Egyszemélyes intézmény, kétszemélyes szintipop

Vannak alkotók, akik legalább annyira intézmények, mint amennyire művészek. Szénási Miklós író, költő, újságíró és különböző zenekarok billentyűse nélkül Debrecen kulturális térképén nehezebben jutnánk el A-ból B-be.

Nemcsak azért, mert harminc éve újságíró – a Dehír főszerkesztője –, hanem azért is, mert „végigzenélte a nyolcvan és a kilencvenes éveket”, és jelenleg is van zenekara, a LED, amelynek napokban jelent meg második lemeze Veled címmel. Szintén nemrég került a boltokba A Pacsirta utcai társasház című „egyszemélyes játéka”, ami egy lakótelepi nagymonológ számos pop-kulturális referenciával, a klasszikus magyar táncdaloktól A Gyűrűk Uráig.

És szintén nemrég publikálta Heller Zsolttal közös könyvét, az Erre jöttünk című versfüzért, amelynek alcíme is van: Debrecen 21. századi versekben. A két költő ezúttal afféle lírai idegenvezetést tart a cívis városban, részint Gólya György kötetben szereplő fotóit írják körül, de valójában

különös módon gubancolódnak össze a szerzők privát, részben közös Debrecenhez kötődő élményei a város textúrájával.

A lakótelepi talaj alól előbukkan a cívisváros több évszázados múltja, ahogy a gyerekkor sokszor már szintén évszázadosnak tűnő élményrétegei is. Meglepő, milyen sokszor tematizálják a telepi életet.

Derék utca: most ezt a címet tudja a posta,
viszont, akik itt élnek, a völgyet emlegetik.
A házakon túl a zöldes árnyalatú semmit.

Persze, erre laktak a szerzők is, ismerik a tájat, mint a konyhaasztaluk terítőinek mintázatát, ahová leül esténként a család.

Vagy képzeletben egy sokkal nagyobb család, Debrecen közössége.

Szénási Miklós első verseskönyve 1995-ben jelent meg a Faustus segédtanár úr címmel a Széphalom gondozásában, de ott van az 1999-ben megjelent Légmezők lovagja című számozott, százpéldányos kötete is, Karsai Ágota színes képeivel illusztrálva.

Szénási Miklóst vonzzák a különleges formátumok. A rendszerváltás idején szerkesztője volt az fanzine jellegű irodalmi és pop-kulturális periodikának, a Nova Akropola füzeteknek, de szintén szerkesztette a KÓD című költészeti lapot, amely csak egy lapszámot élt meg, de ez lehetett az egyik első honi költészeti értesítő.

Szénási zenélt is, többek között a Fóbikus Panaszok nevű „orvosi rap” zenekarban, még a nyolcvanas évek második felében. Ez a formáció volt az első magyar avantgárd rap zenekar, dalaik nagy része orvosi tematikára épült. A zenekarban basszusgitározott Tóth Labonc Attila, aki később a Tankcsapda basszusgitárosa lett.

Szénási zenélt a Nova Akropola nevű elektro-dark formációban 1989 és 1990 között, és 1991-ben az industrial metalt játszó Red Marinettiben is, amely csapat alapvetően olasz nyelven interpretálta a dalait.