Nemrég három új dalt is mutatott szeptember 24-én megjelenő, III című lemezéről a hazai instrumentális és improvizatív zene folyamatosan kísérletező zenekara, a JÜ. Ebből az egyik legesszenciálisabb szerzemény, a Shashka most egy elborult vizuális világot is kapott.

A JÜ-től szinte szokatlan, hogy egy alig több mint két perces dallal rukkoljanak elő, általában hosszabb folyamatokban érzik jól magunkat. A Shashka című szerzemény azonban több szempontból is kivétel. Egyrészt a srácok saját bevallása szerint is az egyik legkompaktabb szám, amit valaha írtak, mégis kifejeződik benne az az esztétika, ami számukra érdekes. Másrészt egy egészen különleges zenei műfajként, egészen pontosan tuareg punkként aposztrofálják. A tuaregek egyébként egy afrikai berber nép, ez pedig remekül prezentálja azt a multikulturális egyveleget, amelyet a III című lemezen hallhatunk majd viszont. 

A Shashka egy rövid, egyélű, egykezes, szépen mívelt kard. Bár nagyon távol áll tőlünk a fegyverek méltatása, de ez a szám is valahol ilyen lett: rövid, hatékony és vág”

– meséli Mészáros Ádám gitáros.

Az egészet csak tovább fűszerezi az erős vizuális világ, amelyet a zenekarral régóta szorosan együtt dolgozó Kitzinger Gábor álmodott meg és vitt vászonra. Az egészen furcsa, absztrakt, mégis fajsúlyos és túlvilági képsorok pont a tuareg punk életérzést testesítik meg. A kisfilm egy egészen különleges technikával, fotó alapú 3D-s szkenneléssel készült, a rendező így „digitalizálta” a JÜ három tagját, akiknek hangszeres játékát egy videójáték-motorral animálta meg. Gábor a tervezést tartalmi szempontból a karantén ideje alatt kezdte el, ez főleg a videó elején érhető tetten, mikor az animált zenekartagok a zenéjükkel próbálják szétfeszíteni a négy falat. A második fele pedig egy furcsa szeánsz és a punk koncertek pogójának keveréke, átirata.

„Elsőre nyilván vicces volt magunkat ilyen módon klónozva látni. Aztán kicsit megdöbbentő is és érdekes, hogy egy az egyben be vagyunk szkennelve, és gyakorlatilag a szemeink, a tekintetünk az, ami nem egyezik a valósággal. Különös volt látni, hogy ez mennyire sokat számít. Hiába vagyok precízen lemásolva, a tekintetem nélkül valahogy mégsem én vagyok az. Ez egyrészt para, de mégis van benne valami megnyugtató” – mondta el Mészáros Ádám.

A Shashka tehát egy vizuális bepillantást enged a szeptember 24-én, a műfaj egyik legjelesebb kiadójánál, a londoni székhelyű RareNoise-nál megjelenő új JÜ-lemezbe, amit november 8-án, egy különleges látványvilágú koncerten a Trafóban is bemutatnak majd. Előtte szeptember 26-án az A38 Hajó színpadán láthatjuk a zenekart.

Kiemelt kép: Ofner Gergely