, amikor a Washington Post újságírója, Dzsamál Hasogdzsi nyomtalanul eltűnt Isztambulban, majd a menyasszonya és a világ minden részéből hozzá csatlakozó segítők nyomozást indítottak a kegyetlen gyilkosok leleplezésére.

A magyar dokumentumfilmeket Gábor Bence műve, a Volt egyszer egy képregény című alkotás képviseli a CineFesten. A film a magyar képregénykultúráról, a hazai képregény születéséről, első lépéseiről, a rendszerváltozás hozta változásokról, valamint a képregény jelenlegi helyzetéről és lehetséges jövőjéről szól.

A dokumentumfilmben megszólalnak mások mellett Harza Tamás (Kingpin kiadó, a képregénybörze főszervezője), Kertész Sándor (A Szuperhősök Magyarországon, illetve a Pókember generáció könyvek szerzője), Szebeni Péter (képregényrajzoló/író), Korcsmáros Gábor (Korcsmáros Pál képregényrajzoló unokája), Kiss Ferenc (képregényszakértő) és Pálfi György (rendező). A dokumentumfilm világpremierje a Cinefest versenyprogramjában lesz, utána a tervek szerint mozikban is bemutatják.

A program bővülésével újabb ajánlókkal készülünk a CineFest további szekcióit alapul véve.

Nyitókép: Börtönlevelek