3392376c-0956-5a50-11a6-c26d01ef197b.jpg

Együttműködés kötött a MOME és a Magyar Nemzeti Múzeum

Együttműködési megállapodást kötött az MNMKK Magyar Nemzeti Múzeum és a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME), amelyet Zsigmond Gábor, a múzeum főigazgatója és Koós Pál, az egyetem rektora írt alá a Nemzeti Múzeumban.

Az együttműködés alapvető célja, hogy az intézmények az elméleti és gyakorlati tudásbázisukat, szakmai kapcsolatrendszerüket közös szakmai terveik megvalósítása érdekében mozgósítsák. A megállapodás emellett lehetőséget biztosít közös programok és kiállítások szervezésére, gyakornoki program indítására, közös kurzusok és további képzési formák kidolgozására, a MOME szakirányú programjaiban való részvételre.

„A keretmegállapodás elsődleges célja, hogy a nemzeti kultúra ügyében elhivatott két intézmény számos ponton erősítse az eddigi kapcsolatait, és új platformokat is nyitunk az együttműködés számára” – fejtette ki Zsigmond Gábor, majd hozzátette: fontos, hogy a Nemzeti Múzeum nyitott legyen a hallgatók felé, hogy élővé tegyék a házat.

Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója és Koós Pál, a MOME rektora aláírják az együttműködési keretmegállapodást
Dr. Zsigmond Gábor, az MNMKK MNM főigazgatója és Koós Pál, a MOME rektora aláírják az együttműködési keretmegállapodást

Mint a főigazgató fogalmazott: ennek egy kiemelkedő programja lesz a most szombattól látogatható ékszerkiállítás, ahol a MOME ékszertervező oktatói, tanárai és hallgatói is bemutatkoznak.

Koós Pál hangsúlyozta: ez a megállapodás hosszú távon nagyon hasznos lehet mindkét intézmény számára.

Száznegyvennégy éves történetünkben mindig fontos volt, hogy a tradíciók megőrzésével, követésével foglalkozzunk és ezeknek a felhasználásával generáljunk új terveket, alkotásokat.

Azt gondoljuk, hogy az egyetem által képviselt művészeti ismeretek hasznosak a múzeum számára, a különböző kiállításoknak és a múzeum életének újragondolásában, fejlesztésében” – mondta a MOME rektora.

Zilahi Antal - Mirror error-sorozat (bross)
Zilahi Antal: Mirror error-sorozat (bross)

A két intézmény közös együttműködésének első állomása az említett Ragyogj! Ékszerek ideje című időszaki kiállítás. A tárlat egy, a múzeum kétszázhuszonkét éves gyűjteményének ékességeit bemutató és az emberiség történetének negyvenezer évét felölelő válogatás, amelyben – Spengler Katalin európai szinten jegyzett gyűjteményének darabjai mellett – helyet kap egy válogatás a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem hallgatóinak, jelenlegi oktatóinak munkáiból.

November 18-án az ékszerkiállításhoz kapcsolódó közös kerekasztal-beszélgetésre is várják a látogatókat.

Ez is érdekelheti

Hírmozaik – 12. 03.

Dokumentumfilm készül Curtis életének hullámairól, ingyenessé vált ötvennél is több Jókai-műből készült hangoskönyv, idén is támogatja a jövő kreatív tehetségeit a MOME.

Nyolcszázmilliárd forintnyi fejlesztést terveznek a kulturális területeken

Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján jelentette be a terveket.

A MOME fotográfusai megmutatják a jövőt a jelenben

A képeken gyakran barátságosnak tűnő, ártalmatlan helyzetek jelennek meg, ám amint egy kicsit mélyebben elmerülünk a képi világokban, lassan felszínre buknak a rejtett feszültségek.

Középiskolások és pedagógusok számára indít ösztöndíjprogramot a MOME

Középiskolások és pedagógusok jelentkezését is várják újra a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem (MOME) Tiéd a holnap – A jövő kreatív tehetségeiért ösztöndíjprogramjára november 21-ig. Az idén ősszel induló pályázat második alkalommal a középiskolás diákok mellett a pedagógusoknak is szól – közölte az egyetem.