Egyre népszerűbb a kassai Rodostó-ház

Kultpol

(MTI) - A Rodostó-ház ma a Kelet-szlovákiai Múzeum egyik leginkább látogatott múzeuma. "A Rodostó Rákóczinak a száműzetésében menedéket adó település neve" - magyarázta Robert Pollák, a Kelet-Szlovákiai Múzeum igazgatója. A Rodostó-házban található Rákóczi-kiállítás ma a múzeum legnépszerűbb tárlata.

   
Pollák szerint miután a XX. század elején Rákóczi az osztrák császártól kegyelmet kapott és rehabilitálták, a magyar országgyűlés úgy döntött, hogy hamvait hazaszállítják. Ezek ma a kassai Szent Erzsébet-dóm kriptájában nyugszanak. A kripta hasonlóan a Rodostó-házhoz szintén bővelkedik látogatókban.
  
"Rákóczi hamvaival együtt hozták el Kassára 29 ládában a rodostói ház legszebb termének, az ebédlőnek a díszítését is. Ezt az első világháború idején a Fő utca egyik házának pincéjében rejtették el, majd meg is feledkeztek róluk" - fejtette ki Pollák.
   
Amikor a ház pincéjében 1936-ban átalakításokat végeztek, rábukkantak a ládákba csomagolt ebédlőre. Bár a tervek a Rodostó-ház építésére már régen készen voltak, maga az építkezés csak 1938 (az első bécsi döntés) után, 1942-ben kezdődött Lux Kálmán budapesti építész korábbi, 1908-ban készített tervei alapján. Erre a célra a Hóhérbástya toldaléképületét alakították át. Az épület befejezésére a háború idején azonban már nem került sor. A II. világháború után a ház múzeumi raktárként szolgált.
   
Az eredeti gondolat megvalósítására - II. Rákóczi Ferenc emlékházának berendezésére - csak a rendszerváltás után, 1990-1991-ben került sor. A házat és az ebédlő elemeit - festett faburkolatok, stukkódíszítés, rácsos ablakok - felújították. "A múzeum ekkor kapta meg a mai formáját" - szögezte le az intézmény igazgatója. Rákóczi hamvai azért kerültek Kassára, mert a "nagyságos fejedelem" a közeli Borsi szülötte. "II. Rákóczi Ferenc a XVII. század végén, a XVIII. század elején többször is járt Kassán, onnan irányította a felkelést. Akkori lakhelyén ma a kassai műszaki múzeum egyik részlege működik" - fejtette ki Pollák.
   
A kassai Rodostó-ház jövőre ünnepli megnyitásának 20. évfordulóját, s a Kelet-Szlovákiai Múzeum méltó megemlékezést készít erre az alkalomra. "A legjobb mégis az lenne, ha a Rodostó-házat még többen keresnék fel" - jegyezte meg a múzeumigazgató.